Amores verdaderos tartalma

Amores verdaderos – Rabok és szeretők tartalma:

1.
Victoria és Nelson házasok, s a nagy családi vállalkozásukban vesznek részt, amelynek a feje Victoria apja, Anibal. Lányuk, a problémás Nikki titkolja az evészavarát, miközben a szemtelen külső mögött szüleit és nagyapját szerető igazi énje lapul. Victoriát megpróbálják elrabolni, de José Angel, egy náluk éppen állásra jelentkező férfi, aki jártas a keleti harcművészetekben, megmenti őt. A támadás kiagyalója pedig nem más, mint Kendra, a férj szeretője. Victoria ekkor az őt megmentő José Angelt testőrként kezdi alkalmazni, ám rövid időn belül szerelem bontakozik ki közöttük…

2.
Victoria feljelentést tesz a rendőrségen az őt ért támadás miatt, mely már a média figyelmét is felkeltette. José Ángel saját otthonában találkozik újra Victoriával, aki testőri állást kínál a férfinak. José Ángel nem akarja elvállalni a munkát, nem érti miért ragaszkodik hozzá annyira a nő. Cristina nem helyesli férje döntését, hiszen súlyos anyagi gondok elé néznek.

3.
José Ángel megismerkedik Franciscóval, egy hivatásos testőrrel, amikor közösen megakadályoznak egy éttermi rablótámadást. José Ángel beajánlja maga helyett a fiatal férfit a testőri munka betöltésére. Kiderül, hogy Victoria apjának, Aníbalnak van egy eltitkolt gyermeke is. José Ángel tovább harcol a házáért, hevessége miatt börtönbe is kerül. Victoria segít a férfin, aki megfontolja a nő korábbi állásajánlatát.

4.
José Ángel végül elfogadja Victoria ajánlatát, hogy legyen a nő személyi testőre. Ennek következtében Franciscót az asszony helyett Nikki védelmével bízzák meg, a lány azonban nem örül az új társaságnak. Nelson megpróbálja elcsábítani Kendrát, aki látszólag elutasítja a közeledést. José Ángel elbúcsúzik a családjától.

5.
Paula egy magánnyomozót bíz meg Aníbal eltitkolt gyermekének felkutatására. Nikki, aki mindenki elől elhallgatott betegséggel küzd, továbbra is ellenségesen viselkedik Franciscóval szemben, akit egyre inkább bosszant a lány viselkedése. Victoria vásárolni viszi José Ángelt, hogy úgy nézzen ki, mint egy vérbeli testőr, a nőt azonban újabb veszély fenyegeti.

6.
Victoriát ismét megpróbálják elrabolni. José Ángel még időben a segítsére siet, azonban meglövik és kórházba kell szállítani. Eközben a Balvanera-birtokon Nikki elájul és kis híján megfullad a medencében. Francisco az utolsó pillanatban megmenti az életét, de a lányt így is kórházba kell vinni, ahol az orvosok megállapítják, hogy a lány valamilyen étkezési zavartól szenved. Nelson továbbra sem hagy fel Kendra meghódításával. Paula a családi zűrzavart kihasználva szeretne még közelebb kerülni Aníbalhoz.

7.
Franciscónak elege van Nikki gyerekes viselkedéséből és elhatározza, hogy felmond. Egy feltétellel marad csak a család szolgálatában, ha Nikki bocsánatot kér tőle. Megérkezik a Balvanera-házba José Ángel felesége és lánya, hogy meggyőződjenek arról, hogy a férfi jól van. Liliana azonban ennyivel nem éri be és arra kéri az apját, hogy végleg menjen velük haza. Beatriz munkát akar keresni, de Leonardo erről hallani sem akar és testileg-lelkileg terrorizálja a nőt.

8.
Cristina rajtakapja Victoriát és José Ángelt, amint a nő kiönti a szívét a férfinak. Cristina féltékeny lesz és összeveszik a férjével. Nikkin egyre jobban kezd elhatalmasodni eltitkolt betegsége. Francisco megismerkedik Lilianával, akinek rögtön megtetszik a testőr. José Ángel a hazautazás reggelére súlyosan belázasodik.

9.
Victoria új testőrt kap maga mellé, miután José Ángel a távozás mellett dönt. Kendra exkluzív szerződést köt a Meta Image-zsal, ennek ellenére Odettel, a konkurens reklámcég vezetőjével is megegyezik, hogy belső információkkal fogja ellátni a jövőben. Nikki nem bírja a bezártságot, ezért a család vidéki birtokára utazik Francisco kíséretében.

10.
José Ángel hazatér a tanyára, családja azonban aggódik érte, ezért Cristinával elmegy az orvoshoz. Liliana egyedül marad a házban, melyet Kendra felbérelt emberei felgyújtanak. Francisco éppen a faluban jár, észreveszi a tüzet és megmenti Lilianát. Felipe megjelenik volt felesége, Paula lakásán és szembesíti a nőt azzal, hogy a szeretője titkolja és rejtegeti. Adriana hazatér Európából és kiderül, hogy évekkel korábban elveszítette a lányát.

11.
José Ángel meg van győződve arról, hogy a tanya papírjait meghamisító ügyvéd állt rajta bosszút, de Victoria arra gyanakszik, hogy az ő rosszakarói állnak a gyújtogatás hátterében. A nő látva José Ángel nyomorúságát, ismét munkát ajánl neki, illetve egy fővárosi lakást is felkínál a férfinak és családjának. Cristina egyre féltékenyebb Victoriára és ezt José Ángelnek is elmondja. Aníbal megmondja Paulának, hogy nem tervezi őt bemutatni a családnak. Adriana dühös lesz, amikor az apjáról kérdezik.

12.
Victoria regényt ír a vele megtörténtek alapján. Kendra azzal ejti kétségbe Nelsont, hogy fel szeretné bontani a korábban megkötött szerződést. Nikki kifakad az apjának, hogy az soha nem töltött vele elég időt és elhanyagolta. Egy látó azt mondja Adrianának, hogy a lánya nem halt meg a születésnél és még mindig él. José Ángel a családjával együtt beköltözik a városi lakásba, majd újra szolgálatra jelentkezik a Balvanera-házban.

13.
José Ángel új szolgálati fegyvere véletlenül elsül a kezében és kis híján megsebesíti Victoriát. Kiderül, hogy Paula ugyanabban a házban él, mint amibe az Arriaga-család is beköltözött. Ennek nyomán Paula összetalálkozik Cristinával és Lilianával, majd elhatározza, hogy a bizalmukba férkőzik. José Ángel rajtakapja Nelsont és Kendrát csókolózás közben.

14.
José Ángel nem árulja el Victoriának, hogy rajtakapta Nelsont és Kendrát. Paula meglátogatja Cristinát és óvatosan elkezd kérdezősködni új szomszédjának múltjáról. Francisco lőni tanítja az ügyetlen, de elhivatott José Ángelt. Nikki és Victoria elmennek a dietetikushoz, aki szerint nem ártana Nikkinek, ha felszedne néhány kilót. Adriana megtudja a keresztapjától, hogy a lánya valóban nem halt meg. Liliana munkát keres, de referencia nélkül sehol nem alkalmazzák. Kendra a lakására hívja Nelsont.

15.
Kendra végül az ágyába csábítja Nelsont. Felipének egyre jobban fogy az ideje, hogy visszafizesse a tartozását. José Ángel rátalál Victoria rejtekhelyére és majdnem meglátja, hogy a nő éppen róla fest képet. Kendra bizalmas céges információkat oszt meg Odette-el. Nikki meglátja Franciscót és Lilianát, ami féltékenységi rohamot vált ki nála, s aminek következtében a két lány alaposan összeveszik.

16.
Tovább folyik a civakodás Nikki és Liliana között, viszonyuk egyre feszültebb. Leonardo továbbra is erőszakos Beatrizzal. Nelson igyekszik mindenkivel elhitetni, hogy ő a tökéletes férj, de még mindig epekedik Kendra után. Adriana fel szeretné keresni a látót, hogy többet megtudjon a lányáról. Odette megjelenik a Meta Imagen cégházában és alkut ajánl, melyet Victoria nem fogad el, ezért Odette tervet sző ellene. Eközben Kendra is újabb emberrablási kísérletet tervez.

17.
Beatriz elmenekül Leonardótól és Guillóval José Ángelék új lakásába költözik. Nelson azt mondja Kendrának, hogy nem hagyja miatta szétesni a családját. Candelaria felhívja telefonon Aníbalt a cégnél, de Gilda veszi fel. José Ángel és Victoria megmenekülnek az Odette által felállított csapdából és a férfi segítségével az utolsó pillanatban sikerül megkötni a szerződést a franciákkal. Odette azonban bosszút forral.

18.
Odette tagadja, hogy ő tervelte volna ki a lift elrontását és a José Ángel elleni támadást. Francisco helyett Tomasina viszi el Felipéhez a csekket, amivel az ki tudja fizetni az adósságát, a papíron azonban kisebb összeg szerepel a szükségesnél. Paula megtudja, hogy lánya és unokája José Ángelék városi lakásába költözött. Kendra megjelenik a Balvanera-házban és tervei szerint még aznap este el akarja raboltatni Nikkit.

19.
Nikki elrablását követően hatalmas az aggodalom a Balvanera-házban. Az elkövetők több milliós váltságdíjat követelnek Nikkiért és Kendráért. Adriana elhatározza, hogy végleg hazaköltözik Mexikóba. A Török végül megkapja a Felipe tartozásának megfelelő összeget és udvarolni kezd Tomasinának. Paula el szeretne költözni a társasházból. A közösen átélt megpróbáltatások miatt Nikki örökre maga mellett szeretné tudni Kendrát.

20.
Salsero kivételével az egész Balvanera-ház egyként aggódik Nikki épségéért, aki az egyik emberrabló bizalmába férkőzve próbál kiszabadulni a fogságból. Tomasina kegyeiért több férfi is küzd: Felipe és a Török is ajándékkal kedveskedik neki. Aníbal összetalálkozik Cristinával. Franciscónak eszébe jut valami, aminek segítségével rájöhetnek, hol tartják fogva Nikkit és Kendrát.

21.
José Ángel és Francisco mentőakciója kudarcba fullad, miután Salsero értesítette tervükről az emberrablókat. Aníbal rájön, hogy Cristina és Liliana nem mások, mint José Ángel felesége és lánya. A két emberrabló azt tervezi, hogy az egész váltságdíjat ők maguk tartják meg, ezzel átverve Salserót és Kendrát. A pénz átadására újabb időpontot beszélnek meg, ahova Victoriát José Ángel és Francisco kíséri el, az egyik pillanatban azonban lövés dörren.

22.
Francisco a Nikki felé tartó golyó elé veti magát, ezzel megmentve a lány életét. Espanto és Jonás meglépnek az egész váltságdíjjal, ezzel az árulással viszont magukra haragítják Salserót. Beatriz egy gyerekzsúron vesz részt Guillóval, ahol Leonardo is felbukkan. Kendra meghívja Nelsont a lakására. José Ángel a körülmények elrendeződésére hivatkozva meg szeretné látogatni a családját.

23.
José Ángel és Cristina együtt töltik az éjszakát, az idillt azonban megzavarja Victoria telefonhívása. Nelson képtelen Kendránál maradni, inkább hazamegy a családjához és megpróbál úgy viselkedni Victoriával, ahogyan az egy jó férjtől elvárható. Nikki megköszöni Franciscónak, hogy megmentette az életét és az első csók is elcsattan kettejük között.

24.
Nelson és Victoria azt tervezik, hogy kettesben töltenek néhány napot. Aníbal és Paula összetalálkozik Cristina lakásában, a férfi azonban letagadja, hogy ismerné a nőt. A rendőrök holtan találják a váltságdíjjal meglépő Jonást. Felipe elmondja Beatriznak, hogy szeretne kigyógyulni játékszenvedélyéből. A sértett Nikki megpróbálja féltékennyé tenni Franciscót. Liliana munkát kap a Balvanera-házban. Victoria és Aníbal között hatalmas veszekedés tör ki.

25.
Nikki nem tud kibékülni a gondolattal, hogy Liliana a háznál dolgozik, ez pedig újra felerősíti betegségét. Francisco rajtakapja Nikkit, amint az épp hánytatja magát, ezért megpróbálja rávenni a lányt, hogy bulémiájával orvoshoz kellene fordulnia. Odette újabb tervet sző Kendrával a Balvanérák ellen, ezúttal Victoria és Nelson házasságát szeretné szétzúzni. Victoria és José Ángel előre leutaznak a család birtokára, ahol a férfit szerencsétlen baleset éri.

26.
Victoriának egyik legnagyobb félelmét kell leküzdenie, hogy segítsen José Ángelen. Kendra nem tartja magát a szerződésében foglaltakhoz, ami feldühíti Nelsont. Nikki vallomása alapján a rendőröknek sikerül beazonosítaniuk az emberrablókat. Nikki nem hajlandó elfogadni Francisco segítségét. Nelson lemondja a Victoriával tervezett közös hétvégét, helyette Kendra lakásán köt ki. Cristina féltékenysége tovább fokozódik.

27.
Aníbal értetlenül áll, mikor Paula teljesen kikel magából, amint megtudja, hogy Francisco életveszélyben volt. A rendőröknek sikerül elkapniuk Espantót. Cristina azt mondja Paulának, hogy Beatriz a bulémiás. Kendra azt tervezi, hogy hamarosan ő lesz Nelson felesége. Cristina és Nelson félreérthető helyzetben kapják rajta Victoriát és José Ángelt.

28.
Paula és Felipe újra egy asztalhoz ülnek, mikor megbeszélik Beatriz állítólagos betegségét. Victoria Kendra rúzsfoltját és parfümjét veszi észre Nelson egyik ingének gallérján. Leonardo próbál visszaférkőzni Beatriz bizalmába. Odette újabb tervet sző a Meta Imagen ellen. Nikki és Liliana tovább hadakoznak, ami egyre súlyosabb következményekkel jár.

29.
Cristina segítségével Beatriz munkát kap a Meta Imagen reklámügynökségen. Aníbal megpróbálja kiszedni Espantóból, hogy kik voltak az emberrablás értelmi szerzői. Nikki megalázó helyzetbe hozza Lilianát. José Ángel segíteni szeretne Victoriának víztől való fóbiájának leküzdésében, azt azonban nem sejtik, hogy többen is kifigyelik őket.

30.
Victoria leküzdi víztől való félelmét. Aníbal és Paula viszonya egyre feszültebb. Nikki és Francisco egy karaoke bárba mennek, ahol Nikki egyik barátnője mindent elkövet, hogy elcsábítsa a testőrt. Salsero felfedezi Victoria rejtegetett festményét. Kendra úgy érzi, hogy Salsero feleslegessé vált számára. Cristina féltékenysége ismét a felszínre tör.

31.
Nikki bevallja magának, hogy beleszeretett Franciscóba, aki csak találgat, hogy esetleg belekevertek valamit a bárban az italába. Salsero megmutatja Kendrának Victoria festményét, amit saját céljaik elérésére akarnak felhasználni. Nelson megtudja, hogy felesége José Ángeltől vesz úszóleckéket, amitől féltékeny lesz. Salsero arra biztatja a főnökét, hogy nézzen le Victoria privát műtermébe.

32.
Paula ultimátumot ad Aníbalnak, hogy ha továbbra sem vállaja fel a kapcsolatukat, akkor elhagyja, veszekedésüket azonban Cristina is kihallgatja. Salsero meglátogatja Espantót a börtönben, hogy megpróbálja hallgatásra bírni. Nabila nem hagy fel Francisco elcsábításával, aki egyik volt szerelmével is összefut. Nelsonon eluralkodik a kíváncsiság, így lemegy Victoria műtermébe, ahol felfedezi a José Ángelt ábrázoló festményt. Nelson arra kéri Victoriát, hogy azonnal mondjon fel a testőrnek.

33.
Paula bevallja Cristinának, hogy már hosszú ideje Aníbal szeretője. José Ángel nem érti miért kell elhagynia a Balvanera-házat, de végül Aníbal közbenjárásával maradhat. Nabila Francisco szobájában kutakodik és egy házasságkötésről szóló dokumentumot talál az iratok között. Aníbal meghallja, amint José Ángel Nelson fejéhez vágja annak hűtlenségét.

34.
Nabila elárulja Nikkinek, hogy Francisco házas. Paula segít Cristinának, hogy csinosabb legyen és így lenyűgözhesse José Ángelt. Kendra altatót ad be Nelsonnak, aki így lekésheti a reklámcégek fontos éves összejövetelét. Miután Nikki kutakodik Francisco iratai között, egy véletlen folytán összezárva találja magát a testőrrel a fürdőszobában. Cristina találkozik Aníballal a Balvanera-házban, a férfi viszont úgy tesz, mintha még nem ismernék egymást. Nelson távollétében José Ángelnek kell elvinnie Victoriát a céges rendezvényre.

35.
Victoria és José Ángel kénytelenek hazamenni a defekt után, míg Nelson elalszik a Kendra által beadott altatótól, így senki sem képviseli a Balvanera-családot az összejövetelen. Aníbal igyekszik magához közel tartani Cristinát. Kendra és Odette mind a Balvanera, mind az Arriaga házaspárt szeretné szétválasztani. Francisco randevúra viszi Politát. Nikki azt kérdezi Victoriától, hogy bele tudna-e szeretni egy testőrbe.

36.
Cristina nem képes belenyugodni, hogy José Ángel munkája ismét kettejük közé áll. Paula megjelenik a Balvanera-házban, hogy mindenki megtudja ki is ő valójában. Francisco megmondja Politának, hogy ők ketten csak barátok lehetnek. Kendra hozzáfog új tervének megvalósításához. Paula megkéri Beatrizt, hogy hozzon össze egy találkozót Franciscóval. Nabila José Ángelre is kiveti a hálóját.

37.
Francisco dühös és továbbra sem hajlandó találkozni Paulával. Leonardo megfenyegeti Beatrizt és ellene hangolja Guillót. Aníbal elköltözik Paulától. Nabila beleköt Lilianába, aki azonban nem hagyja magát. Tomasina és Victoria arra gyanakszanak, hogy Nikki terhes. Kendra a Balvanera-házban vendégeskedik, látogatásának oka azonban José Ángel szobájába vezeti.

38.
Nikki megnyugtatja az anyját, hogy nem terhes. Beatriz megbeszél egy találkozót Leonardóval, hogy rendezzék nézeteltéréseiket. Nikki összetörten találja Franciscót, a férfi azonban elutasítja a lány segítségét. Nelson nem szeretné, hogy Kendra miatt felbomoljon a házassága, mégsem tud ellenállni a nőnek. José Ángelen kívül Victoria is meghívást kap egy elegáns szálloda romantikus lakosztályába, ahol mindkettőjüket hatalmas meglepetés éri.

39.
Victoria és José Ángel azon tanakodnak, hogy ki csalhatta őket csapdába. Leonardo nem jelenik meg a megbeszélt helyen, így Beatriz hiába várja, azonban megismerkedik Salseróval, aki felkéri táncolni. Victoriában újra feléled a gyanú, hogy Nikki terhes. Ezt a teóriát rosszindulatból Nabila is megerősíti és elülteti Victoriában azt a gondolatot, hogy Nikki Franciscotól vár gyermeket.

40.
Nikki ki akarja rúgatni Franciscót, ezért abban a hitben tart mindenkit, hogy gyermeket vár a testőrtől. Kendra még Odette előtt megszerzi a szálloda szobájában készült felvételeket. Beatriz megtudja, hogy az anyja ugynabban az épületben él, mint ő. Paula azt is elárulja lányának, hogy Aníbal Balvanera a szeretője. Cristina levelet kap, mely azt sugallja, hogy José Ángel hűtlen hozzá.

41.
Francisco nem hajlandó elviselni Nikki hazugságát és úgy határoz, hogy felmond. Beatriz próbálja rendezni a helyzetet Leonardóval, de a férfi csak játszadozik a feleségével. Paula igyekszik elnyerni Francisco bocsánatát, de kísérlete kudarcba fullad. Victoriának egy lemezt küldenek, amin a szállodában történtek felvételei láthatók. Aníbal bevallja Antoniónak, hogy egy igazi szerelme volt egész életében: Candelaria. Victoria nőgyógyászhoz akarja vinni Nikkit.

42.
Nikki elmondja Lilianának, hogy gyermeket vár Franciscótól. Beatriz megkezdi első munkanapját a reklámügynökségen. Candelaria megkapja a levelet, melyről azt gondolja, hogy Aníbal küldte és amelybena a férfi letagadja Candelariával közös gyermekét. José Ángel is tudomást szerez Aníbal és Paula viszonyáról. Francisco meghallja, amint Nabila elmondja a barátnőinek, hogy Nikki csak kitalálta a terhességet. Paula elhatározza, hogy elmondja Cristinának, hogy Aníbal az apja.

43.
Mikor José Ángel megtudja, hogy Victoria egyedül ment el kifizetni a zsarolókat, azonnal a nő után indul, Kendra azonban súlyosan megsebesíti. Paula nem tudja elmondani Cristinának az igazságot a családjáról. Guillo Leonardóval tölti a napot, aki próbálja a saját képére formálni a kisfiút. Victoria José Ángelért való aggodalmában felmond a testőrnek. Tomasina szerint az lenne a megfelelő büntetés Nikki számára, ha lecserélnék mellőle Franciscót.

44.
Victoria a kórházban tölti az éjszakát José Ángel mellett. Nelson majdnem lebukik Kendra lakásában, mikor váratlanul felbukkan Nikki. Felipe szerint nincs esély arra, hogy Paula elnyerje Francisco bocsánatát, a nő azonban nem hajlandó feladni. Odette megpróbálja lekenyerezni Jean Marie-t, aki rajong a nő eleganciájáért. Victoria a családi birtokra küldi Nikkit, hogy gondolkozzon el az életéről. A birtoknak egy másik látogatója is van Adriana személyében, aki a múltjával szeretne szembenézni.

45.
Cristina arra kéri Aníbalt, hogy hívja fel Paulát. Adriana találkozik Franciscóval, de megkéri a férfit, hogy senkinek ne árulja el, hogy látta a birtokon. Beatriz és Salsero egymásba botlanak az ügynökségen. Jean Marie másnapossága miatt Cristina az egész napot a Balvanera-házban tölti, ahol ő is felfedezi a férjéről készült festményt. Aníbal részletesen beszél Antonióval Adriana múltjáról. Adriana meglátogatja lánya sírját, ahonnan feldúltan távozik és balesetet szenved.

46.
Mire Victoria és Aníbal megérkeznek a kórházba, Adriana már eltűnik. Beatriz egy csokor virágot kap Salserotól, amit Kendra nem néz jó szemmel. Cristina azt szeretné, ha José Ángellel és Lilianával végre visszaköltözhetne a falujukba. Adriana ki szeretné hantoltatni lánya maradványait, hogy fény derülhessen az igazságra. Francisco vacsorát készít Nikkinek.

47.
Leonardo tovább manipulálja Guillót. Beatriz Paulával vacsorázik, mikor megjelenik Felipe és elmondja, hogy szeretné újra együtt látni a családjukat. Odette meg akarja nyerni magának Jean Marie-t, hogy az belső információkkal szolgálhasson neki. Victoria meglátja, amint Nelson és Kendra szerelmeskednek a férfi irodájában, de Kendra parókája miatt nem látja, hogy kivel csalja meg a férje. Mindeközben vihar tör ki a birtokon, elmegy az áram, ezért Nikki Francisco szobájában tölti az éjszakát.

48.
Victoria nem akar hazamenni, ezért José Ángelék lakásában tölti az éjszakát. Francisco és Nikki romantikus éjszakája hirtelen félbeszakad. Nikki nem szeretne beszélni a kettejük között történtekről, ami rosszul esik Franciscónak. Salsero szeretne változtatni megjelenésén, hogy ezzel is imponáljon Beatriznak. Paula és Beatriz meglátja Victoriát José Ángelék hálószobájában, ami miatt Paula rögtön rosszra gondol. Francisco találkozik Beatrizzal a cégnél és arra kéri a nőt, hogy mondjon fel. Nikki bejelenti, hogy Párizsba költözik.

49.
Francisco Salserónak és Nikkinek is elárulja, hogy Beatriz a testvére. Nikki Kendrának, Francisco pedig Beatriznak vall elfojtott érzéseiről. Paula elmondja Cristinának, hogy Victoria a lakásban töltötte az éjszakát. Victoria szembesíti Nelsont azzal, hogy rajtakapta egy másik nővel, aminek következtében azonnal el szeretne válni a férfitól.

50.
Cristina nem akarja elhinni José Ángelnek, hogy nem csalta meg Victoriával, ezért egy időre Paulához szeretne költözni. Adriana találkozik Tomasinával és Victoriának is ír egy levelet. Nelson arra kéri Aníbalt, hogy beszélje le Victoriát a válásról. Nelson azt mondja Kendrának, hogy nem folytathatják tovább a viszonyukat.

51.
Nelson világosan megmondja Kendrának, hogy többé nem találkozhatnak. Victoria leutazik a birtokra José Ángellel, hogy távol legyen Nelsontól és tisztán tudjon gondolkodni. Beatriz Felipéhez költözik Guillóval. Espanto felhívja Kendrát és elmondja, hogy Aníbal több pénzt ajánlott neki a vallomásáért. Leonardo megfogadja, hogy tönkreteszi Beatrizt. Polita belopózik Francisco szobájába és elalszik a férfi ágyán, amit később Nikki félreért. Victoriát baleset éri a birtokon.

52.
Victoria sérülése nem bizonyul súlyosnak. Kendra öngyilkossági kísérletet tervel ki, hogy magához kösse Nelsont, aki az orvos tanácsát megfogadva nem akarja felkavarni a nőt. José Ángel elmegy a templomba, ahol meggyónja, hogy olyan mély érzéseket táplál Victoria iránt, amelyek teljesen felőrlik. Nikki ismét féltékennyé teszi Franciscót.

53.
Nikki megbántja Politát és azt is a fejébe veszi, hogy a Franciscóval való játszadozás mellett a cselédlányt is kirúgatja. Beatriz, Felipe és Guillo Salseróval vacsoráznak, aminek Francisco nem örül. Victoria nem hajlandó kibékülni Nelsonnal, aki azzal fenyegeti, hogy a céges részesedését Odette-nek adja el válás esetén. Leonardo követi Beatrizt, hogy kiderítse, hol dolgozik. Tomasina szerint Victoria beleszeretett José Ángelbe.

54.
Salsero próbálja elérni, hogy Espanto továbbra is tartsa a száját, a bűnözőt azonban Aníbal is meglátogatja a börtönben. Cristina felhívja az anyját, hogy Lilianával hamarosan odaköltöznek hozzá. A lány viszont az apjával akar maradni, ezért megkéri, hogy beszéljen Victoriával, odaköltözhet-e a ő is a Balvanera-házba. Nikki kihallgatja szülei veszekedését és megtudja, hogy Nelson megcsalta Victoriát.

55.
Cristina kihallgatja Victoria és José Ángel beszélgetését, amiből kiderül, hogy a férfi soha nem csalta meg őt. Adriana meglátogatja Victoriát és próbálja meggyőzni arról, hogy Lucia nem halt meg. Antonio rá szeretné beszélni Aníbalt, hogy vegye fel a kapcsolatot Adrianával. Nikki Kendrának panaszolja el, hogy az apja megcsalta az anyját.

56.
Odette meghívja magához kávézni Jean Marie-t. Kendra azt mondja Nelsonnak, hogy szeretne segíteni neki abban, hogy kibéküljön Victoriával. Crisitina bocsánatot kér José Ángeltől és Victoriától is. Aníbal magánnyomozót szeretne fogadni, hogy megtalálja Candelariát. Liliana találkozik Adrianával, amitől mindketten elérzékenyülnek, bár nem értik az okát furcsa érzéseiknek. Nikki kiönti a szívét Franciscónak és azt is elmondja, hogyan kezdődött a betegsége.

57.
Kendra újabb információkkal látja el Odette-et. Nelson továbbra is sikertelül próbálja lebeszélni Victoriát a válásról. Guillo ajándékot kap, de amint megtudja, hogy Salsero vette neki, visszautasítja. José Ángel együtt tölt egy estét a családjával a kibékülés jegyében. Francisco gondoskodik arról, hogy Nikki megfelelően táplálkozzon. Adriana megjelenik a Balvanera-házban és mindenki előtt kérdőre vonja Aníbalt.

58.
Mindenki megrökönyödik azokon a vádakon, melyeket Adriana Aníbal fejéhez vág, ám a férfi továbbra is tagad. Nelson a maga oldalára szeretné állítani Nikkit. Jean Marie belopózik Victoria dolgozószobájába, hogy megszerezze Estefano telefonszámát. José Ángel és Victoria minden eddiginél közelebb kerülnek egymáshoz, a férfi azonban az utolsó pillanatban meghátrál. Victoria azt szeretné, hogy Francisco tanítsa zongorázni Nikkit.

59.
Nelson egyre jobban belehabarodik Kendrába. Paula arra kéri a magánnyomozót, hogy hallgasson el bizonyos információkat Aníbal elől Candelariával kapcsolatban. Victoria ellenségesen viselkedik José Ángellel. Nikki egyre jobban bízik Franciscóban, mikor ismét félreért egy helyzetet. Odette meghiúsítja, hogy az egyik modell megérkezzen a Meta Imagen új reklámfilmjének forgatására, ami felbosszantja Estefanót. Férfimodell hiányában Victoria José Ángelt kéri meg, hogy szerepeljen a reklámban.

60.
José Ángel beadja a derekát és elvállalja a szerepet a reklámfilmben. Felipe meg szeretné győzni Franciscót, hogy bocsásson meg Paulának. Leonardo teljesen az anyja ellen hangolja Guillót. Salsero táncolni hívja Beatrizt, de Nikki miatt le kell mondania a programot. Francisco és Polita egy karaoke bárba mennek a szabad estéjükön, ahol Nikki is megjelenik. Adriana fel szeretné venni a kapcsolatot Paulával, abban a reményben, hogy a nő tudhat valamit Luciáról. Cristina elintézi, hogy Paula taníthassa Nikkit zongorázni.

61.
Kendra figyelmezteti Nelsont, hogy szerinte van valami Nikki és Francisco között. Nikki leissza magát a karaoke bárban, ahonnan Franciscónak kell hazavinnie. José Ángel felajánlja Victoriának, hogy fesse le. Salsero bevallja Beatriznak, hogy hogyan érez iránta, a nő azonban semmit nem akar lépni, míg el nem válik.

62.
Kendra gyereket szeretne, hogy ezzel is sakkban tarthassa Nelsont. Polita rajtakapja Franciscót és Nikkit, aminek hatására el akarja hagyni a házat. Nikki és Victoria nagyon komolyan összevesznek. Adriana felkeresi Paulát.

63.
José Ángel meglátogatja egy régi barátját, aki megjósolja neki, hogy fia fog születni, de nem Cristinától. Leonardo jelenetet rendez Beatriz munkahelyén és Guillót is sikerül az anyja ellen hangolnia. Nikki azt mondja Franciscónak, hogy elmegy orvoshoz, de helyette Kendrával találkozik. Cristina a Meta Imagen új kampányának óriásplakátján látja viszont José Ángelt.

64.
Nikki arra kéri Nelsont, hogy azonnal hagyja el a szeretőjét. Aníbal elárulja Paulának, hogy mi történt valójában Adriana lányával. Victoria egy szépségszalonban találkozik barátnőivel, ahova José Ángelt is magával viszi. Kendra azt hazudja Nelsonnak, hogy szakemberhez kell járnia, hogy túltegye magát rajta. José Ángel és Victoria legnagyobb meglepetésére Cristina nagyon örül a férje reklámszerepének.

65.
Amint Francisco megtudja, hogy Paula lett Nikki új tanára, arra kéri a lányt, hogy rúgja ki. Miután Paula nem hagyja magát, Francisco elárulja Nikkinek, hogy a tanárnő nem más, mint az anyja. Victoria figyelmezteti Aníbalt, hogy ha kiderül, hogy hazudott Adriana gyermekéről, akkor kettejük kapcsolata örökre megváltozik. Victoria elengedi José Ángelt egy barátnőjével egy kiállításra, ahol a nő túlságosan közel szeretne kerülni a testőrhöz.

66.
Victoria meglátja, amint a barátnője megcsókolja José Ángelt, ezért később ellenségesen viselkedik a testőrrel. Francisco és Nikki meglátogatják Cristinát, hogy megtudják, miért ajánlotta be Paulát zongoratanárnőnek. Salsero Felipével és Beatrizzal vacsorázik, de Guillo rögtön félreérti a helyzetet. Nelson szeretne befolyásos férjet keresni Nikkinek.

67.
Victoria egész nap lekezelően bánik José Ángellel, aki nem érti a dolgot. Odette egyre dühösebb a Balvanera-családra. Liliana meg szeretne bizonyosodni arról, hogy Francisco valóban házas-e. A Paula utasítására meghamisított nyomozási eredményeknek köszönhetően Aníbal azt hiszi, hogy Candelaria meghalt egy balesetben és azt, hogy gyermektelen volt. José Ángel meglátja azt az önéletrajzot, melyet Salsero írt róla.

68.
José Ángel elmondja Victoriának, hogy az önéletrajza csupa hazugságból áll, ezzel azonban veszélybe kerül a munkája is. Nelson party-t szervez Victoria születésnapjára. Francisco kérdőre vonja Beatrizt, amiért az segédkezett Paula hazugságában. Felipe visszatér a szerencsejátékokhoz. Kendra figyelmezteti Beatrizt, hogy Salsero veszélyes, amiért a férfi megfenyegeti Kendrát és követeli tőle, hogy hagyja békén a nőt, akit szeret.

69.
Aníbal arról beszél Antoniónak, hogy Adrianát nem tekinti a lányának. Jocelyn elmondja Victoriának, hogy José Ángel egyértelműen visszautasította a közeledését. Aníbal felkeresi az Adriana szülését vezető orvost. Jocelyn szerint Victoriának sokkal felszabadultabban kellene élnie. Gullio elutasító az anyjával szemben. Beatriz Felipe tanácsára elmegy táncolni, ahol találkozik Salseróval. José Ángel elhívja Victoriát születésnapja alkalmából vacsorázni, míg Nikki Franciscót beszéli rá, hogy menjenek el együtt szórakozni.

70.
Salsero megnyílik Beatriznak és az este végére már párként búcsúznak el egymástól. Nikki és Francisco éppen arra a helyre mennek el kikapcsolódni, ahova Victoria és José Ángel is. Cristina munkát szeretne találni magának, amihez Salsero segítségét kéri. Francisco szeretne mielőbb elválni feleségétől. Adriana megérkezik Montano doktorhoz, aki évekkel korábban a szülését vezette.

71.
Francisco megtudja, hogy Nikki pszichológus helyett Kendrához járt. Adriana személyesen, az otthonában keresi fel Montano doktort. Kendra munkát ajánl Cristinának, ami ellen José Ángel hevesen tiltakozik.

72.
José Ángel nem hajlandó elárulni Cristinának, hogy miért nem kedveli Kendrát. Montano nem mond semmit Adrianának, hallgatásáért azonban nagyobb összeget követel Aníbaltól. Leonardo Beatriz tudta nélkül viszi el Guillót és nem árulja el, hogy hol van. Victoria nem örül a meglepetéspartinak, amit Nelson szervezett neki. Nikki kétségbeesésében elárulja Victoriának, hogy bulémiás.

73.
Victoria igyekszik meggyőzni Nikkit, hogy betegsége gyógyítható. Francisco elmondja Victoriának, hogy Nikki Kendrát látogatta az orvos helyett. Felipe ismét találkozik a Törökkel. Guillo Leonardo anyjával van, aki cinkos a fiú Beatriztól való elszakításában. Nelson kizárólag Victoriát okolja Nikki betegségéért.

74.
Felipe nagy összeget veszít kártyán. Cristina megkezdi első napját Kendra asszisztenseként. Leonardo azzal fenyegeti Beatrizt, hogy megöli, ha nem megy vissza hozzá. Victoria kérdőre vonja Kendrát, amiért közreműködött Nikki hazugságában.

75.
Paula elmondja Beatriznak, hogy Paula és ő barátnők, így bármiben számíthat a segítségére. Salsero meglátja Leonardót az ügynökség előtt és fegyvert fogva rá arra kényszeríti, hogy vigye el őt Guillóhoz. Victoria meglátja, amint Nikki és Francisco csókolóznak. Liliana elájul Adriana jelenlétében, ami után Cristina megtiltja a nőnek, hogy újra találkozzon a lánnyal.

76.
Victoria elmondja Franciscónak, hogy nem állít akadályt Nikkivel való kapcsolatának útjába. Salsero visszaviszi Guillót az anyjához. Adriana elárulja Victoriának, hogy megszerezte az engedélyt lánya sírjának kihantoltatásához. Kendra azt hazudja Nikkinek, hogy Francisco csak fogadásból és a pénz miatt közeledik hozzá, amitől Nikki teljesen összetörik. Aníbal is tudomást szerez Nikki betegségéről.

77.
José Ángel egyre bizonytalanabb házasságának jövőjével kapcsolatban. Nikki orvosa szerint jót tenne a lánynak, ha a szülei kibékülnének és biztos hátteret nyújtanának lányuk gyógyulásához. Francisco a Guillóval történtek hatására végül megbékél a ténnyel, hogy Salsero és Beatriz egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

78.
Leonardo bosszút forral az őt ért sérelmek miatt. Nikki volt barátja, Roy, azzal a szándékkal tér vissza Mexikóba, hogy visszahódítsa a lányt. Salsero meghívja magához Beatrizt és Guillót, ahol bemutatja őket a keresztanyjának. Nelson ittasan erőszakoskodik Victoriával, José Ángel viszont időben közbelép. Felipe súlyos sérülésekkel jelenik meg Franciscónál.

79.
Francisco és Victoria is megdöbben Nikki viselkedésén. Nelson nem tudja, hogyan mondja meg Kendrának, hogy nem akar már vele lenni. José Ángel rábukkan Victoria könyvére. Francisco kölcsönt kér Victoriától, hogy ki tudja egyenlíteni Felipe tartozását. Leonardo megjátsza magát Beatriz előtt, tervei azonban egészen mások. Paula elmondja Aníbalnak, hogy ő Nikki új zongoratanára.

80.
Adriana, Victoria, José Ángel és Liliana elindulnak Santa Ritába az exhumálás miatt, ami során kiderül, valóban évekig hazudott-e Aníbal. Leonardo elrabolja Beatrizt.

81.
Leonardo arra kényszeríti Beatrizt, hogy írjon egy levelet Salserónak, amiben elmondja, hogy újra együtt vannak, Salsero azonban gyanakszik. Nikki megtalálja a Franciscónak kiállított csekket és ezt félreértve azt hiszi, Kendrának volt igaza. Adriana beront az ügynökségre és számon kéri Aníbalt, aki a sokktól szívrohamot kap.l.

82.
Paula megjelenik a kórházban, hogy elárulja Aníbalnak, hogy van egy harmadik lánya is. Kiderül, hogy Roy családja a csőd szélére jutott, ezért az egyetlen megoldás az, ha a biztos anyagi háttér miatt feleségül veszi Nikkit. Beatriznak sikerül megüzennie Salserónak, hogy hol tartja fogva Leonardo.

83.
Aníbal állapota stabil, de az orvos figyelmezteti Victoriát, hogy semmilyen újabb stressz nem érheti az apját. Roy az örökséget hozza fel Nikki előtt, a lány azonban nem érti hogyan foglalkozhat ezzel ilyen körülmények között. Beatriz és Guillo biztonságba kerül, Leonardo viszont az anyja segítségével megszökik. Paula elmondja Cristinának, hogy ő Franisco és Beatriz anyja.

84.
Beatriz nem árulja el, hogy Leonardo megerőszakolta. Victoria furcsállja Roy hirtelen jött közeledését Nikki felé. Francisco kezd megenyhülni Paulával szemben. Kendra mindent bevet, hogy teherbe essen Nelsontól. Jean Marie véletlenül megtalálja Estefano elveszett kutyáját. Roy nem akarja feladni nagyvilági életét, még ha ez a sport rovására is megy.

85.
Aníbal magához tér a kórházban, de továbbra sem hajlandó bevallani az igazat Adriana lányáról. Francisco szavaiból kidrül, hogy csak barátként gondol Lilianára. Cristina elkotyogja Kendrának, hogy Beatriz és Salsero egy pár. Leonardo nem adja fel, hogy visszakapja Beatrizt.

86.
Aníbal még többet fizet Montanónak, ha elhagyja az országot. Az orvos indulásra kész, mikor egy pisztollyal megjelenik nála Adriana. Victoria is megtudja, hogy Paula Francisco anyja, ezért beszél a testőrrel, hogy béküljön ki vele. Cristina és José Ángel ismét összevesznek.

87.
Francisco szerint Nikki akkor is rá fog gondolni, ha Roy felesége lesz. Paula nem hajlandó elmondani Aníbalnak, hogy ki a harmadik lánya. José Ángel is titkolózik Victoria előtt, amiért a nő megharagszik és csalódottságának ad hangot. Leonardo és néhány barátja elrabolják Salserót, akit alaposan megvernek. Kendra azt hazudja Cristinának, hogy Salsero folyamatosan zaklatja őt.

88.
Paula meghívja magához vacsorára Felipét. Nelson támogatja Roy és Nikki kapcsolatát és azt szeretné, ha miharabb összeházasodnának. Paula elárulja Adrianának, hogy Aníbal valóban elválasztotta a lányától. José Ángel a Balvanera-házban találkozik Opalinával, aminek következtében Victoria féltékeny lesz.

89.
Miközben Nikkinek bókol, Roy más lányokkal megy el szórakozni. Felipe és Paula felelevenítik a közös emlékeket. Adriana azt hiszi, hogy Francisco tud valamit a lányáról, ezért megpróbálja leitatni a testőrt, hogy kiszedje belőle az információkat. José Ángel bevallja magának, hogy szerelmes Victoriába.

90.
José Ángel nem tudja eldönteni, hogy maradjon-e a Balvanera-házban. Nikki nem tudja hol töltötte Francisco az éjszakát. Francisco megfogadja Adrianának, hogy amint a fülébe jut valami a lányáról, értesíti. Victoria megmondja José Ángelnek, hogy miért dühös rá.

91.
Aníbalt kiengedik a kórházból. Roy rossz hatással van Nikki gyógyulására. Kendra Cristinát és Salserót is igyekszik tőrbe csalni.

92.
Salsero bevallja Beatriznak, hogy korábban Kendra volt a barátnője, de már semmit nem érez iránta. Liliana Opalinának vall az Adrianával kapcsolatos furcsa érzéseiről. Paula zongorázni tanítja Victoriát. Francisco féltékennyé szeretné tenni Nikkit. Adriana továbbra sem hisz Aníbalnak.

93.
Paula megígéri Adrianának, hogy megpróbálja kiszedni Aníbalból az igazságot Luciával kapcsolatban. Victoria megmondja Roynak, hogy Nikki beteg. Cristina elmondja a Kendrától hallott hazugságot Salseróról Paulának, miközben a férfi nagy lépésre szánja el magát.

94.
Victoria és José Ángel is próbál küzdeni az egymás iránt érzett szerelem ellen. A nő Tomasinának, a testőr Opalinának tesz vallomást. Beatriz hisz Salsero őszinteségében. Kendra bejelenti Nelsonnak, hogy várandós.

95.
Nelson arra kéri Kendrát, hogy csináltassanak apasági tesztet. Roy rajtakapja Nikkit és Franciscót csókolózás közben. Paula megkéri Beatrizt, hogy Guillóval költözzenek hozzá. Victoria testőr nélkül megy el szórakozni a barátnőivel, de José Ángel mégis felbukkan.

96.
Victoria és José Ángel is megérti hogyan érez iránta a másik, mégis mindketten meghátrálnak. Paula kiönti a szívét Franciscónak. Espanto váratlanul felbukkan Kendránál. Nikki dühös, amiért Victoria beszél Roynak a betegségéről. José Ángel kompromittáló fényképet kap Cristináról.

97.
José Ángel elhiszi Cristinának, hogy nem csalta meg. Francisco elmondja Adrianának, hogy miért ért véget a házassága. Cristina meglátogatja Aníbalt. José Ángel és Victoria megegyeznek, hogy tartják a távolságot, így Victoria arra kéri a férfit, hogy legyen inkább Nikki testőre.

98.
Aníbal is megtudja, hogy Paula Francisco anjya. Kendra elárulja Nikkinek, hogy gyermeket vár. Doris rosszul érzi magát, amiért Roy csak kihasználja a Balvanera-családot. Nikki hiába próbálja meggyőzni, Francisco elfogadja, hogy Victoria testőre legyen. Kendra újabb tervet eszel ki, amiben Tomasina és Victoria barátságát akarja kihasználni.

99.
Aníbal biztosítja Nikkit, hogy mindent megad neki és Roynak, hogy boldogulhassanak. Liliana tizennyolcadik születésnapját ünnepli. José Ángel követeli Kendrától, hogy hagyja békén a családját. Candelaria elhatározza, hogy meglátogatja Cristináékat. Kendra tőrbe csalja Victoriát, akit nem csupán kirabolnak, de lövést is kap.

100.
Victoriát kórházba szállítják. José Ángel teljesen kikel magából a hír hallatán, ami felébreszti Cristina gyanúját, hogy a férje talán beleszeretett a munkaadójába. Nelson a végrendelkezés miatt aggódik, míg Nikki utasítására mindenki elhallgatja a hírt Aníbal elől, Odette azonban megjelenlik a Balvanera-házban. Kendra egy roncstelepen osztozkodik a zsákmányból, mikor rendőrök tűnnek fel.

101.
Victoria merénylőit lelövik a megérkező rendőrök, Kendrának viszont sikerül elmenekülnie. A család és a barátok is Victoria állapotáért aggódnak a kórházban. Liliana bevallja Politának, hogy ő is beleszeretett Franciscóba. Egy ápoló azt hiszi, hogy José Ángel Victoria férje, ezért pár percre beengedi a nőhöz.

102.
Polita megharagszik Lilianára és egyedül hagyja a bárban, ahol megjelenik Roy, aki szemet vet a lányra. Victoria magához tér a kórházban.

103.
Kendra azt tanácsolja Cristinának, hogy legalább egy kis időre szakítson José Ángellel. Victoria állapota javul, így kikerül az intenzív osztályról. Aníbal Odette-et gyanúsítja a Victoria elleni merénylet kitervelésével. Victoria elmondja Adrianának, hogy van egy harmadik testvérük. Polita nem hajlandó kibékülni Lilianával. Ismét José Ángel lesz Victoria testőre. Jean Marie és a kutya belebotlik a parkban Estefanóba. Kendra megjelenik Victoriánál a kórházban.

104.
Francisco elkezd gyanakodni, hogy Nelson és Kendra között több lehet puszta munkakapcsolatnál. Jean Marie és Estefano közelebb kerülnek egymáshoz Balzac révén. Nelson megkéri Salserót, hogy nyomozza le Kendra múltját. Nikki és Roy elkezdi tervezni az esküvőt. Beatriz ügyvédje nem találja otthon Leonardót. Cristina megmondja José Ángelnek, hogy egy időre külön szeretne tőle válni.

105.
Nikki pénzt ad Roynak. José Ángel és Victoria tanácstalanok, mert egymás mellett sem lehetnek, de a másik nélkül sem bírják ki. Kendra meglátogatja Nelsont, hogy beadja a felmondását. Adriana visszaköltözik a Balvanera-házba. José Ángel elmondja Lilianának, hogy az anyjával szünetet tartanak.

106.
Liliana nem akarja elfogadni, hogy a szülei különválnak. Beatriz és Liliana éppen abba a diszkóba mennek el szórakozni, ahova José Ángel is elkíséri Nikkit, Royt és a barátaikat. Candelaria elindul a fővárosba, hogy meglepje a családját. Roy azt hazudja Lilianának, hogy a neve Rolando. Victoria rosszul lesz, José Ángel nyújt neki támasz, de Nelson azonnal félreérti a szituációt.

107.
Nelson és José Ángel között egyre inkább elmérgesedik a viszony. Francisco elkíséri Nikkit az esküvői ruha próbájára. Adriana Tomasina segítségével próbál valamilyen bizonyítékot találni Aníbal holmija között. José Ángel ki szeretne békülni Cristinával, a nő viszont kitart döntése mellett. Roy meglátogatja Lilianát. Aníbal megfenyegeti Paulát, hogy tönkreteszi, ha nem hagyja őt békén.

108.
Liliana elmondja Roynak, hogy még soha nem volt együtt férfival, aminek hallatán a fiú visszakozik. Nelson megnézi a Kendra által küldött felvételt Victoriáról és José Ángelről, amitől teljesen kikel magából. Paula elárulja Cristinának, hogy Aníbal az apja. Francisco arra kéri Nikkit, hogy mondja le az esküvőt. José Ángel úgy dönt, hogy elhagyja a várost és visszatér a faluba, Tomasina tanácsára azonban Victoria a férfi után indul.

109.
José Ángel a Victoriával való csók és vallomások ellenére is elutazik a városból. Francisco bevallja Adrianának, hogy szerelmes Nikkibe. Cristina emondja Kendrának, hogy ő is Balvanera. Mivel mindez keresztülhúzná Kendra terveit, megparancsolja Espantónak, hogy ölje meg Cristinát.

110.
Cristina kórházba kerül a gázolás után, álllapota súlyos. José Ángel azonnal visszatér a fővárosba és Candelaria is megjelenik, aki meg szerette volna lepni látogatásával a családot. Nikki arra kéri Franciscót, mondjon fel, hogy ne legyenek egymás közelében.

111.
Cristina magához tér a kórházban, de állapota továbbra is kritikus. Candelaria elmondja neki, hogy valóban Aníbal az apja. Cristina érzi, hogy meg fog halni.

112.
Cristina siratásán sokan megjelennek. Candelaria elárulja Aníbalnak, hogy Cristina volt a harmadik lánya és kérdőre vonja a hamis levél miatt, amiben nem ismerte ezt el. José Ángel Victoriát és Kendrát is megkéri, hogy távozzanak. Candelaria más titikot is magában tart, miszerint Liliana nem José Ángel gyermeke. Nelson attól fél, hogy miután José Ángel egyedülálló lett, közelebb szeretne kerülni Victoriához.

113.
Eltemetik Cristinát. Antonio azt tanácsolja Aníbalnak, hogy fogadja be a családba Lilianát. Nelson azt mondja Nikkinek, hogy az anyja félrelépett, de a lány nem akar hinni az apjának. Gilda elmondja Aníbalnak, hogy ő és Paula állnak a Candelariával kapcsolatos hamis információk hátterében. Nikki bevallja Franciscónak, hogy nem szerelmes Royba, aki nem tudja kiverni a fejéből Lilianát. Salserót gyötri a lelkiismerete.

114.
José Ángel nem tud beletörődni Cristina halálába. Roy meghívja szüleit vacsorázni a Balvanera-házba, hogy hivatalosan is megkérje Nikki kezét. Adriana Francisco segítségével felfogad egy magánnyomozót. Paula elmondja Candelariának, hogy ő árulta el Cristinának, hogy Aníbal az apja. Nikki Kendra szavai ellenére is úgy érzi, hogy mindent feláldozna Franciscóért.

115.
Roy meglátogatja a gyászoló Lilianát, ami miatt az eljegyzési vacsoráról is elkésik. Nelson azzal fenyegeti Victoriát, hogy a vendégek előtt mutatja meg a kompromittáló felvételt. José Ángel továbbra sem hajlandó visszamenni a Balvanera-házba. Victoria és Nelson mindenki előtt összevesznek a vacsorán, majd Victoria elmeséli Aníbalnak, hogy mi látható a felvételen. Adriana megtalálja Victoria könyvét. Nikki ismét meghánytatja magát.

116.
Victoria bevallja Adrianának, hogy szerelmes José Ángelbe. Candelaria elárulja Opalinának, hogy Liliana nem Cristina és José Ángel vér szerinti gyermeke. Aníbal megkéri Salserót, hogy semmisítse meg a kompromittáló felvételt tartalmazó lemezt, amihez Kendrához is be kell törnie. Ezt kihasználva Kendra egy időre a Balvanera-házba költözik.

117.
Nelsonnak nem tetszik, hogy Kendra hozzájuk költözik. Estefano elérkezettnek látja az időt, hogy felvállalja kapcsolatát Jean Marie-val. Odette nem kap meghívót Nikki esküvőjére, ezért dühösen megjelenik a Balvanera-házban. José Ángel meghívja kávézni Victoriát. Liliana meghallja, amint Aníbal az érzéseiről vall Cadelariának.

118.
José Ángel nem biztos abban, hogy jó ötlet lenne visszamenni dolgozni a Balvanera-házba. Liliana tovább faggatja Candelariát Aníballal való kapcsolatáról. Kendra újabb hazugságokkal tömi tele Nikki fejét Franciscóról.

119.
Francisco Victoria segítségével próbálja lebeszélni Nikkit a házasságról. José Ángel és Liliana visszatér dolgozni. Nelson azt mondja Victoriának, hogy beszélt egy újságíróval, aki nyilvánosságra fogja hozni a hűtlenségét. Candelaria rájön, hogy Adriana Liliana valódi édesanyja.

120.
Salsero is tudomást szerez Francisco Nikki iránt táplált érzéseiről. Roy és Nikki legény- és leánybúcsúztatót tart, de a lány Franciscóval tölti az estét, Roy pedig Lilianát látogatja meg. Aníbal megtudja, hogy a Pavia-család tönkrement anyagilag. Candelaria visszautazik a faluba, de előtte ír egy levelet, melyben minden titkát felfedi. A levelet azonban Nelson olvassa el.

121.
Roy érzelmes búcsút vesz Lilianától. Nelson megzsarolja Aníbalt. Leonardo bosszút akar állni Beatrizon. Minden készen áll a birtokon, hogy megtarthassák Roy és Nikki esküvőjét.

122.
Liliana meglátja az esküvőn, hogy Rolando és Nikki leendő férje ugyanaz az ember. Leonardo aljas tervet eszel ki, hogy börtönbe juttassa Beatrizt. Nelson tovább zsarolja Aníbalt. Nikki és Roy bevallják egymásnak, hogy nem szeretik a másikat.

123.
Nikki és Roy egybekelnek. Kendra névtelen sms-ben tájékoztatja Victoriát, hogy Nelson hamarosan újra apa lesz. Beatrizt fogdába zárják, Leonardo pedig elviszi magával Guillót. Kendra meglátja együtt Jean Marie-t és Estefanót.

124.
Leonardo ismét kihasználja Guillo naivitását. Aníbal megtudja, hogy Kendra Nelson gyerekével várandós. Francisco és Nikki elbúcsúznak egymástól.

125.
Francisco és Nikki együttléte után megjelenik Roy és rögtön rájön mi történt. Beatriz megtudja, hogy Leonardo elvitte Guillót. José Ángel figyelmezteti Kendrát, hogy ha nem vallja be Victoriának kapcsolatát Nelsonnal, akkor megteszi ő.

126.
Kendra azt hazudja Victoriának, hogy azért esett teherbe, mert az emberrablók megerőszakolták. Francisco megtudja mi történt Beatrizzal. Nelson ezúttal azzal az információval zsarolja Aníbalt, hogy Liliana Adriana lánya. Roy bosszúból megkeseríti Nikki életét.

127.
Beatrizt kiengedik a fogdából. Estefano bevallja az anyjának, hogy szerelmes Jean Marie-ba. Roy és Nikki kapcsolata egyre feszültebbé válik. Candelaria őrlődik, hogy elárulja-e Adrianának, hogy Liliana az ő lánya. Aníbal tudni szeretné, hogy José Ángel miért ragaszkodik annyira Victoriához.

128.
Beatriz nagyon aggódik Guillo miatt. Aníbal próbálja rávenni Candelariát, hogy ne árulja el Adrianának az igazságot. Victoria megtudja, hogy Kendra gyermeke Nelsontól van.

129.
Victoria azonnal elküldi a háztól Kendrát, miután a nő bevallja, hogy a gyermeke valóban Nelsoné. Francisco elhatározza, hogy új munkahelyet keres magának. Salsero elmondja Arriagának, hogy korábban szeretők voltak Kendrával. Kendra bevallja Nikkinek, hogy minden, amit Franciscoról mondott, hazugság volt, ezért Nikki azonnal haza akar utazni, hogy visszaszerezze a testőrt.

130.
Candelaria nem árulja el José Ángelnek és Lilianának, hogy mi állt a levélben. Adrianának esélye van egy filmrendező mellett dolgozni, azt azonban még nem tudja, hogy a férfi nem más, mint Victoria korábbi szerelme, Carlos. Aníbal megvesztegeti az Adriana által felfogatott nyomozót. Polita azt hazudja Nikkinek, hogy Francisco és Liliana együtt járnak. Odette kitagadja Estefanót.

131.
Nikki és Roy megpróbálják rendezni viszonyukat. José Ángel és Victoria újra közel kerülnek egymáshoz, azonban ismét elhatározzák, hogy inkább távolságot tartanak. Felipe egy Miami-ba szóló repülőjegyet ad Franciscónak.

132.
A nyomozó bemutatja a meghamisított információkat Adrianának. Leonardo azt követeli Beatriztól, hogy szakítson Salseróval. Victoria úgy gondolja, hogy Nelson tudhat valamit Adriana lányáról, amivel Aníbalt sakkban tartja. Kendra megpróbálja zsarolni Odette-et. Beatriz terhességi tesztje pozitív lett. Victoria úgy határoz, hogy egy időre Buenos Aires-be költözik.

133.
Roy azt hazudja Nikkinek, hogy Francisco és Liliana össze fognak házasodni. Victoria azt mondja Nelsonnak, hogy a szeretőjével utazik Buenos Airesbe. Francisco megérkezik Miami-ba. José Ángel megkéri Victoriát, hogy ne utazzon el.

134.
Agyvérzése után Odette kórházba kerül. Aníbal a DNS-teszt eredményéből megbizonyosodik, hogy Liliana valóban az unokája. Felipe nem adja fel, hogy visszanyerje Paula bizalmát. Victoria meglátogatja Nikkit. Roy kiesik a teniszversenyből. Nelson úgy dönt, hogy egy ideig nem találkozhatnak Kendrával. Francisco megkeresi Ambart, hogy elválhassanak.

135.
Roy én Nikki elindulnak Torontóba. Victoria befejezi a regényét és hazautazik Mexikóba. Hónapok elteltével Guillo még mindig Leonardónál van. José Ángel elvégzi a testőrtanfolyamot. Az otthon lábadozó Odette-et Jean Marie ápolja, a nő azonban nem tudja elfogadni a szakács jelenlétét. Joan Constantin/Carlos Adrianát választja új filmje operatőrének. Carlos kérésére Jocelyn találkozót szervez a férfinak és Victoriának.

136.
Carlos egy darabig még nem akarja felfedni Victoria előtt, hogy ki ő valójában. Roynak nem megy a játék. José Ángel tudomást szerez Carlos visszatéréséről, ami rosszul érinti. Kendra arra kéri Espantót, hogy ölje meg Victoriát.

137.
Sérülése miatt Roy nem képes játszani, így vissza szeretne térni Mexikóba. Nikki megtudja Adrianától, hogy Francisco és Liliana nincsenek is együtt. Victoria és Carlos együtt ebédelnek a féltékeny Arriaga tekintetétől övezve. Beatriz megadja Francisco címét Nikkinek, aki meg akarja találni a férfit. Roy beleegyezik, hogy váljanak el Nikkivel. Leonardo anyja megpróbálja jobb belátásra bírni a fiát.

138.
Paulával közli az orvosa, hogy rákos és már csak hónapjai vannak hátra. A hírt először a városba éppen visszaköltöző Candelariával osztja meg. Kendra továbbra sem hagyja békén Odette-et. Guillo megtudja, hogy Leonardo végig átverte őt és csapdába csalta Beatrizt, ezért megszökik.

139.
José Ángel meg van rémülve a gondolattól, hogy Victoria beleszeret Carlosba. Candelaria meglátogatja Aníbalt. Nelson Victoria irodájában találkozik Carlossal. Nelson újra viszonyt kezd Nabilával. Guillo megérkezik a fővárosba, de nem tudja merre keresse az anyját, így egy hajléktalantól kér segítséget, aki elhunyt unokáját látja viszont a fiúban. Victoria azt hiszi, hogy José Ángelnek viszonya van Adrianával.

140.
Joan/Carlos megjelenik a Balvanera-házban, hogy elvigye Adrianát az előadására. Nikki megérkezik New Yorkba, de Francisco már nincs ott, hiszen visszatért Mexikóba. Roy és Nikki úgy dönt, hogy az lenne a legjobb döntés, ha véget vetnétek a házasságuknak. Liliana megcsókolja Francoscót. José Ángelt felemészti a féltékenység és a bűntudat. Carlos megcsókolja Victoriát.

141.
Carlos kész újra harcolni Victoria szerelméért, a nő azonban időt kér. Mezcalitos maga mellett tartja Guillót. Felipe próbálja húzni az időt, hogy Francisco előtt titokban tartsa az unokaöccsével történteket. Liliana nem akar letenni Francisco meghódításáról. Nikki és Roy hazatérnek és bejelentik, hogy elválnak. Francisco és Nikki újra találkoznak.

142.
Leonardo találkozót beszél meg Beatrizzal, amit Gilda kihallgat és értesíti Salserót. Victoria elárulja Nikkinek, hogy Kendra Nelson szeretője. Felipe elárulja Franciscónak, hogy Guillo továbbra sem került elő. Candelaria segít Paulának betegsége kezelésében. Kendra félre akarja állítani az útból Nabilát. José Ángel rájön, hogy Joan és Carlos ugyanaz az ember.

143.
Leonardo halála után Beatriz kórházba kerül és a gyerek élete is veszélyben forog. Francisco és Liliana is megtudja, hogy Nikki és Roy el fognak válni. Aníbal vásárol egy virágkötészetet Liliana számára. José Ángel bevallja Carlosnak, hogy szerelmes Victoriába. Joan/Carlos javaslatait elutasítja a forgatókönyvíró, így az egész filmterv törlésre kerül, ezért José Ángel azt javasolja Adrianának, hogy készítsenek új tervet Victoria regényéből. Victoria is megtudja, hogy Carlos és Joan ugyanaz a személy.

144.
Nelson Victoriát okolja félrelépéséért. Guillo súlyosan belázasodik Mezcalitos bungalójában. Nikki mindenáron vissza akarja nyerni Francisco bizalmát. Aníbal találkozik Carlos-szal. Espanto egy gyilkos mérget szerez Kendrának, amivel megölhetik Nabilát. Mezcalitos a kórházban találkozik Franciscóval. Victoria elutazik vidékre, de José Ángel nem bírja sokáig és a nő után megy. Adriana azt mondja Carlosnak, hogy ő írta a Rabok és szeretőket.

145.
José Ángel és Victoria úgy érzik, végre felszabadultak és lebontották a kapcsolatuk útjába álló falakat. Candelaria elmondja Aníbalnak, hogy nem bírja tovább magában tartani a titkát. Francisco, Felipe és Paula is nagyon hálás Mezcalitosnak. Nelson nem hiszi el, hogy Carlos elismert filmrendező lett. Roy próbálja visszanyerni Liliana bizalmát, csókuknak pedig Nikki is szemtanúja lesz. Nelson a birtokra utazik. Francisco megbocsát Nikkinek.

146.
Carlos és Adriana közel kerülnek egymáshoz. Liliana Francisco elutasítása ellenére is szeretné meghódítani a férfit. Guillo visszatér Beatrizhoz és mindketten haza is mehetnek a kórházból. Aníbal átadja a virágkertészet kulcsait Lilianának. Kendra utasítására Espanto megmérgezi Nabilát.

147.
Candelaria nem egyezeik bele abba, hogy Liliana elfogadja a kertészetet. Opalina elmondja José Ángelnek, hogy a fiát Victoria fogja megszülni. Beatriz megmondja Guillónak, hogy Leonardo meghalt. Victoria elárulja Nikkinek, hogy szerelmes José Ángelbe. Liliana elfogadja, hogy Francisco nem őt választotta. Candelaria bevallja Aníbalnak, hogy még mindig szereti, de mielőtt összeházasodnának, feltételeket szab a férfinak. Nabila halála után Kendrának még nagyobb tervei vannak.

148.
Aníbal nem akarja elfogadni Victoria és José Ángel kapcsolatát. Nikki elhatározza, hogy segítséget nyújt másoknak a bulémiával való küzdelemben. Kendranál megindul a szülés. Francisco és Nikki romantikus estét töltenek együtt. Carlos elfogadja, hogy Victoria José Ángelt választotta.

149.
Nikki azt mondja Franciscónak, hogy arra is készen áll, hogy elköltözzön a Balvanera-házból. Roy tovább ostromolja Lilianát. Megszületik Mia, azonban súlyos szívbetegséggel. Roy elárulja a szüleinek, hogy kibe szerelmes. Liliana kijelenti, hogy nem bocsátaná meg apjának, ha összejönne Victoriával. Carlos megcsókolja Adrianát.

150.
Adriana azt mondja Carlosnak, hogy nem kerülhetnek túl közel egymáshoz. Nelson nagyon aggódik Miáért. Salsero ismét megkéri Beatriz kezét. Felipe figyelmezteti Franciscót, hogy még rengeteg akadály áll Nikkivel való kapcsolatának útjában. Nikki megtudja, hogy Nabila meghalt és azt is, hogy Mia betegen született. Francisco végleg kibékül Paulával. José Ángel elmondja Candelariának, hogy egy párt alkot Victoriával.

151.
Aníbal pénzzel szeretné megvásárolni Franciscót Liliana mellé. Tomasina szerint Adrianának megéri harcolnia Carlos szerelméért. Victoria és Nikki meglátogatják Kendrát és Miát a kórházban. Adriana ismét nekitámad Aníbalnak. Roy bebizonyítja Politának, hogy tényleg elköltözött otthonról. Miát megműtik.

152.
Carlos biztosítja Adrianát, hogy mindenben számíthat rá. Roy megjelenik Liliana kertészetében. José Ángel egy romantikus helyre viszi Victoriát. Aníbal megjelenik Francisco lakásán. Mia műtétje jól sikerül. Carlos megmondja Adrianának, hogy tudja, a Rabok és szeretőket Victoria írta. Victoria megnyugtatja Adrianát, hogy soha nem fog közé és Carlos közé állni. Kendrát kiengedik a kórházból. Roy elárulja Victoriának, hogy rajtakapta Nikkit és Franciscót az esküvő napján.

153.
Nikki hivatalosan is bejelenti otthon, hogy szerelmes Franciscóba és hozzá fog menni feleségül, ezért pedig az apjával és a nagyapjával is szembeszáll. Beatriz visszatér dolgozni. Aníbalt felkeresi Odette két volt embere. Carlos elmondja Victoriának, hogy olvasta a Rabok és szeretőket és szeretné, ha a nő tevékenyen részt venne a film készítésében. Nelson és Aníbal egyezséget kötnek.

154.
Aníbal azt mondja Candelariának, hogy fel szeretné vállalni mindenki előtt a kapcsolatukat. José Ángel ismét féltékeny lesz Carlos jelenléte miatt. Nikki életében először ellátogat a piacra. José Ángel megmondja Aníbalnak, hogy nem örül, hogy ekkora felelősséget helyezett Liliana nyakába. Liliana ad egy lehetőséget Roynak a kertészetben. Carlos bevallja Jocelynnek, hogy nem vágyik hosszútávú kapcsolatra.

155.
Nikki vacsorát próbál főzni Franciscónak. Aníbal bejelenti Victoriának, hogy már régóta ismeri Candelariát és össze is fog házasodni vele. Roy könyvet olvas a növényekről. Victoria elmondja José Ángelnek, hogy Aníbal és Candelaria jegyesek. Carlos Adrianának is megmondja, hogy nem szeretne megházasodni és gyermeket vállalni. José Ángel megsejti, hogy Aníbal Cristina valódi apja, ezért rákérdez Candelariánál.

156.
Nikki elhatározza, hogy ismét modellkedni fog. Salsero és Beatriz elkezdik szervezni az esküvőjüket. José Ángel és Victoria egyetértenek abban, hogy semmi nem lehetne közöttük, ha Victoria és Cristina testvérek lennének. Guillo az apjáról álmodik. Paula biztosítja támogatásáról Candelariát. Nikki és Liliana összekapnak. Nelson ellehetetleníti Franciscót a munkakeresésben.

257.
Victoria továbbra is támogatja Adriana és Carlos kapcsolatát. Franciscónak és Nikkinek sem sikerül munkát találnia. Vita alakul ki José Ángel és Doris között Liliana és Roy miatt. Paula megmondja Gildának, hogy halálos beteg. Adriana könyörög Candelariának, hogy árulja el mit tud Luciáról.

158.
Kendra megtudja, hogy Aníbal el akarja venni Candelariát, ami újra keresztülhúzza a számításait. Nelson azt tervezi, hogy a végrendeletében kizárólagos örökösökként Kendrát és Miát nevezi meg és a közös otthonukra is leteszi az előleget. Paula érzi, hogy Aníbal házassági tervei mögött hátsó szándék rejlik. A vita hevében Victoria meghallja, hogy Paula az apja szeretője volt. Roy megvallja Liliana iránti érzéseit Aníbalnak.

159.
Adriana próbálja meggyőzni Victoriát, hogy ne ítélje el Paulát. Felipe elárulja Franciscónak, hogy az anyja Aníbal miatt hagyta el őket. Hivatalosan is kimondják Nikki és Roy válását. Paula felfedi Adriana előtt Aníbal és Candelaria kapcsolatának legnagyobb titkát. Liliana ismét emlékezteti José Ángelt, hogy nem nézné jó szemmel, ha Victoriával folytatna viszonyt. Nikkit rémálmok gyötrik, amelyekben visszasírja gondtalan életét.

160.
Francisco és Nikki helyzete egyre aggasztóbb. Elérkezik a virágkertészet megnyitójának napja. Kendra felkeresi Nikkit, hogy rávegye, tegye tönkre a megnyitót. Liliana megtudja, hogy José Ángel és Victoria együtt vannak. Candelaria kis híján elárulja Adrianának, hogy Liliana az ő lánya. Nikki pincérnőnek jelentkezik egy pizzériába. Aníbal keresztülhúzza Nelson és Kendra házvásárlási terveit.

161.
Paula egyre gyengébbnek érzi magát. Nikki megkapja a munkát a pizzériában, azonban nem megy minden zökkenőmentesen. Carlos kezd beleszeretni Adrianába, de hamarosan meglátogatja egy volt szeretője, Bruna. Aníbal megmondja Nelsonnak, hogy az Ultrabelle krém káros anyagot tartalmaz, amiért őt fogják felelősségre vonni. Ezzel Aníbal sakkban akarja tartani Nelsont, aki viszont összehívja a családot és mindenki előtt elmondja, hogy Cristina egy Balvanera volt, ami mindenki életét felforgatja.

162.
Nikki és Liliana civakodása egyre komolyabbá válik. Aníbal dulakodni kezd Nelsonnal, melynek során rosszul lesz. Salsero és Beatriz romantikus estét töltenek együtt. José Ángel Victoriával való kapcsolatáról beszél Lilianával, amit a lány nem tud elfogadni. Adriana és Liliana szeretnének sokkal több időt tölteni egymással. José Ángelt és Victoriát is kezdi felemészteni a bűntudat.

163.
Liliana ragaszkodik ahhoz, hogy azt az életet élje, amit Cristina soha nem tudott. Nelson megtudja, hogy Salsero és Kendra egykor egy párt alkottak, ezért számon kéri a nőt. Bruna flörtöl Carlosszal, de a férfi elmondja, hogy együtt jár Adrianával, aki hamarosan meg is jelenik a lakásban. Paula egyre nehezebben viseli a betegségét. José Ángel el akar utazni. Kendra bosszút forral Salsero ellen. Liliana arra kéri Victoriát, hogy szakítson az apjával.

164.
Nelson kirúgja Salserót, Aníbal azonban felveszi maga mellé. Carlos szeretné megmagyarázni Bruna jelenlétét Adrianának, aki hűvös marad a férfival szemben és azzal sincs kibékülve, hogy Bruna formálja meg a film női főszerepét. Liliana megmondja Roynak, hogy ő is Balvanera. Liliana döntés elé állítja az apját: vagy ő, vagy Victoria. Aníbal felkeresi Carlost, hogy megfenyegesse. José Ángel úgy érzi, Liliana megváltozott és elhagjya a házat. Aníbal emberei rátámadnak Carlosra.

165.
Liliana Nikki volt szobájába költözik be. Estefano hazatér Svájcból és gyűrűt húz Jean marie ujjára. Adriana azonnal Carlos lakására rohan. José Ángel követeli Aníbaltól, hogy hagyja békén Lilianát. Victoria elutazik egy időre, hogy gondolkodni tudjon. Aníbal ismét megpróbálja pénzzel elérni, hogy Francisco hagyja el Nikkit. A férfi azonban tervet eszel ki. Victoria segítségével sikerül a nyomára bukkanni annak az embernek, aki korábban átverte José Ángelt és ellopta a pénzét.

166.
José Ángel és Liliana is őrlődik sűsűrödő vitáik miatt. Aníbal felkeresi Nikkit a pizzériában, hogy elmondja, Francisco egy táska pénzzel éppen útban van New York felé, de a lány nem akarja elhinni. Liliana és Roy megkapják első komoly megbízásukat. Kendra ezúttal Adrianát akarja kihasználni információszerzés céljából. Francisco és Nikki összevesznek, ami után a férfi hazaküldi a lányt.

167.
Nikki és Francisco kibékülnek és Adriana segítségével a férfi munkát is szerez: Carlos testőre lesz. Nelson a Lilianával kapcsolatos információval zsarolja Aníbalt, aki ezért merényletet tervez ellene. Adriana és Liliana színházba mennek. Carlos elutasítja Bruna közeledését. Kiderül, hogy Nelson orvosa nem más, mint Adriana régi nagy szerelme, Vicente.

168.
Nelson súlyos állapotban van, a lábát is elveszítheti. Francisco megkezdi a munkát Carlosnál, ahol Bruna rögtön szemet vet rá. Nelson azt mondja Nikkinek, hogy Aníbal áll a merénylet hátterében. Kendra és Espanto a lányával zsarolják meg Adrianát, José Ángel pedig rögtön csalásra gyanakszik. Nikki elkezd blogolni. Nelson megmondja Kendrának, hogy a csőd szélére került és azt is elárulja a nőnek, hogy Liliana Adriana lánya.

169.
Aníbal felajánlja, hogy gondoskodik Mia és Nelson kórházi költségeiről, de csak akkor, ha a férfi aláírja a válási papírokat. Francisco egy múzeumba kíséri el Brunát, ahol pillanatok alatt újságírók jelennek meg. Salsero elmondja Aníbalnak, hogy tudja, ő áll a Nelson elleni merénylet hátterében. Kendra utasítására Espanto azt hazudja Adrianának, hogy Lucia meghalt. Nikki találkozni szeretne Royjal. Kiderül, hogy Nelson lábát nem kell amputálni. Salsero elvállal egy állást, ami miatt fél évig távol lesz Beatriztól. Gilda elárulja Beatriznak, hogy Paula beteg. A DNS-teszt eredménye igazolja, hogy Nelson Mia apja.

170.
Nelson személyesen köszöni meg Franciscónak, hogy megmentette és azt is közli vele, hogy nem áll Nikkivel való kapcsolatának útjába. Adriana nagyon boldog, hogy újra édesanya lehet, viszont tart Carlos reakciójától. Miután Aníbal lefizette a szponzorokat, azok törlik a Rabok és szeretők forgatását. Liliana le akarja beszélni Royt arról, hogy Nikkinek érvénytelenítsék az egyházi esküvőjüket. Nikki meglátja Bruna és Francisco képét az újságban. Victoria visszatér a városba és elárulja José Ángelnek, hogy gyermeket vár.

171.
Miután Roy felmond a kertészetben, elhatározza, hogy újra teniszezni fog. Victoria meglátogatja Nelsont, aki mindenért elnézést kér a nőtől. Aníbal továbbra is elhalmozza pénzzel és ajándékokkal Lilianát. Carlos elindul Spanyolországba. Liliana hiányolja Royt, aki elárulja szüleinek, hogy a lány is Balvanera. Adriana Aníbal képébe vágja, hogy gyereket vár Carlostól. A család megünnepli Paulát.

172.
Polita meghallja, hogy Victoria állapotos és ezt Lilianával is megosztja. Az ünnepség során Paula elájul és meghal. Fél év elteltével Aníbal elveszi Candelariát. Francisco új munkát talál: testőröket fog oktatni egy iskolában, melyet José Ángellel és Salseróval közösen alapított. Nikki egy táplálkozási betegségekkel foglalkozó központot nyit. Nelson és Kendra Paula volt lakásába költöznek be. Nelson bosszút forral Aníbal ellen. Adriana Betrizzal és Guillóval együtt lakik Victoria lakásában. Kendra tervet eszel ki Liliana ellen.

173.
Liliana nem hajlandó kibékülni az apjával. Nikki megnyitja a táplálkozási klinikát. Nelson visszatér dolgozni. Salsero hazatér Brazíliából és egy új lakást is kinéz, ahol Beatrizzal és Guillóval élhetnek. Espanto megpróbálja elrabolni Lilianát, de közben súlyosan megsebesíti a lányt.

174.
Liliana túléli az operációt, de állapota súlyos. Nelson ismét elnézést kér Franciscótól és Nikkitől. Adriana és Vicente találkoznak a kórházban és a férfi elárulja, hogy Aníbal miatt évekig börtönben ült. Amint Roy tudomást szerez Liliana állapotáról, azonnal hazatér New Yorkból. Carlos visszatér Mexikóba, de Adriana azt mondja neki, hogy Vicentétől vár gyereket. Victoria lemondana José Ángelről, ha Liliana meggyógyulna.

175.
Roy bemegy Lilianához a kórházba és José Ángelt is biztosítja támogatásáról. Vicente megfogadja Adrianának, hogy ő majd felneveli Carlos gyerekét. Liliana magához tér az altatásból és Franciscót szeretné látni, hogy megossza vele legnagyobb kívánságát, ami választás elé állítja a férfit. Kendra új terve eléréséhez el akarja csábítani Aníbalt. Candelaria nem bírja tovább magában tartani a titkot és elárulja Adrianának, hogy Liliana az ő lánya.

176.
Adrianánál elfolyik a magzatvíz, a szülést pedig Vicente vezeti le. Francisco megmondja Lilianának, hogy teljesíti a kívánságát és elveszi feleségül. Ezzel a döntéssel Beatriz, José Ángel és Candelaria sem ért egyet. Carlos megkapja azt a csomagot Adrianától, amit a nő még korábban állított össze neki. Salsero Liliana támadója után nyomoz. Aníbal elmondja Carlosnak, hogy Adriana tőle vár gyereket. Adriana elárulja Vicentének, hogy Liliana nem más, mint a közös lányuk, Lucia.

177.
Lilianánál komplikációk lépnek fel és azonnal meg kell operálni. Carlos meglátogatja Adrianát és a fiát, hogy kezdjék újra kapcsolatukat. Estefano megbeszéli Jean Marie-val, hogy amint kiengedik Lilianát a kórházból, összeházasodnak, aminek gondolatát Odettemég mindig nem bírja elviselni. Adriana elmondja Victoriának, hogy Liliana az ő lánya.

178.
Liliana túl van az életveszélyen és José Ángellel is kibékül, elfogadva Victoriával való kapcsolatát. Ezen kívül Franciscótól is elnézést kér és Nikkivel is rendezi kapcsolatát. Estefano és Jean Marie összeházasodnak. A szertartáson Odette nem hajlandó megjelenni, de Victoria egy levelet ír a nőnek, amiben megpróbálja meggyőzni, hogy ő is legyen ott. Aníbal gyémántokkal kezd el üzletelni. Liliana beleszeret Royba, de a fiú hamarosan elutazik egy versenyre.

179.
Elérkezik Aníbal és Candelaria esküvőjének napja. Salsero végleg le szeretne számolni a múltjával. Nelson új állást kap Chicagóban és Candelaria levelével kapcsolatban is új tervei vannak, mellyel az egész család előtt akarja leleplezni Aníbalt, ezzel viszont feldühíti Kendrát.

180.
Mindenki össze van zavarodva a Nelson által mondottak után. José Ángel átmenetileg megvakul, ezt kihasználva Kendra Espanto segítségével el akarja rabolni a férfit. Kendra vissza akarja csábítani Salserót. Aníbal elmenekül az országból, Candelaria ellenben feladja magát. Salsero nem bír tovább hazudni a múltjáról. Kendra megmérgezi Nelsont.

181.
Salsero minden bűnét bevallja José Ángelnek és Franciscónak. Nelson meghal, így minden vagyona Kendrára száll. Aníbal megérkezik New Yorkba és újabb feladattal bízza meg az embereit, de üzletfelei rátalálnak. Victoriánál megindul a szülés és José Ángel is visszanyeri látását.

182.
Polita részt vesz egy utcai énekversenyen, melynek nyertese találkozhat kedvenc énekesével. Salsero, José Ángel és Francisco megpróbálják vallomása bírni Kendrát, ami után a nő és Espanto elmenekülnek. Salsero mindent bevall Beatriznak. Kendra egyedül marad a rejtekhelyen, mikor farkasok tűnnek fel és ölik meg.

183.
Francisco megkéri Nikki kezét és egy dupla esküvő keretein belül feleségül veszi a lányt, José Ángel pedig Victoriát. Polita énekesnővé vált. Roy megkéri Liliana kezét. A rendőrség hat év elteltével bukkan Aníbal nyomára, akit Mexikóba szállítanak és élete végéig tartó börtönbüntetésre ítélik. Salsero szabadul a börtönből és kibékül Beatrizzal. José Ángel és Victoria sajátjukként nevelik Miát Angelito mellett, miközben több unokájuk is születik.

Megosztom másokkal: