Cuando me enamoro tartalma

CUANDO ME ENAMORO – Idõtlen szerelem tartalma:

1.
A történet úgy kezdõdik, hogy a karakterek összefutnak különbözõ okok miatt. Van két lánytestvér, akik nagyon hasonlítanak egymásra és az egyik odavan a másik barátjáért. Késõbb a is öngyilkos lesz. Ez után 24 évvel korábban vagyunk, mikor két nõ megszül két gyereket ugyan abban a kórházban. Az apjuk ugyanaz, az anyjuk viszont különbözõ. Roberto összeházasodik Reginával, de mielõtt találkoztak volna Robertonak afférja volt Josefina-val, aki terhes lett tõle. Ezt persze nem mondta el Reginának. Josefina könyörög, hogy váljon el a feleségétõl és éljen vele és Robertával, de Roberto elutasítja a lányt, cserébe ad egy összeget, melybõl elhagyhatják az országot. A kis Regina elsõ születésnapján, Roberto felesége megtudja az igazságot, Roberto rosszul lesz Josefina pedig kihasználva a helyzetet, hogy senki nem figyel a gyerekre, elrabolja Regina gyerekét.

2.
Regina gyerekét ellopta Josefina. A kislány és Josefina lánya nagyon hasonlítanak egymásra, olyanok mintha ikrek lennének. Josefina azért lopta el a gyereket, hogy bosszút álljon Roberton és Reginán, és mert Roberto nem tartotta be az ígéretét és nem hagyott semmit a végrendeletében a lányukra. Közben Roberto meghal. Mikor Renata meglátogatta õt, még el akart mondani valamit Josefináról, de már nem tudta. Meghalt, mielõtt kimondhatta volna. Regina, az anyja és Isidro meg vannak gyõzõdve arról, hogy Josefina lopta el a babát. Josefnia közben egy kis településre menekült és ott bújt el, ahol találkozik Gustavoval, akinek egy szomorú történetet mesél el két lányáról, majd munkát kap és Gustavo szeretõje lesz. Mikor Gustavo nyugdíjba megy, Josefina elmegy Mexikóvárosba dolgozni Constanzahoz és a bátyjához Gonzalohoz, akivel rövid idõn belül összeházasodnak. Josefina a saját gyerekét sokkal jobban szereti, mint Regináét. Regina azóta is keresi a lányát, és nem fogja feladni míg meg nem találja és míg él.

3.
Roberta féltékeny Renatara, mert minden udvarlóját elcsábítja. De Renáta megígéri Robertának, hogy ha eljön az igazi, azt nem fogja elcsábítani. Roberta meglátogatja Rafaelt a hotelben. Rafael eljegyzi a lányt. Közben Regina (az anya) tisztázza Antonioval, hogy most nem ér rá a szerelemre, mert meg kell találnia a lányát, akit elloptak tõle még régen. Josefinának nem tetszik az ötlet, hogy Roberta hozzá akar menni Rafaelhez, mert a fiú szegény. Rafael megkéri Jeronimo-t, hogy legyen a tanúja. Matias elhatározza, hogy nem fogja támogatni apja szerelmét Josefina iránt, mert ki nem állhatja. Jeronimo rájön, hogy Lorea védekezik az ismételt terhesség ellen, így a fiú véget vet a kapcsolatuknak, bár Lorea nem akarja ezt.

4.
Matias elhatározza, hogy visszamegy Mexikóba az anyja halála után és hogy már több éve zaklatja õt Josefina, aki a házukba költözött és megszerezte elõle. Josefina nem változott semmit az idõ múltával sem. Mindent sikerült megszereznie Matias elõl. Renata Gonzalonak dolgozik, Gontalo Josefina ügyvéde. Renáta nagyon okos és kedves lány. Robertát viszont elrontotta az anyja és folyamatosan hazudozik. Roberta hozzá akar menni Rafaelhez, bár nem biztos benne, hogy szereti és az anyja is ellenzi a dolgot. Rafael a tettek mezejére lép és megbeszéli a városi pappal, hogy még a héten összeadja õket. Renata szerelmes Matiasba. Rafael testvére Jeronimo Regina jó barátja. Õ és Gonzalo mostohatestvére Honorio is támogatja Regina projektjét, hogy megtalálja lányát. Jeronimo és Matias ugyan azon a napon érkeznek meg Spanyolországból. Mikor Renata kimegy a mostohatestvére elé a repülõtérre, Jeronimoba ütközik. Jeronimo elesik, Renata bocsánatot kér, majd megy a testvérét üdvözölni.

5.
Mikor Matias megérkezik a Monterrubio kastélyba, Josefina úgy csinál mintha örülne neki, de mikor fiának szólítja, Matias megkéri, hogy ne tegye és õ se hívja anyának Josefinát. Renáta viszont kedvesen, valódi örömmel köszönti Matiast, akárcsak Constanza és Honoria. Josefina csavargónak nevezi a lányt, amire Matias dühös lesz. Mikor Renata és Jeronimo ütköztek, a lány elhagyta a nyakláncát, de Jeronimo elrakta a láncot abban a reményben, hogy látja még a lányt. Rafael és Jeronimo együtt ebédelnek, miután megérkezett Mexikóvárosba, és Renátát is elhívja Rafael, mert mondani akar neki valami nagyon fontosat.

6.
Matias elsõ munkanapját kezdi a modern és jól szervezett Monterrubio vállalatnál. Apja nagyon izgatott és egy villásreggelit is összehozott, hogy megünnepeljék Matiast. Josefinát is meghívják. Roberta nem megy, mert Rafaellel megy találkozni, de útja során valaki követi, akitõl nagyon megijed, majd belebotlik Jeronimoba, akit megcsókol, mintha a barátja lenne, így a rabló békén hagyja õt. Jeronimot megzavarja a dolog, a lány pedig már szabadulna tõle és “Adriana”-nak mutatkozik be. Eközben Rafael otthonában vérezve, haldokolva fekszik a földön. Nincs ereje segítséget kérni, de rátalál az egyik szolgáló, aki azonnal hívja az orvost, de nem tud jön, mert épp ünnepel Agustinnal. Matilde könyörög a fõnökének, hogy tartson ki.

7.
Megérkezik Alvaro és megoperálja Rafaelt, kiveszi a golyót a gyomrából, de mivel túl sok vért vesztett már Rafael, belehal. Roberta Renáta után kémkedik, mert tudja, hogy Rafaellel vacsorázik a lány. Jeronimo megpróbálja elérni testvérét, de nem érti miért nem veszi fel a telefont. Matilde talál egy levelet, melybõl az derül ki, hogy egy csinos lány miatt halt meg Rafael. Mikor Jeronimo megérkezik a birtokra szembesül a fájdalmassal hírrel, hogy testvére meghalt.

8.
Ensenadaban Jeronimo sokkos állapotba kerül, amiért testvére öngyilkos lett egy lány miatt, akivel szakított pedig a héten el akarta venni. Nesme doktor nem tudta megmenteni a testvérét és úgy dönt még a boncolás elõtt amilyen gyorsan lehet eltemeti. Nesme és Don Agustin Rafael partnerei voltak és most a halála után a cégére és a birtokára fáj a foguk, de Jeronimo nem gyanakszik utánuk. Közben Martin és Renáta nagyon jól érzik magukat együtt. Roberta pedig el akar menni Ensenadaból, hogy kiderítse mi történt Rafaellel, miért ültette fel õt és testvérét is. Pár nap múlva kap egy levelet Roberta Rafael írásával, hogy szakítani akar vele, de ezt Josefina írta.

9.
Rafael temetésén Jeronimo megfogadja, hogy megtalálja a lányt, aki miatt öngyilkos lett testvére és megbosszulja, amiért öngyilkosságba kergette testvérét. Matilde és Lazaro segítségét kéri, hogy találjanak valami nyomot, ami alapján el tud indulni és kinyomozhatja ki lehet az a lány. Matilde talál egy képet, melyen két lány van. Jeronimo ráismer a lányokra, akikkel a repülõtéren találkozott. Mikor Regina megnézi a képet nagyon megdöbben.

10.
Reginának nagyon ismerõs a két lány a képrõl, és nagyon szimpatikusak is, de nem tudja hol láthatta õket. Jeronimo elmegy Mexikóba, hogy “Adriana” után nyomozzon. Azt reméli õ az a bizonyos “Bonita”, aki tönkre tette Rafael életét. Regina fejébõl közben kiment a találkozó Gonzaloval és Constanzával, akik emiatt elég mérgesek a lányra. Renáta elmegy a bárba, ahol Rafael gyakran megfordult, hogy kiderítse mi lehet a fiúval, hallottak-e felõle valamit.

11.
Jeronimo megpróbálja megtudni Matilde-tól, hogy a testvére kit hívhatott édesemnek, de csak az derül ki, hogy Robertát “kedvesem”-ként mutatta be. Augustin felhívja Renátát, hogy exportálni akarja a borát, és Renáta beleegyezik egy személyes találkozóba. Reménykedve, hogy találkozik Matias-sal, Jeronimo elmegy Gonzáló házához, ahol Robertába botlik. Renata és Matias megegyeznek, ha nem mûködik a kapcsolatuk akkor is jó barátok maradnak.

12.
Matias elmondja az egész családjának, hogy Renáta és õ együtt vannak. Josefinát kivéve mindenki boldog. Elmondja Robertának, hogy az a terve, hogy szétválassza õket. Roberta ezt nem bírja és elveszti a türelmét. Közben Adriana elmondja anyjának, hogy szerelmes Matiasba mióta meglátta. Anya figyelmezteti, hogy ennek nem lesz jó vége. Roberta és Fina megviccelik Renatat, mert gyerek kora óra szerelmes Matiasba. Közben Doktor Nesme nem tud nyugodni és iszik Rafael halála óta. Valami nem hagyja nyugodni a fiú halálával kapcsolatban.

13.
Jeronimo és Roberta érdekes helyeken járnak a városban, majd egy elegáns étterembe hívja a lányt. Ugyanoda, ahol Renáta és Agustin találkoznak, hogy az üzletrõl beszéljenek. Gonzalo és Constanza beleegyeznek, hogy meglátogassák a Regina Remény központját és Ines körbevezeti õket, míg Regina interjút ad. Gonzalonak nagyon szimpatikus Regina,így meghívja õt és Ines-t Matias bulijára.

14.
Gonzalora nagy benyomással van Regina a munkájával és a lányával, aki akár az ikertestvére is lehetne. Meg is hívja õt és Inest Matias bulijára. Josefina ennek nem örül és reméli nem okoz neki sérülést Regina még egyszer. Sõt, meg akarja ölni õt. Mikor meglátja Inest Josefina nagyon kedvesen néz rá, és nem tudja eldönteni honnan olyan ismerõs neki. Renata és Jeronimo nem tudják elfelejteni egymást és a csókjukat, Roberta pedig megpróbálja elhódítani a fiút, hogy bosszút állhasson. Renata nem biztos az érzéseiben Matias iránt.

15.
Hogy rájöjjön az érzéseire Renata három hónapot kér Matiastól és megegyeznek, hogy utána eldöntik hogyan tovább. Agatha ír egy levelet, amit elküld Honorionak. Azt írja, hogy Adriana az õ lánya és ha Agatha belehalna a mûtétbe arra kéri a férfit vigyázzon a lányukra. Karina fél, hogy férje, doktor Nesme túl sokat iszik mostanában és hogy elõbb utóbb alkoholistává fog válni. Roberta nagyon izgatott mi lehet a meglepetés amit Jeronimo ígért neki.

16.
Regina nem tud menni Matias bulijára, mert Andres, Ines és Isidro fia a kórházban van, valószínûleg leukémiás. Regina találkozik a kórházban Adrianaval, amíg várja, hogy az anyját kihozzák a mûtõbõl. A buliban Jeronimo rájön, hogy “Adriana” igazából Renata és, hogy “Bonita” és “Adriana” testvérek. Lazarro elmeséli hogyan és mennyit küzdött Rafael, hogy ilyen szõlõket termeljen. Agustin teljesen odavan Renataért és arra hajt, hogy elõbb utóbb elvehesse feleségül. Azt tervezi, hogy leendõ feleségének adja majd Rafael hagyatékát.

17.
Ines fia orrvérzésben szenved és beviszik a kórházba, ahol megállapítják, hogy minden jel leukémiára utal, de nem bizonyított még. Regina lemondja az utat Spanyolországba, mert Adriana anyja Agatha nagyon beteg és vele kell lennie a kórhátban. Jeronimo azt trvezte, hogy leleplezi Robertát mindenki elõtt, de végül nem teszi meg. Agustin meg akarja venni Rafael földjét. Renata ígéretet tesz anyjának, hogy büszke lehet rá idõvel.

18.
Gonzalonak nagyon rossz elõérzetei vannak Josefinával kapcsolatban. A vendégszobában akar aludni, ami meglepi a feleségét, mert õ nem így tervezte. Roberta minden áron össze akar jönni Matiassal, de Matias a bulin történtek után se akar szakítani Renátával. Honorio megpróbál rájönni, hogy ki bérelhette fel a helikoptert és dobott le egy képet. Amíg Renata és Matias a kórházban van, Renata találkozik Reginával. Mind a ketten valami különöset éreznek a találkozáskor a másik iránt. Renata valami különös anyai szeretet vél felfedezni Reginában. Ensenadaban Carlos megpróbálja rávenni Jeronimot, hogy gondolja át mielõtt el akarja adni Rafael földjét, szõlõsét és birtokát Agustinnak. Jeronimo már nem biztos abban, hogy Roberta volt Rafael barátnõje, mert lehetett Renata is, de nem akarja, megutálni Renátát, amiért halálba kergette testvérét.

19.
Adriana és Renata megivtatják a kínos eseményt. Adriana gyanítja, hogy Diego is része volt, és azt tanácsolja Renatanak, hogy tartsa szem elõtt ezt. Jeronimo Ensenadaban van, hogy megoldja a ?Csinos lány? esetét és eladja a szõlõföldet, annak ellenére, hogy Carlos és Matilde próbálják lebeszélni. Megkéri Agustint, hogy készítse elõ a papírokat az eladáshoz, majd elmegy Mexikóvárosba, ahol találkozik Renataval. Honorio rájön, hogy Agatha az a lány, akivel régen együtt volt és segít a testvégének, hogy a kórházban maradhasson. Renata azon gondolkodik vajon mi lehetett az a különös érzés, amit Regina iránt érzett. Gonzalo pedig el akarja hagyni Josefinát, mert már nem szereti.

20.
Carlos azon tûnõdik, hogy Jeronimo vajon azért akarja-e eladni a szõlõföldet, hogy bosszút álljon Robertán és megszüntesse a kapcsolatot vele és Renataval. Az is töpreng, hogy vajon nem lesz-e szomorú a barátja pár hónap múlva, amiért eladta a földet. Josefina nagyon szomorú és csalódott, amiért Gonzalo úgy döntött, hogy a vendégszobában alszik. Elmondja Honorionak, hogy külön akar válni Fina-tól. Mióta Reginával találkozott rájött, hogy van értelme az életének. Renata közben végre elmondja Matiasnak, hogy úgy szereti õt, mint a testvérét, de sajnos nem szerelmes belé. Jeronimo beleegyezik, hogy találkozzon Renataval. Sajnos rá kell jönnie, hogy nem Roberta a felelõs testvére haláláért, hanem Renata. Roberta közben rájön, hogy terhes Rafael babájával, és meg akar szabadulni a babától minden áron. Antonio mérges amiért Regina lemondta a spanyolországi utat.

21.
Mikor Jeronimo meglátogatja Reginát, Regina rájön, hogy a fiú szerelmes Renataba. Gonzalo közli Matiassal, hogy már nem szereti Josefinát és külön akar válni tõle. Roberta elmegy az orvoshoz és meg akar szabadulni a babájától, mert nem akarja kihordani. Mikor PAnchita meglátja Josefinát egy késsel, Josefina azt mondja neki, hogy fõzõtanfolyamra megy, ami felettébb meglepi a lányt. Regina mikor elhagyja a központot kap egy fém képkeretet. Mikor Josefina megtámadja õt, a keret megvédi Reginát.

22.
Regina megsérül mikor Josefina megtámadja õt. Szerencsére jól van köszönhetõen a fém képkeretnek ami épp nála volt és Constanza-nak, aki egybõl hívta a mentõket. Constanzának nagyon ismerõs volt a támadó hangja, de nem emlékezett kié lehet. Regina furcsának tartja, hogy a támadó meg se próbálta elvenni a táskáját vagy az óráját. Gonzalo és Matias elmennek Regina házához, hogy megnézzék rendben van-e a lány és Matiasnak feltûnik, hogy Gonzalo érdeklõdik a lány iránt, Regina pedig arra jön rá, hogy az anyjának igaza volt. Nagyon jól érzi magát Gonzálóval. Jeronimo közben teljesen elfelejtette a bosszút, mert közben odalett Renátáért, akirõl nem tudja elhinni, hogy õ kergette öngyilkosságba testvérét. Morales doktor közli Inessel és Isidroval, hogy Andresito leukémiás. Ines nem akarja elhinni, hogy fia ilyen beteg. Közben Josefina rájön, hogy Roberta terhes.

23.
Mikor Josefina rájön, hogy Roberta terhes támogatja az abortuszt, a rutin vizsgálat közben Josefina felfedezi, hogy lányának a szívével is gond van. Ines végre elfogadja a tényt, hogy fia leukémiás. Felkeresik a fiú orvosát, aki azt kéri, mondják el a fiúknak, hogy milyen betegségben szenved. Honorio leírja Adriananak, hogy nézett ki a fickó, aki kibérelte a helikoptert és a leírás alapján Diegora gyanakszik. Agustin meghívja Renátát a szõlõültetvényére, a szüretre. Renata meglepõdik mikor meglátja Jeronimot maga elõtt, mert abban a tudatban volt, hogy a fiú Spanyolországba utazott. Jeronimo elhívja vacsorázni a lányt, hogy tisztába tegye érzéseit. Jeronimo az érzelmeivel küzd, egyrészrõl szereti a lány, másrészrõl gyûlöli, mert még mindig azt hiszi õ az oka testvére haláláért.

24.
Ines és Isidro elmondák Andresitonak, hogy leukémiás, de õk mindig ott lesznek neki és segíteni fognak, hogy rendbejöjjön. A fiú nagyon megijedt és fél, hogy meg fog halni. Hogy találkozhasson a férfivel, Renata defektet kap. Felhívja, mire a férfi a segítségére siet. Roberta hazafelé tart mikor meglátja Renata autóját és megáll megnézze mi a gond. Roberta részeg. Honorio beszél Diegoval és közli vele, hogy el fogja mondani apjának a tettét, de Diego megkéri ne mondja el, inkább elmondja ki tervelte ki az egészet. Dunant elmegy Renáta irodájába, hogy átadja a neki tervezett gyémánt ékszereket, de Renata elutasítja õket.

25.
Mikor Renata és Jeronimo találkoznak, csókkal köszöntik egymást. Roberta és Matias pedig rajta kapja õket. Miután Robertáék elmennek, Renataék megbeszélik az érzéseiket, majd Renáta ott tölti az éjszakát. Jeronimo bocsánatot kér Rafaeltõl, amiért beleszeretett a nõbe, akirõl azt hiszi, hogy becsapta õt. Alvaro megjegyzi Agustinnak, hogy a borosüvegek címkéi olyanok, mint egy nõi sziluett. Agustin alátámasztja, hogy az egy nõi sziluett, mégpedig azé a nõi, aki elõbb-utóbb a felesége lesz.

26.
Jeronimo nem engedi, hogy Agustin a lábát tegye a földjére, amíg a pénz nem cserél gazdát és az ügyet nem zárják le. Felbérli Ezequilt Agustin, hogy móresre tanítsa Carlost. Miután Roberta elmondja Gonzalonak, hogy Matias látta Renátát Jeronimoval nagyon csalódott lesz a férfi és nem tudja meg tud-e majd bocsájtani. Josefina ezek után már nem akarja, hogy Roberta elvetesse a babáját. Azt akarja, hogy Roberta elhitesse Matiassal, hogy a baba az övé, ezért leitatja Matiast, ezek után Matias és Roberta ágyba bújnak, Josefina meg úgy csinálja a dolgokat, hogy Gonzaló rájuk találjon. Úgy gondolja, ha Robertát Matiassal látja Gonzaló, akkor az õ kapcsolatuk megerõsödik és Renáta nem tud beleavatkozni többet Josefina életébe. Jeronimo pedig beleszeretett Renátába, de ha a testvéré gondol inkább gyûlöletet érez.

27.
Regina lemond az cégrõl, de Honorio és Constanza megpróbálja lebeszélni, bár feleslegesen próbálkoznak. Adriana meghívására Regina beleegyezik, hogy náluk lakjon egy ideig. Antonio elmeséli Reginának, hogy elvesztette a feleségét és a gyerekét egy repülõbalesetben, amikor Spanyolországba mentek, hogy egy bikaviadalon vegyenek részt. Cata úgy gondolja ezért azonosíthatja magát Reginával, mert õ is azon a napon vesztette el a férjét és a lányát. Roberta mindent tagad, amivel Diego vádolja, Adriana szerint pedig az alakítása egy Oscar díjat is megérdemelne.

28.
Josefina szerint Roberta bolond, amiért megbízik Diegoban. Azért akarják elcsábítani Matiast, hogy elmondhassák Gonzálonak, hogy õ az apja a gyereknek, így megerõsítik a helyüket a családban. Matias részegen állít haza, Josefina pedig felküldi Robertát a szobába, hogy csábítsa el Matiast. Fina gondoskodik arról, hogy Roberta épp ágyban legyen Matiassal, mikor megérkezik Gonzáló. Mikor Gonzalo meglátja õket dühös lesz. Fina is úgy tesz, mint aki mérges, hogy Matias rosszul érezze magát a tette miatt. Hajlandó felelõsséget vállalni. Fina azonnal rákérdez, hogy elveszi-e Robertát, de Matias úgy gondolja ennek még nincs itt az ideje. Renata pedig elmondja Jeronimonak, mit keres egy férfiban.

29.
Josefina Roberta terhessége által akarja biztosítani, hogy Gonzalo ne hagyja el, hiszen unokájuk lesz. Azt sem vonja kétségbe, hogy Matias elveszi a lányát. Roberta jóvá akarja tenni Diegonál, hogy elmondta az igazságot Gonzalonak a képekrõl és felajánlja Renáta állását. Matias meg akarja gyõzni Renátát, hogy menjen vissza hozzá, Jeronimo úgyis hamarosan Spanyolországba utazik, de a lány nem hagyja magát, nem szereti már a fiút. Josefina rájön, hogy rájön, hogy Jeronimo Rafael mostohatestvére.

30.
Honorio arra kéri Adrianat, hogy maradjon Matias mellett, mert elég depressziós. Adriana örömmel marad mellette és elmennek megnézni egy filmet. Agatha tisztában van vele, hogy már nem sokáig marad életben, ezért arra kéri Honoriot, hogy vigyázzon Adrianara, ha õ már nem lesz. Elmondja Honorionak, hogy õ Adriana apja, de nme akarja, hogy errõl tudjon a lány. Selene és Roberta tudja, hogy Jeronimo Rafael testvére. Renáta önkéntes a Regina központban, míg nem talál munkát.

31.
Jeronimo közli Agustinnal, hogy mégsem adja el neki a birtokot. Condtanza észreveszi, hogy Honorio nagyon aggódik Agatha közelgõ halála miatt és arra próbál rájönni vajon miért fontos neki ennyire ez a nõ. Josefina mutat pár képet Gonzalonak Regináról, ami arra bíztatja a férfit, hogy elváljon tõle. Honorio nem tudja kontrollálni magát és elmondja Matiasnak, hogy Adriana a lánya.

32.
Josefina rengeteg pénzt ajánl fel az orvosnak, ha az elmondja a családnak, hogy Josefinának súlyos agydaganata van. Josefina elmondja Renatanak, hogy hozzájárult a Gonzaloval való szakításukhoz és hogy Regina Gonzalo szeretõje. Gonzalo közben bocsánatot kér Diegotól, amiért nem hitt neki a helikopteres esetnél. Constanza úgy érzi Honorio túl komolyan veszi az aggódást, nem úgy viselkedik mint egy régi barát, hanem mint Agatha lányának az apja vagy testvére. Azt szeretné, ha egy kicsit visszafogná magát. Jeronimo rájön, hogy kihagyott egy fontos záradékot a szerzõdésbõl. Elmondja Agustinnal, hogy inkább fizet büntetést, mint hogy neki adja testvére földjét.

33.
Meggyõzõdve arról, hogy õ a bûnös, Renáta bocsánatot kér Reginától, amiért Gonzalo szeretõje volt. Regina közben észreveszi magán, hogy nem is közömbös neki Gonzalo és ez a tudat nyugtalanná teszi. Agustin ideges, amiért Jeronimo visszavonta a föld eladását. Késõbb Jeronimo úgy határoz félreteszi a bosszúját és boldog lesz Renátával, akinek meglepetésként egy gyönyörû ruhát küld, hogy viselje este. Roberta közli Renátával, hogy ki nem állhatja. Diego megjelenik a birtokon és elmondja, hogy minden az õ hibája, ami Matias buliján történt, így levéve a tehet Roberta válláról.

34.
Roberta munkát és pénzt ajánl Diegonak a vállalatnál, és arra kéri, hogy Gonzalonak is mondja le, a lánynak semmi köze nincs a helikopter incidenshez. Diego elfogadja a csekket és az állást is. Ha mégse kapná meg a munkát, nem esne kétségbe Diego, mert bizonyítéka van arra, mit tett Roberta, hiszen felvette a telefonjával. Regina már rég nem érzett senki iránt komolyabban, most viszont Gonzalo és Antonio között vacillál. Végül úgy dönt, hozzá megy Antoniohoz, ha õ is úgy akarja. Agatha meghal, Karina pedig szomorú. Mivel Alvaro alkoholista lett, szépen lassan leveszítette a pácienseit. Renáta munkát kap, aminek nagyon örül. Szeretné boldogságát megosztani Jeronimoval, de nem veszi fel a telefont.

35.
Alvaro sajnálja, hogy nem lehet közel Alfonsina-hoz, amiért nem él a tanyán. Bocsánatot kér a lánytól, amiért nincs vele és megcsókolja. Soto ügyvéd közli Josefinával, hogy Gonzalo leállíttatta a válást, a betegsége miatt. Jeronimo megkéri Renátát, és egy kis beszélgetés után a lány elfogadja, és úgy döntenek Jeronimo tanyáján fognak élni Baja Kaliforniába. Renáta tájékoztatja a családját az esküvõjérõl és Gonzalo az egyetlen, aki támogatja.

36.
Renata elmondja Robertának, hogy Jeronimo Rafael testvére, Rafael pedig meghalt. Ezek után el akarja mondani Jeronimonak, hogy a testvére fiát várja. Josefina azonban lebeszéli errõl a tervérõl egy újabb hazugsággal. Robertat bántja, hogy Renata fog azon a birtokon élni, amit Rafael neki vett. Közben Gonzalo azt akarja, hogy Renátának olyan esküvõje legyen, amilyet megálmodott. Jeronimo viszont nem akar adni neki drága ajándékokat, mert nem érdemli meg. Regina összeházasodik Antonioval hogy a valós érzései elõl meneküljön. Alfonsina egyre több szenvedélyt érez Alvaro iránt. Agustin közben meg akarja venni Alvaro földjét. Ha Alvaro nem akarná eladni neki, elmondja Jeronimonak, hogy Alvaro operálta meg a testvérét és közben részeg volt. Renata nem érti miért mondta Regina, hogy Jeronimo és õ megbocsájtottak egymásnak. Kérdõre vonja a fiút. Doktor Suinaga közben közli a hírt Gonzaloval, hogy Reginának súlyos agydaganata van. Az orvos szerint a gyógyszereknek csak nem kívánt mellékhatásuk léphet fel, melyek csak meggyorsítják a halált. Egyre több Josefina hazugsága.

37.
Agustin egyre jobban erõlteti Alvarot, hogy adja el neki a földjét. Ha nem teszi nyilvánosságra hozza a halálos tettét. Selena és Roberta Reginába botlik az egyik étteremben és minden szó nélkül arcon üti Roberta a lányt, amiért szétválasztotta a szüleit. Antonio megemlíti Gonzalonak, hogy hamarosan elveszi Reginát. Honorio végre közli Constanzával,hogy van egy lánya. Coinstanza rosszul érzi magát, amiért neki soha nem lehet gyereke. Mikor Gonzalo megtudja, hogy Roberta megütötte Reginát kitagadja a lányt a családból. Alfonsina meglátogatja Alvarot az irodájában és megpróbálja megcsókolni. Josefina ájulást tettet, majd közli Gonzlaloval, hogy az orvos elmondta neki a híreket.

38.
Jeronimo megõrül Renátáért, csodálja a lányt, ellenben mégis utálja a testvére halála miatt. Gonzalo meggyõzi Josefinát, hogy menhen el az esküvõre, Renáta pedig megígéri, hogy Regina nem lesz ott. Ennek ellenére Fina mégis meglátja Reginát a templomban, és inkább elmenekül. Fina azt mondja Gonzalonak, hogy nagyon fáj a feje és nem akarja, hogy a lánya megtudja mi a baja. El akarja hitetni, hogy a fejfájása a stressztõl van. Constanzának nehéz feldolgoznia a tényt, hogy Honorionak gyereke van egy másik nõtõl. Spanyolországban Almudena közli Lorea-val, hogy Jeronimo Mexikóban marad és meg is házasodik. Lorea azonnal a reptérre szalad és elrepül Mexikóba. Elmegy a templomba, ahol megcsókolja Jeronimot és elmondja neki mennyire szereti és nem vehet el más nõt.

39.
Mikor Renata és Jeronimo még a vendégeket várja, a templom elõtt megérkezik Lorea és egy csókkal megállítja az esküvõt. Carlos nagy nehézségek árán elviszi onnan a nõt, és megpróbálja megértetni vele, hogy már nem akar tõle semmit a férfi. Végül feladja a lány a próbálkozást. Alfonsina egy gyónás alkalmával bevallja Severino atyának, hogy nem tudja kiverni a fejébõl az orvost, akit a tévében látott. Az atya megnyugtatja, hogy ez nem bûn, és azt tanácsolja neki, hogy töltsön több idõt a családjával. Josefina újabb támadást kezdeményez Regina ellen.

40.
Renata meggyõzi Matiast és Jeronimot, hogy felejtsék el a múltat. Josefina meg akarta állítani az esküvõt, de el kellett hagyni, hogy Regina ne ismerje fel. A ceremónia után Renata odamegy az anyjához, hogy elbúcsúzzon tõle és az áldását kérje. Gonzalo elmondja neki, hogy imádja õt és megígéri mindig ott lesz neki. Renata biztos benne, hogy boldogok lesznek Jeronimoval, mert õ egy jó ember. Az esküvõ utáni éjszaki nagyon szerelmesen telik egészen addig míg Rafael neve fel nem merül.

41.
A doktor megvizsgálja Robertát és azt tanácsolja nyugodjon meg, mert a vérnyomása magas. Matias megkérdi tõle, hogy a gyerek az övé-e, de Roberta azt mondja Jeronimoé, és arra kéri Matiast, hogy tartsa ezt titokban. Renáta vissza akar menni a tanyára férjével. Jeronimo elszomorodik, mikor Renata azt kéri Lazaro menjen érte a repülõtérre. Josefina elmondja Gonzalonak, hogy Roberta gyereket vár. Jeronimo arra kéri Carlost, hogy tudakolja meg Nesme doktortól mennyit akar a földjéért. Jeronimo arra kéri Lazarot, hogy felesége csomagjait a vendégszobába vigye.

42.
Jenaro legalább annyira imádja Renátát, mint amennyire gyûlöli. De megígérte a testvérének, hogy soha nem fogja engedni, hogy a lány boldog legyen. Renata nagyon szomorúan látja, hogy Jeronimo változott, mióta összeházasodtak. Agustin Renátába ütközik a birtokon és meglepve látja milyen kedvesen köszönnek egymásnak. Renata közli Jenaroval, hogy nem tilthatja meg neki, hogy találkozzon Agustinnal. Matias érezni kezd valamit Adriana iránt, bár Renatat sem tudja elfelejteni. Honorio viszont nem akarja, hogy a fiú fájdalmat okozzon Adriananak. Josefina újabb csekket állít ki Suinaga doktor részére, mert úgy érzi eljött az ideje, hogy közöljék Gonzaloval, hogy az állapota egyre rosszabb és a gyógyszerek sem használnak.

43.
Mikor Renata megkérdezi miért hívják a farmot Bonitanak, Alfonsia elmeséli, hogy a tulajdonos barátnõjének tiszteletére lett ez a neve. Renata nem reagál szokatlanul, Carlos pedig továbbítja az információt Jeronimonak. Matais arra kéri Robertát, hogy bizonyítsa be, hogy a gyerek nem tõle van, de Roberta nem akarja, hogy ez kiderüljön, mert anyja belehalna a fájdalomba. Constanza beleegyezik, hogy vele és Honorioval lakjon Adriana egy darabig. Adrana pedig fontolóra veszi az ajánlatot. Renata bemegy Jeronimo szobájába és megcsókolja a férfit, de Jeronimo elutasítja a lányt. Alvaro részegen ér haza, Karina számonkéri, mire Alvaro megerõszakolja. Renata kilovagol a szõlõsbe, ahol összetalálkozik Agustinnal. Jeronimo a lány után akar menni, hogy megmondja, hagyja el a birtokot.

44.
Suinaga doktor elmondja Gonzalonak, hogy Fina haldoklik. Karina teljesen megalázva érzi magát, amiért Alvaro megerõszakolta. Megkéri Alfonsina-t, hagy maradhasson nála pár napot. Alvaro azt állítja Severino atyának, hogy nem így történt a dolog és a felesége megõrült, amiért nem eshet teherbe. Ráadásul azt terjeszti, hogy alkoholista. Közben Carlos közben meg akarja tudni mi történt Jeronimo és Renata között. Szegény lány teljesen magára maradt, mert az anyja nem foglalkozik vele, a férje pedig ellene fordult. Roberta elköltözik, és senki nem tudja hol van. Ez is az anyja terve, hogy Gonzalot és Matiast a markában tarthassa. Mikor Renata megtudja, hogy Roberta terhes, rákérdez Jeronimonál, hogy õ-e az apa, de Jeronimo tagadja. Gonzalo fél attól, hogy Roberta gyereke egy nõs embertõl van, ezért se akarják elmondani ki az.

45.
Mikor Adriana úgy érzi, hogy Honorio és Constanza egyre inkább azt akarják, hogy költözzön hozzájuk, egy kis idõt kér, mert még gyászolni akarja Agathat. Antonio házat akar venni Reginának és magának, hogy az esküvõjük után be tudjanak költözni, Cata viszont arra vágyik, hogy abban a házban maradhasson, amiben most élnek. Lazaro verekedésbe keveredik az orvossal, amiért az megerõszakolta Karinát. Renata úgy érzi Rafael öngyilkossága miatt viselkedik ilyen távol tartóan a férje vele és mikor ezt megemlíti Jeronimo agresszíven reagál. Renata nem érti a dolgot, és arra kéri Carlost, hogy mutasson neki egy képet Rafaelrõl, de nem találnak a házban. Alvaro arra kéri Severino atyát, hogy küldje haza Karinát. Az atya megígéri, hogy beszél a lánnyal, de nem veheti rá semmire, amit nem akar magától.

46.
Renata elmondja Carlosnak, hogy szerinte Jeronimo valamiért hibáztatja õt, de egyszerûen nem tudja miért. Ha tudná a “bonita” nevét, akkor estleg többet is kideríthetne róla. Könyörög Carlosnak, hogy segítsen. Carlos úgy érzi Renata õszinte, de Jeronimo szerint jobb ha vigyáz vele, mert jó színész. Jeronimo és Renáta elfogadja az ebéd meghívást Agustin házába. Agustin látja, hogy nem jó a kapcsolatuk. Agustin arra kéri Ezequiel-t, hogy rúgja ki Karinát a házból, mert nem akar problémát a doktorral. Bõven elég az õ túlzott alkoholfogyasztása. Blanca meggyõzi Honoriot, hogy kísérje el ellenõrizni egy hajót, Chema pedig meggyõzi Constanzat, hogy vasárnap kimenjen vele a gyümölcsösbe. Roberta pedig elhatározza, hogy felkeresi Jeronimot és elmondja neki, hogy tõle vár gyereket. Matias megpróbálja lebeszélni róla a lányt, aki közben megbotlik és elájul. Matias kórházba viszi a lányt, Gonzalo pedig Josefinát, hogy láthassa lányát. Végül a baba és Roberta is jól lesznek, az orvos pedig közli, hogy fiú lesz. Matias azon gondolkodik vajon nem korai-e tudni a nemét a gyereknek, de Fina ekkor témát vált. Mikor Gonzalo rákérdez ki a gyerek apja, Mathias azt mondja, hogy õ.

47.
Mikor Gonzalo a gyerek apjának kilétérõl érdeklõdik Mathias rávágja, hogy õ az, ezt pedig nem tagadhatja le Roberta. Agustin megtudja, hogy Karinát befogadta Alfonsina a házába, és azt parancsolja azonnal rúgja ki. Matilde és Lazaro felajánlja, hogy elviszik Jeronimoékhoz, akik szívesen látják, míg megoldódik a problémája. Jeronimo elmondja Carlosnak, hogy ugyan lefeküdt Renátával többször nem fog, mert úgy érzi ezzel elárulta Rafaelt. Constanza nem fogadja jól a hírt, hogy férje Blancával ment hajót venni. Regina ismét bevallja Gonzalonak, hogy szereti, de a férfi továbbra se akar elválni feleségétõl, mert Fina hamarosan meg fog halni. Ezek után egy csókkal búcsúzik Reginától.

48.
Alvaro elmegy Jeronimo birtokára és megpróbálja megkérni Karinát, hogy menjen vissza hozzá. Regina elhatározza, hogy szakít Antonioval. Honoriot lenyûgözi Blanca intelligenciája, amit a hajónézés alatt tapasztal. Renata és Jeronimo lemennek a partra és nagyon jól érzik magukat, ám a végére mint mindig összekapnak. Renata szeretné ha Jeronimo lefeküdne vele, de Jeronimo hajthatatlan. Adriana szakít Matiassal, mert tudja, hogy soha nem fogja már szeretni õt a fiú. Josefina szerint Matiasnak el kell vennie Robertát és nem elég ha elismeri, hogy övé a baba, de a nevére is kell vennie. Gonzalo közli a híreket Matiassal. Carlos közben rájön, mi történt azon a napon, mikor meghalt Rafael. Renata elhagyja a bartot dühében, de útközben felborul a jármûvel és megsérül.

49.
Jeronimo Renata holléte után kutat, és az emberei a segítségére sietve keresni kezdik a lányt. Eközben Renata a férje kocsijában fekszik öntudatlanul. Agustin is úgy dönt, hogy felkutatja a lányt, bárhol is legyen. Az emberei elkezdenek pletykálni vajon miért érdekli õt ennyire egy barát. Mikor Honorio és Blanca befejezték a vásárlást, Honorio úgy dönt ideje visszamenni, de Blanca ragaszkodik, hogy beszéljenek még egy emberrel, aki talán jobb ajánlatot tud mondani. Még ez elõtt Blanca felajánlott egy összeget egy kocsmárosnak a szolgáltatásaiért, amit a férfi elfogadott. Matisas beleegyezik, hogy feleségül vegye Robertát és Soto ügyvéddel készített egy házassági szerzõdést, de azt nem tudja, hogy Fina Soto ügyvéddel íratott egy záradékot a szerzõdésbe.

50.
Jeronimo kétségbeesik, mert nem találja sehol Renatat. Nagyon sajnálja, hogy nem tette meg, amit Renata szeretett volna. Agustin közben rátalál a kocsira és a lányra. Egy szívmasszázzsal megmenti a lány élét, majd elviszi a birtokára. Nesme doktor stabilizálja a lány állapotát, de szükség lesz egy kardiológusra is, mert a lány szívével lehet baj történt. Mikor pár pillanatra kinyitja a szemét Renata, közli Agustinnal, hogy nem akarja látni Jeronimot. Nagyon örül a hírnek Agustin. Gonzalo beszélni akar Renataval az esküvõje miatt, de mikor nem éri el a lányt, nagyon megijed. Roberta és Selena megint gonoszkodnak. Követik Chema-t és Constanza-t és képeket csinálnak róluk. Blanca pedig addig szédíti Honoriot, míg végül lefekszenek egymással.

51.
Karina beles a kulcslyukon a szobába, ahol Renáta alszik és meglátja, ahogy Agustin megcsókolja. Erre benyit az ajtón azzal az ürüggyel, hogy vett pár ruhát a lánynak és maradna vigyázni rá. Agustin akarta ellenére beleegyezik, hogy maradjon. Késõbb Karina biztosítja Renátát, hogy Jeronimo szereti õt, de Renata nem érti, hogy akkor miért nem akar hozzányúlni. Antonio elnyeri Regina tiszteletét azzal, ahogy a bikaviadalon szerepel. Areli közli, hogy Renátának mennie kell, mert a rosszindulatú emberek hamarosan pletykálni fognak róla. Chema bevallja Constanzának, hogy tetõtõl talpig beleszeretett. Bár Constanzának ez nagyon jól esik, tudja, hogy nem helyes a dolog. Matilde és Carlos táncolni mennek. Jeronimo és Areli szövetséget kötnek mikor észreveszik, hogy Agustin nagyon érdeklpdni kezd Renáta iránt.

52.
Egy bika megsebesíti Antoniot és súlyos állapotba kerül. El kell szállítani helikopterrel Mexikóvárosba, hogy megmentsék az életét. Regina nem tudja honnan tudna keríteni egy ilyen jármûvet, így Isidro felhívja Gonzalo házát. Fina veszi fel a telefont, és megismerik egymás hangját. Gonzalo elmegy egy repülõvel Antonioért. Regina rosszul érzi magát, amiért szakítani akart Antonioval, tudja, hogy az egyetlen ami élteti az az, ha hozzá menne feleségül. Másrészt Jodefina bosszút forral, amiért Gonzalo segített Robertának az eltûnésében. Elmegy Regina házához, ahol a kocsi szélvédõjére ír egy üzenetet a rúzsával. Roberta arra kéri Matiast, hogy segítsen neki megtalálni az anyját. Közben Agustin élvezi a helyzetet, hogy Renata nem akarja látni Jeronimot. A beszélgetésük alatt megtudja, hogy férjének semmilyen anyagi gondja nincs, õ egy gazdag ember, és csak hazudott neki. És ebben Karina is megerõsíti.

53.
Jeronimo egyre jobban utálja Renátát, amiért nem tudja rávenni, hogy valljon. Renáta pedig úgy dönt, elhagyja a birtokot, hiszen soha nem volt együtt Rafaellel és Jeronimo gyûlöletét sem képes elviselni. Illetve elhatározza, hogy megkeresi a hírhedt “Bonitat”. Carlos felhívja Jeronimot, hogy rájött Alvaro részeg volt azon az estén mikor Rafael meghalt. Az orvos Agustinnal ünnepelt, mikor hívták az ügyhöz. Most pedig bûnösnek érzi magát, és úgy érzi sokkal többet tehetett volna a fiú életéért. Közben Agustin meghívja Gonzalot a szüreti mulatságra, és meggyõzi Matiast is, hogy menjen. Elmennek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy Renata jól van. Blanca megpróbálja magához vonzani Honoriot, de Honorio nem akar semmit a lánytól a munkán kívül.

54.
Mikor Jeronimo meglátja feleségét Agustin karjaiban sértegetni kezdi, Renata pedig felpofozza õt. Renata el akar menni ezek után, de Agustin meggyõzi, hogy maradjon az ünnepségig és hívja el Adrianat is. Gonzalo és Matias is elmegy, hogy megnézzék Renata hogy van. Roberta rávette Matiast, hogy aláírja a házassági szerzõdést anélkül, hogy elolvasta volna. Arielnek feltûnik, hogy Renata elment az ünnepség alatt. Ezequiel meghallja Alvarot és Agustint arról beszélni, hogy az orvos részeg volt mialatt Rafaelt operálta, de nem tudják Alfonsinaval, hogy mit csináljanak mert nem akarnak cinkostársak lenni.

55.
Amikor Jeronimo megpróbálja Renatat magához húzni Agustintól, Ezequielbe fut. Renata nem akar Jeronimoval menni, Jeronimonak pedig nincs már indoka miért menjen vele. Ezequiel biztosítja Agustint, hogy õ bezárta a kaput, ezért Agustin úgy gondolja áruló van a dolgozói között. Antonio az intenzíven fekszik a mûtétje után, de még mindig súlyos az állapota, és Regina nem biztos benne, hogy tudna szakítani vele miután felépül. Manuela azt tanácsolja Jeronimonak, hogy nyugodjon meg, és változtasson stratégiát, mert egy nõ sem szereti ha zsarolják.

56.
Areli nagyon mérges amiért Renata Agustin birtokán lakik. Úgy érzi Renáta elrabolja tõle szerelmét. Blanca közben azon van, hogy lehetetlenné tegye Honorio életét. Jeronimo meggyõzõdik arról, hogy Alvaro és Rafael nem is volt olyan jó barátságban, mint azt a doktor állította. Szeretné ha testvére holttestét felboncolnák és megállapítanák az eredeti okát halálának. Így ezek után majd mindenki megfizethet, akinek köze volt Rafael halálához. Figyelmezteti Alvarot, hogy ha kiderül mit tett, õt és Agustint is a rács mögé küldi. Antonio állapota még mindig súlyos, Regina nem tud szakítani vele, Gonzalo pedig nem akar elválni Finától, mert meg van gyõzõdve arról, hogy meg fog halni. Ines továbbra sem hisz Finának. Regina még mindig meg akarja ölni Robertát, de ezúttal tényleg.

57.
Bár nem volt tervben Adriana elmeséli Renátának, hogy Matias hamarosan el fogja venni Robertát, mert gyereket vár tõle. A személyzet arra kéri Jeronimot, hogy vigye be a szõlõvel teli kosarakat a városba, így õ is részt vesz a fesztiválon. Josefina felbérel pár fickót, hogy rabolják ki Diegot, fõként a telefonját szerezzék meg, mellyel zsarolni akarta Robertát. Matias és Gonzalo Jeronimoba és Renátába fut a parádé alatt. Hogy Gonzalo ne jöjjön rá mi is folyik köztük, úgy döntenek eljátsszák, hogy a házasságukkal minden rendben. Antonio megtudja, hogy Gonzalo testõröket bérelt fel, hogy vigyázzanak Reginára. Severino atya megáldja a szõlõt és arra kéri a nõket, hogy tapossák meg. Jeronimót is odahívja, mert õ hozta utoljára a szõlõt. Együtt tapossák a szõlõt Renátával, mikor a tömeg elkezd kiabálni, hogy csókolják meg egymást.

58.
Jeronimo és Renáta szimbolikusan átnyújtják a szõlõtermést Agustinnak. A fesztivál alatt mindenki sokat iszik és részt vesz az ünnepségen. Jeronimót elragadja a szenvedély miközben feleségével tapossa a szõlõt. Gonzalo, Martin és Adriana is Jeronimo birtokán marad. Adriana úgy rendezi a dolgokat, hogy Jeronimo és Renáta egy szobában legyen, ahol szerelmeskednek, majd együtt alszanak. Antonio nem akarja, hogy rajta kívül bárki információval szolgáljon a lányáról REhinának, mert õ akarja megkeresni, így legalább vele marad a lány. Közben Fina nõvérnek öltözve belopódzkodik Antonio rendelõjébe. Mérget csöpögtet Regina kávéjába, így mikor az visszajön és megissza haldokolni kezd. Közben Roberta megszerezte Diego telefonját, amit a medencébe dob, hogy semmi bizonyíték ne legyen ellene.

59.
Cata tájékoztatja az orvost, hogy mielõtt elvesztette volna az eszméletét Regina azt mondta Pepa mérgezte meg. Antonio sajnálja már, hogy elutasította a testõröket, akik Reginára vigyáztak és arra kéri Cantut, hogy szerezzen pár embert, aki vigyáz a biztonságára. Agustin elmondja Alvaronak, hogy Renáta hamarosan az õ felesége lesz. Josefina átlapozza az újságot és meglepve látja, hogy nincs benne Regina gyászjelentése. Severino atya megijed mikor Alfonsina bevallja neki, hogy hûtlen volt Ezequiellel és Alvaroval csalta meg. Matilde elmondja Matiasnak, hogy Jeronimo és Renáta nem is él együtt és csak színjáték a házasságuk.Honorio találkozik Blancával, aki megcsókolja Honoriot, amit meglát Constanza, aki ezt látván elszalad és sírni kezd.

60.
Honorio találkozik Blankával és elmondja neki, hogy nem akar tõle semmit. Sem az életben, sem a munkában. Mivel Constanza kívülrõl úgy látja, hogy Blanka megcsókolja Honoriót, úgy gondolja megcsalja a férje. Persze Blankának esze ágában sincs kiszállni Honorio életébõl és cégébõl sem. Egyik szombaton mikor nem volt bent senki bement fõnöke irodájába és információkat mentett le az USB-jére Honorioról. Miközben Andrestio csontvelõ transzplantációra készül, Regina és Antonio lábadozik, Lazaro pedig a határon túlra akar menni dolgozni, abban reménykedve, hogy el tudja felejteni Karinát.

61.
Mikor Agustin Rafael nevét mondja, Renata kíváncsi lesz, hogy vajon õ ugyanaz a Rafael, aki az õ barátja volt és már nagyon rég nem hallott róla. Renata, Adriana és Jeronimo bemennek a házba, hogy megnézzék a számítógépen és mikor Jeronimo rámutat testvérére Renata felismeri Rafaelt. Isidro megtudja, hogy Gonzalo feleségét az esküvõ elõtt még Pepa-nak hívták, de az esküvõ után, mikor egy új társadalmi körbe került megVátoztatta Fina-ra. Antonio és Gonzalo is Regina biztonságát akarja, mióta Pepa megpróbálta megölni, de hagyják, hogy a lány döntsön kit szeretne maga mellé inkább. Condtanza kérdõre vonja Honoriot, aki elmondja merre járt, kivéve azt, hogy találkozott Blancával. Mikor Renata megtudja, hogy Rafael öngyilkos lett egy nõ miatt, sírni kezd, de Jeronimo még mindig nem hisz neki. Honorio elmondja Gonzalonak, hogy mi történt Blancaval és biztosítja, hogy ha még egyszer kirúgja a lányt, mindent el fog mondani Constanzának.

62.
Carlos szerelmes Matiba. Roberta már nem akar várni az esküvõvel, mert fél, hogy Matias meggondolja magát. Jeronimot nem hívták meg az esküvõre, így Renáta közli testvérével, hogy akkor õ se megy. Renata beszélni akar az anyjával, de Josefina elutasítja lányát. Chema édesanyja hirtelen meghal, és Selene nyugtatja mikor Constanza megzavarja a ravatalozást. Antonio azt ajánlja Gonzalonak, hogy legyenek szövetségesek és így tudnak mind a ketten vigyázni Reginára. Mindketten szerelmesek a lányba, mindketten vigyázni szeretnének rá, Regina pedig majd eldönti kivel marad. Jeronimo meghívja a birtokra Reginát, annak ellenére, hogy Renáta nem szereti, mert úgy gondolja ott biztonságban lehet a lány. Jeronimo arra kéri Renátát ismerje meg jobban Reginát, mert úgy érzi nagyon jó ki fognak jönni.

63.
Agustin azt akarja, hogy Areli visszamenjen Mexikóba. Úgy érzi ideje szakítaniuk. Blanca elmegy Gonzalohoz, Canstanzához és Adrianahoz, hogy elmesélje a szerelmi történetet az õ látása szerint. Constanza kirúgja a lányt, mert nem érdekli Blanca mondanivalója. Andresito szervezete nem fogadta be úgy szervét és nagyon beteg. Közben Roberta gépérõl Selene képet küld Honorionak Constanzáról és Chemaról. Ezek után már mind a ketten úgy vélik, hogy a másik megcsalja õket. Rafael testét közben exhumálták. Renata egyre mérgesebb amiért Jeronimo nem mondta el neki, hogy Rafael a testvére és, hogy még mindig nem hiszi el neki, hogy nem õ a “La Bonita”. Jeronimo azért nem hisz a lánynak, mert az anyja, Josefina meggyõzte, hogy Renáta volt Rafael barátnõje. Agustin viszont megmutatja a fába vésett két nevet Renátának, aki ezek után kételkedni kezd testvérében. Josefina közben egyre jobban aggódik, hogy Gonzalo még mindig Reginával van.

64.
Agustin azt akarja, hogy Areli visszamenjen Mexikóba. Úgy érzi ideje szakítaniuk. Blanca elmegy Gonzalohoz, Canstanzához és Adrianahoz, hogy elmesélje a szerelmi történetet az õ látása szerint. Constanza kirúgja a lányt, mert nem érdekli Blanca mondanivalója. Andresito szervezete nem fogadta be úgy szervét és nagyon beteg. Közben Roberta gépérõl Selene képet küld Honorionak Constanzáról és Chemaról. Ezek után már mind a ketten úgy vélik, hogy a másik megcsalja õket. Rafael testét közben exhumálták. Renata egyre mérgesebb amiért Jeronimo nem mondta el neki, hogy Rafael a testvére és, hogy még mindig nem hiszi el neki, hogy nem õ a “La Bonita”. Jeronimo azért nem hisz a lánynak, mert az anyja, Josefina meggyõzte, hogy Renáta volt Rafael barátnõje. Agustin viszont megmutatja a fába vésett két nevet Renátának, aki ezek után kételkedni kezd testvérében. Josefina közben egyre jobban aggódik, hogy Gonzalo még mindig Reginával van.

65.
Constanza kirúgja Honoriot a házból az állítólagos hûtlensége miatt és Adriana is elköltözik, mert õ csak azért volt ott, hogy apjával lehessen. Cantu rendõrfõkapitány úgy gondolja jobb ha nyomozásba kezd, mielõtt Fina hozzámenne Gonzalohoz. Andresito állapota nagyon súlyos, az orvos szerint nincs rá esély, hogy túlélje a betegségét. Honorio elmegy Robertához és kényszeríti, hogy törölje ki az összes bizonyítékot Constanzáról és Chemáról. Egy hurrikán közeleg, Jeronimo és Agustin úgy döntenek, összefognak, hogy megmentsék a termést. Regina pár napot Jeronimo birtokán tölt, hogy megmeneküljön Finától. Renáta pedig egy két mutat Jeronimonak, és arra kíváncsi vajon emiatt hiszi-e Jeronimo, hogy õ az a lány, aki miatt öngyilkos lett Rafael.

66.
Areli annyira kétségbe van esve, amiért szakítottak Agustinnal, hogy le akar ugrani egy szikláról. Lazaro meglátja õt, és meggyõzi, hogy ne tegye meg. Josefina továbbra sem hagyja békén Constanzát Honorioval való problémái miatt. Eközben Jernimo és Renáta csúnyán összevesznek. Renata próbálja bebizonyítani, hogy õ sose volt Rafael barátnõje és Roberta volt az, de Jeronimo inkább Josefinának hisz. Renata végül úgy dönt, hogy elhagyja a házat és vele együtt Jeronimot is. Agustin nagyon örül a hírnek, és reméli most, hogy Areli sem áll közéjük végre együtt lesznek. Jeronimo nem állítja meg a lány, mert nagoyn bántja, hogy Agustinnal megy el. Közben Mexikóban Adriana felkeresi az egyik bárt és annak tulajdonosát. Mikor megmutatja neki Roberta és Renáta képét, a tulajdonos elmeséli, hogy Roberta és Rafael ját párszor náluk. Gonzalo közben rájön, hogy mégsem jó ötlet Blancát alkalmaznia és azonnal távoznia kell. Roberta megtudja a hírt Gonzalo által, hogy Rafael öngyilkos lett és elájul.

67.
Roberta elájul mikor meghallja a hírt, hogy Rafael öngyilkos lett egy lány miatt. Késõbb Josefina próbálja meggyõzni a lányát, hogy nem miatta, hanem Renáta miatt volt, amiért elutasította a férfi szerelmét. Adriana elmeséli Renátának, hogy a bárban látták Robertát, Rafaelt és Jeronimot párszor. Renáta úgy dönt elmegy Mexikóvárosba és megakadályozza Roberta és Matias esküvõjét, de a rosszidõ miatt sajnos nem indulnak repülõjáratok. De végül mikor megérkezik megpróálja meggyõzni Jeronimot, hogy Josefina hazudott.

68.
Roberta elvtél és nagyon rosszul érzi magát, de Josefina nem viszi el orvoshoz, mert nem akarja, hogy ne tudjon férjhez menni másnap a lánya. Roberta vérzik, és egy fertõzést is elkap, mire végre kórházba viszik. Az orvos nem hiszi el, hogy egy anya ilyet tett a lányával. Roberta valószínûleg soha többet nem eshet már teherbe és nem is fog felgyógyulni egy nap alatt. Ezt viszont Roberta soha nem fogja megbocsájtani anyjának. Ensenadaban a vihar egyre nagyobb. Renáta Agustin házában van a hurrikán miatt, Jeronimot pedig megöli a féltékenység. Carlos beüti a fejét és elveszti eszméletét. Mikor Jeronimo észreveszi mi történt azonnal a segítségére indul. Jeronimo felajánlja az alagsorát menedéknek, Regina pedig egy kis klinikát alakít ki ott. Egyre több a sérült.

69.
Gonzalo elküldi a cégtõl Blancát, a lány távozik, ám megígéri Danielnek, ha segít neki, akkor gazdaggá teszi. Renáta mindent megtud Jeronimoról és Regina segít a hajléktalanoknak szállást találni a vihar alatt, és arra is rájön, hogy Agustin nem hajlandó segíteni semmit. Jeronimo, Agustin és Renáta összefutnak az úton, de a víz áttör a gáton és magával ragadja Jeronimot. Renáta kiabálni kezd, Agustin nem hajlandó segíteni, de végül Lazaro és pár munkás megmenti a férfit. Matilde bevallja Manuelának, hogy szerelmes Carlosba, aki ezt véletlenül meghallja. Reánta átöltözteti a megfagyott Jeronimot, ágyba fektetik és betakarja jól. Fontos, hogy felmelegedjen a teste, így ráadja a fürdõköntöst is és bebújik mellé. Jeronimo elmormogja, hogy szereti õt, mire Renáta megöleli és megcsókolja.

70.
Jeronimot Renáta ápolja és próbálja melegen tartani, közben azon gondolkodik vajon mit akart neki mondani a férfi és miért mondta, hogy szerette. Közben Agustin Renátára vár a nappaliban, hogy elmenjenek Mexikóba és megállítsák Matias és Roberta esküvõjét. Mikor Renáta közli vele, hogy õ inkább marad, rettentõ ideges lesz. Agustin elküldi Nesme doktort, hogy megvizsgálja Jeronimot és kicsit kémkedjen mi folyik a birtokon. Roberta kijön a kórházból, hogy férjhez menjen, ahogy tervezte, annak ellenére, hogy még mindig nagyon rosszul van. Közben Cantu egyre közelebb kerül Josefinához.

71.
Jeronimo ugyan nincs jól, de kiviteti magát a repülõtérre, hogy megállítsa Renátát. Renáta látja õt a fedélzetrõl, de nem száll le, mert mindenképpen meg akarja állítani az esküvõt. Cantu megszerzi Renáta és Roberta anyakönyvi kivonatát és beszélni akar Josefina akkori szeretõjével. Blanca lefizet egy hajstylelistot, hogy feltegyen néhány kérdést neki, úgy hogy Constanza is hallja, és melyekbõl kiderül, hogy Blanca terhes. Chema megpróbálja elmondani Honorionak, hogy a felesége nem csalta meg, de Honorio nem akarja meghallgatni. Mikor Severino atya megkérdezi hogy van, Alfonsina azt válaszolja talán soha nem fogja megtudni ki a gyereke apja. Ezequiel meghallja és kérdõre vonja.

72.
Jeronimo élete egyre bonyolódik. Érzi, Renáta iránti szerelme sokkal erõteljesebb, mint eddig volt, annak ellenére, hogy nem tudta megállítani a lányt és Agustinnal Mexikóba repült. Reméli, hogy Josefina a lánynak is elmondja, amit neki mondott Rafaelrõl. Matilde elfogadja végre Carlost. Ezequiel rájön, hogy Alfonsina más gyerekét várja és ez nagyon felbosszantja. Reginát zavarja, hogy Renáta mérges rá és vissza akar menni Mexikóba kockáztatva az életét, hogy tisztázza a dolgokat. Közben Mexikóban minden készen áll az esküvõre. Renáta nem tudja megállítani az esküvõt, mert dugóba keveredik. Mikor megérkezik Josefina el akarja küldeni, de Gonzalo megállítja. Renáta megmutatja a bizonyítékokat nekik és elmondja, hogy Rafael egy nõ miatt lett öngyilkos. Roberta rosszul lesz mikor meghallja Renátát.

73.
Mikor Renáta szembesíti Robertát és a családját a tényekkel, Roberta rosszul lesz. Renáta folytatja a mesélést, de Josefina most nem védi meg lányát és minden állítást tagad. Josefina kirúgja a lányt a házából. Még aznap éjjel megtudja Renáta, hogy Roberta gyereke Jeronimoé is, de ezt nem akarja elhinni. Alvaro és Karina találkoznak és pletykálnak a hálószobában. Jeronimo meglátogatja Renátát, hogy tisztázzák a dolgokat, de Renáta nem hagyja szóhoz jutni a fiút és kiabál vele. Nem akarja soha többet látni és hallani sem akar róla.

75.
Adriana segít Jeronimonak rávenni Robertát, hogy csináltasson DNS tetszet, hogy végre kiderüljön tényleg övé-e a gyerek. Honorio el akarja vinni Blancat ultrahangra, hogy megbizonyosodjon róla, hogy valóban terhese, de Blanca ügyesen elintézi, hogy a kórház helyett a rendõrkapitányságon kössenek ki. Matilde bevallja Carlosnak, hogy szereti, de fél, hogy ezzel csak árt neki. Lazaro elmegy Karinahoz, és megmenti a lány életét. Alvaro megpróbálja megerõszakolni Alfonsinat, de megérkezik Ezequiel. Hogy Jeronimot távol tartsa Agustin megkéri Renata kezét, de a lány elutasítja. Matias nincs meggyõzõdve arról, hogy Roberta gyereke az övé, és arra kéri a lányt, csináltassa meg a tesztet.

76.
Jeronimo megesküszik, hogy soha nem feküdt le Robertával, így a gyerek nem lehet az övé. Roberta úgy érzi sarokba szorította õt Matias és Jeronimo. Ezért elmegy anyjához, hogy segítsen megoldani a helyzetet, de Josefina nem segít neki. Renáta kéri Robertát, hogy menjen be a laborba, de Roberta inkább leveti magát a lépcsõrõl és testvérére fogja. Fina arra kéri az orvost, hogy ne mondja el senkinek, hogy lánya elvesztette a gyereket. Mielõtt Areli visszamegy Mexikóba felkeresi Lazarot és elmondja, hogy Agustin egy manipulátor, hiszen Jeronimoval közölte, Renáta már õt szereti, és közben Selenával fekszik le. Karina végre megszabadul Alvaro zaklatásától és az egész város a férfi ellen fordul. Mióta kiderült, hogy részeg volt mikor megoperálta Rafaelt, így az õ hibája, hogy Rafael meghalt.

77.
A kórházban Josefina Renátát okolja Roberta gyerekének elvesztése miatt és hogy többé már nem lehet anya. Jeronimo tovább erõlteti a DNS tesztet, de az orvos közli vele, hogy már nem lehet megcsinálni, hiszen a baba meghalt. Jeronimo gyanítja, hogy Roberta saját magának okozta a balesetet szándékosan, de Renáta nem hiszi el. Mikor Honorio a pénzügyi helyzetét vizsgálja a cégnek, rájön, hogy valami nem stimmel. Carlos megkéri Matilde kezét. Agustin segít megsürgetni a válását Renátának, aki közli Jeronimoval, hogy nem akar hallani róla többet, annak ellenére, hogy mindketten szenvednek az érzéseiktõl.

78.
Matias és Adriana rájön mekkora bajt okozott Blanca a cégben. Andresito azon van, hogy lelépjen a kórházból. Regina visszaadja Antonio eljegyzési gyûrûjét és szakít vele. Ezek után meghívja magához Gonzalot. Cantunak szüksége van bizonyítékokra, hogy bebizonyítsa, hogy Pepa és Fina egy és ugyanazon személy. Azt is tudja, hogy Roberto halála után Fina bejelentette a két lányt, mint a lánya. Jeronimo és Renáta még mindig szeretik egymást, de Agustin mindent megtesz, hogy a válásuk mihamarabb célba érjen. Selene és Agustin eközben szeretõk lettek. Jeronimo eközben megkapja testvére boncolási eredményeit, melybõl kiderül, hogy nem öngyilkos lett, hanem lelõtték. Miközben megpróbál rájönni ki tehette, Nesme doktort börtönbe juttatja cinkosság miatt.

79.
Jeronimo Robertát, Nesme doktort és Agustint gyanúsítja Rafael meggyilkolásával. Mikor rájönnek, hogy Blanca hatalmas összeget utalt át egy fantomszámlára, Gonzalo Renáta segítségét kéri. Renáta szerint Daniel lehet az áruló, õ legalábbis õt gyanúsítja. Honorio aláírt pár olyan szerzõdést, ami alapján csalással vádolhatják, így akár börtönbe is juthat. Agustint letartóztatják a repülõtéren,mert õt is gyanúsítják az ügyben. A rendõrök elfogják Robertát, bár tiltakozik, hogy õ ölte volna meg a fiatalembert.

80.
Roberta és Agustin õrizetben van, mint gyanúsítottak. Roberta bevallja, hogy õ volt Bonita. elmondja Renátának, hogy Rafael írt neki egy szakító levelet azon a napon, mikor azt tervezték együtt elszöknek, de azt, hogy valaha is írt volna levelet Rafaelnek határozottan tagadja. Rafael viszont nem írhatta a levelet, hiszen a halála napján az atyánál volt, hogy elrendezzen mindent az esküvõvel kapcsolatban. Renáta elmondja Jeronimonak, hogy bizonyítéka van, hogy Roberta nem lehetett a gyilkos. Nesme eközben a börtönben van, és próbálj megvesztegetni az õröket.

81.
Mikor Roberta kiszabadul, hazamegy és megzsarolja anyját, hogy levelet írt Rafaelnek és miatta halt meg. Renáta megkérdezi Agustint, hogy õ ölte-e meg Rafaelt, de Agustin mindent tagad, hiszen semmi indítéka nem volt. Josefina úgy tesz mintha zokon venné Roberta gyanúsítását, így végül a lány kér bocsánatot. Mikor Constanza megtudja, hogy Blanca pénzt lopott a cégtõl, kételkedni ezt abban, hogy Honorio tényleg megcsalta. Roberta szomorú amiért elvesztette a gyerekét, hiszen Rafael volt az egyetlen férfi aki valaha is szerette õt és csak a gyerek lett volna ami megmaradt belõle. Renáta és Jeronimo felmászik egy fára, ahol csókolózni kezdenek és a fába vésik a nevüket.

82.
Doktor Barrientos biztosítja Gonzálót, hogy Finának semmilyen agydaganata sincs. A tomográfia, amit mutatott neki a másik doktor egy másik Josefináé volt, aki évekkel ezelõtt meghalt. Gonzalo mérges lesz Finára, aki azzal mentegetõzik, hogy szerelembõl tett mindent. Gonzalo viszont elköltözik. Roberta és Fina nagyon aggódik a pénzük miatt. Regina és Gonzáló végre felvállalhatják a kapcsolatukat. Carlos és Maty eközben összeházasodik. Ezequiel közli Lazaroval, hogy nem akarja már Agustin parancsait követni. Renáta szíve azt súgja maradjon Jeronimoval, de az esze ennek az ellenkezõjét súgja. Végül ír egy cetlit, hogy bár nagyon szereti de nem maradhat vele.

83.
Gonzalo közli Reginával, hogy Josefinának sose volt daganata és el akar válni tõle. A kórházban Adriana az életéért küzd, úgy megsérült a Blancával való incidens alkalmával. Renáta felhívja Matiast, hogy elmesélje mi történt Adriánával. Severino atya unokahúga, aki Roberta orvosa volt Jeronimoba fut. Agustint tájékoztatja az ügyvédje, hogy nincs elég bizonyítéka, hogy ki tudja szabadítani õt a börtönbõl.

84.
Gustavo lelövi Cantut. Josefina anélkül, hogy bárki észrevenni átadja a pénzt Gustavonak, majd elveszi Cantu fegyverét és lelövi Gustavot, majd a bizonyítékkal és a pénzzel távozik. Közben Roberta, Gonzalo, Regina és Vata találkoznak a kórházban. Roberta és Cata is mérges, amiért Gonzalo és Regina együtt vannak. Ponchito nagyon szomorú, amiért Ezquiel nem engedi meg, hogy Alfonsina velük lakjon, amiért Alvarotól vár gyereket. Constanza nagyon mérges, amiért Honorio azt hiszi afférja volt Chemával. Adriana végre felébred, az orvos pedig közli, hogy egy kis pihenés és terápia után fel fog épülni.

85.
Soto ügyvéd nem csak attól tart, hogy Honorio börtönben végzi, hanem hogy Blanca Renátát teszi áldozattá, amiért aláírtak bizonyos dokumentumokat. Jeronimo intézkedik, hogy a Monteburrio család pénzhez jusson megint. Josefina felhívja Gonzalot és közli vele, hogy soha nem fogja aláírni a papírokat, így soha nem lesz Regina felesége. Josefina mindent megtesz annak érdekében, hogy ki forgassa minden vagyonából. Ponchito megpróbál elmenekülni egy halászhajóval, de Marina megtalálja és maradásra bírja. Antonio biztosítja Isidrot, hogy Cantunak bizonyítéka van rá, hogy Josefina és Pepa nem ugyan az az ember.

86.
Gustavo átadja Cantunak a bizonyítékait. Cantu cserébe odaadja a pénzt, amiben megállapodtak. Roberta, Gonzalo, Regina és Cata találkoznak a kórházban. Roberta és Cata is dühös, amiért Regina és Gonzalo szeretõk. Matias közli Robertával, hogy a házassági szerzõdésük nem érvényes, mivel a lány nem terhes. Honorio továbbra is úgy gondolja, hogy Constanzának viszonya volt Chemával és emiatt nagyon zaklatott. Antonio Josefina szövetségese lesz, Adriana pedig azt akarja, hogy Chema õt szeresse és ne Constanzát. Renáta beszélget Finával és meg akarja tudni miért hazudott mindenkinek. Fina próbálja meggyõzni a lányt, hogy egészet Renátáért csinálta.

87.
Luciana segítségével Jeronimo elintézi, hogy a Monteburrio vállalat kölcsönt kapjon, de az egész úgy tûnjön, mintha a bank gondolta volna át a dolgot. Selena ideges lesz, mikor Agustin flörtölni kezd Robertával. Soto közli Matiassal, hogy nem írhatják alá a válási papírokat a záradék miatt, mi szerint 10 évig együtt kell lenniük. Jeronimo Renáta bocsánatáért esedezik. Késõbb bevisz egy finom vacsorát a kórházba, így Adrianával és Renátával tölt egy kellemes estét. Renáta folyamatosan ismételgeti, hogy utálja, hogy szereti, de egyszerûen nagyon vonzó.

88.
Adriana elmegy Constanzához. A Monteburrio vállalat közli ügyfeleivel, hogy a bank jóváhagyta a kölcsönt, így a szolgáltatások továbbra is mûködnek. Matias rájön, hogy a házassági szerzõdésben nem lett kikötve, hogy ha nincs gyerek, akkor nem érvényes és, hogy 10 évig együtt kell lenniük. Antonio és Josefina összefog, hogy megkeserítsék Gonzalo és Regina kapcsolatát. Jeronimo végül meggyõzi Renátát, hogy menjen vissza hozzá. Blanca és a rendõrség egy autóból figyelnem és mikor megérkezik Honorio elfogják és csalással vádolják.

89.
Marina azt tanácsolja Alfonsinanak, hogy csináltasson egy DNS tesztet, hogy kiderüljön kié a gyerek, de Alvaro elutasítja a dolgot. Miután Honoriot elfogják Soto és Gonzalo a rendõrségre megy. Constanzta kénytelen magára hagyni Adrianat Chemaval, hogy elmenjen meglátogatni Honoriot. Jeronimo egy lélegzet elállító ebéddel várja Renátát. Gonzalo közben arra kéri Agustint, hogy vigye el a városból a lányt, mert félnek, hogy õt is el fogják kapni. Renáta nem érti miért akarja apja, hogy elrepüljenek Agustinnal. Renáta könyörög Gonzalonak, hagy telefonálhasson egyet, hiszen a jövõje függ tõle. Gonzalo nem engedi meg a hívást. Mikor Jeronimo belebotlik Gonzaloba, Gonzalo közli vele, hogy ne keresse Renátát, mert úgyse fogja megtalálni.

90.
Agustin elviszi a birtokára Renátát, aki csapdában érzi magát. Senki nem tudhatja, hogy ott van, de Ponchito meglátja õt és elmondja anyjának. A rendõrség tájékoztatja Gonzalot, hogy õt is lecsukhatják ha kiderül, hogy rejtegeti a lányt. Matias és Roberta beszél a házassági szerzõdés megszüntetésérõl, de Roberta nem akar beleegyezni. Sem a pénzt sem a nevet nem akarja elveszíteni. Martin pedig próbálja bebizonyítani, hogy a szerzõdés csak akkor él, ha van baba. Jeronimo aggódik amiért Renáta nem megy el a találkozójukra.

91.
Josefina megáll az autójával Regina elõtt. Regina üdvözli õt, de Fina elhalad. Renáta Jeronimo ágyába helyezi egyik ruháját, amíg alszik. Mikor visszatér Agustinhoz, a férfi számon kéri, de Renáta közli vele, hogy nem fog magyarázkodni. Jeronimo felébred, mert Renáta illatát érzi. Marina talál egy mappát, melybõl megtudja, hogy Alvaro meddõ.

92.
Doktor Marina megtudja, hogy Alvaro nem képes gyermeket nemzeni. Blanca elmegy a börtönbe és közli Honorioval, hogy Renáta is hamarosan csatlakozni fog hozzá és a listáján van még Gonzalo, Martin, Adriana és Constanza is. Regina összefut Finaval, de elmenekül. Roberta elmondja Gonzalonak, hogy haragszik, amiért Matias nem ad neki pénzt. Constanzának gyanús kezd lenni, hogy Fina és Pepa ugyanaz a személy. Egy grafológiai teszt bebizonyítja, hogy nem Renáta írta a levelet Rafaelnek a halála napján.

93.
Alfonsina közli Karinaval, hogy Alvaro nem képes gyereket nemzeni. Karina egészen eddig abban a hitben élt, hogy miatta nem lehet gyerekük. Constanza meglátogatja Honoriot, de õ nem akarja látni. A felesége addig könyörög míg végül beleegyezik. Constanza közli vele, hogy az a gyanúja, hogy Fina rabolta el Regina gyerekét. Gonzalo tájékoztatja Reginát, hogy elvált és egy eljegyzési partyt szeretne maguknak. Roberta elhagyja a birtokot, de nem szól Finának hova megy. Agustin megkéri Renáta kezét. Miután végig gondolja mennyi rosszon ment keresztül Jeronimoval, úgy dönt igent mond.

94.
Mivel Jeronimoban csalódott, úgy dönt hozzámegy Agustinhoz Renáta. Renáta reméli, hogy Agustin egy jó ember. Karina el akar válni Alvarotól, még akkor is ha Lazaro nem veszi el. Gonzalo és a vállalat továbbra is el akarja kapni Blancat, de a lány túl ügyes és ravasz. Fina és Antonio elmegy egy álarcosbálba.

95.
Roberta és Agustin találkozik és egy percre sem zavartatják magukat Renáta miatt, csak úgy forr köztük a levegõ. Elvira vacsora közben ki kérdezi Matildet, és végül elfogadja a lányt, mint a fia menyasszonya. Gonzalo azt tervezi, hogy megkéri Regina kezét egy partyn. Megjelenik Antonio és Fina is maszkban. Fina meg akarja ölni Gonzalot, de Antonio megállítja a lövést. Az ijedtségben Cata összeesik és lezuhan a lépcsõn. Kórházba viszik, de meghal. Utolsó szavaiként annyit mond, hogy Fina és Pepa egyazon személy, de Regina pont segítségért szalad így nem hallja a hírt.

96.
Catalina mielõtt meghal, elmondja Reginának, hogy Pepa az Fina, de a lány pont nem hallja. Antonio rosszul érzi magát amiért segített megölni Catalinat. Roberta Agustin birtokán van, mint az õ szeretõje, közben Renáta Agustin menyasszonya. Karinanak azt mondják Alvaro meghalt a börtönben, de nem engedik neki, hogy kinyissa a koporsót. A virrasztás Jeronimo birtokán van, de szinte senki nem megy el.

97.
Renáta elmegy a virrasztásra, hogy részvétét nyilvánítsa Karinának, és ez zavarja Agustint. Jeronimo megkéri Renátát, hogy távozzon, mert nem látja szívesen. Regina nem érti miért mondta ki Cata Fina és Pepa nevét mikor meghalt. Constanza nagyon meglepõdik mikor meglát lányáról egy rajzot, mert nagyon hasonlít Gonzalo lányára. Blanca ismét meglóg a rendõrök elõl, pedig Daniel megadta az utolsó címét a rendõröknek.

98.
Blancat végre elkapják. Chema megcsókolja Adrianat és ez összezavarja Chemat. Közben Roberta meglátja Jeronimot és Marianat együtt a városban. Roberta nagyon fél, hogy Marina elárul valamit az abortuszáról a férfinek. Bár Jeronimo még mindig nem felejtette Renátát úgy dönt megpróbálja a kapcsolatot Marinával. Severino meglátja õket csókolózni és közli a lánnyal, hogy nem örül az új kapcsolatának. Agustin sürgetteti az esküvõt, de Renáta nem akarja elsietni a dolgokat, mert nem akar úgy járni mint a legutóbbi alkalommal.

99.
Jeronimo és Renáta vitába kerül, amiért a lány ilyen hamar talált magának valakit. Renáta viszont közli vele, hogy hiába zavarja, akkor sem az õ dolga. Antonio közli Pepaval, hogy elhagyja a várost és végre megértette miért hagyta el õt Regina Gonzalóért. Gonzalo és Regina kitûzte az esküvõjük dátumát.

100.
Mindenki Matilde-t keresi. Végül kiderül, hogy a szülei elhagyatott házába ment, ahol egy tolvaj kirabolta. Mikor Renáta visszatér, Agustin kérésére Roberta leszidja, hogy nem mehet el anélkül, hogy ne szólna Agustinnak. Közben, mikor Antonio elbúcsúzik Reginatól bûnösnek érzi magát és arra kéri bocsásson meg neki, de nem mondja el mit tett. Honorio és Constanza úgy döntenek kiderítik vajon Pepa és Fina ugyanazon személy-e.

101.
Selena elmondja Jeronimonak, hogy a gyerek, amit elvesztett Roberta Rafaelé volt és Roberta azért szakított vele, hogy Josefina kéréseit kövesse. Jeronimo Marinat kéri, hogy segítsen alátámasztani ezeket a tényeket. Manuela megérzései által Carlos és Lazaro a városba megy, ahol Matilde és Lazaro született. A bíró pszichiátriára küldi Blancát, a nõi börtön mellé, Honorio pedig hazamehet a családjához.

102.
Honoriot szabadlábon van. Chema közli vele, hogy sose volt közte és Constanz között semmi. Honorio pedig ideges lett, mert kiderült, hogy a felesége hazudott neki. Matias pedig Adrianara mérges. Marina doktornõ elküldi Jeronimonak Roberta aktáit és azt is elmondja, hogy Roberta elvesztette a gyereket mikor leesett a lépcsõn, a mûtét után pedig nem lehet többé gyereke. Jeronimo el akarja mondani Renátának, de Marina megállítja. Carlos és Lazaro megtalálja Matildet. Carlos megígéri Matildenak, hogy mindenképpen feleségül veszi történjen bármi.

103.
Ezequielt elcsábítja Roberta és a férfi éppen ki tud ugrani az ablakon mikor benyit Agustin a hálószobába. Agustin érdeklõdik miért gyûrött az ágy és mikor nyitotta ki az ablakot. Blancat elítélik, Gonzalo pedig felhívja Renátát, hogy visszamehet Mexikóvárosba. Jeronimonak végre kezében a bizonyíték, hogy Roberta gyereke Rafaelé volt és nem az övé. Carlos megkéri Matilde kezét Lazarotól. Jeronimo felkeresi Renátát Agustin birtokán, de az egy puskával kergeti el. Végül megtalálja a lányt a szõlõsben és átadja Roberta aktáit.

104.
Marina átadja Jeronimonak Roberta aktáit, õ pedig megmutatja Renátának, aki végre belátja, hogy nem hazudott neki a férfi. Renátát sokkolja a hír és nem érti miért hazudott neki testvére és az anyja. Közli Jeronimoval vele tart Maxikóba, hogy tisztázza a dolgokat. Agustinnal meg közli, nem akarja, hogy õ is menjen. Severino atya közben attól fél, hogy Marina bele fog szeretni Jeronimoba. Fina eközben közli Robertával, hogy Renáta csak a féltestvére, és Robertoval való viszonyáról is mesél.

115.
Mikor Renáta közli Reginával, hogy Roberta szívbetegséggel született, Regina rájön, hogy Roberta a lánya. Josefina elviszi a pénzt a bankba, Luciana pedig meglepõdik a pénz láttán. Regina megszerzi Roberta fésûjét, melyet fel akar használni egy DNS teszthez. A grafológus informálja Jeronimot, hogy Josefina írta a levelet testvérének, így Jeronimo meg van bizonyosodva róla, hogy õ ölte meg.

116.
Jeronimo megõrül a gondolattól, hogy Renáta már Agustin nõje és többé nem kaphatja vissza. Marina rájön, hogy Jeronimo sose fogja elfelejteni Renátát. Gonzalo kényelmetlenül érzi magát, amiért nem tudja Regina mire készül, hogy megtalálja a lányát. És amiatt is aggódik, hogy Reginára veszélyt jelenthez Pepa. Josefina kicseréli Renáta és Roberta fogkeféjét és fésûjét majd odaadja Renáta dolgait Reginának, aki a teszt után megtudja ki a lánya. Constanza elmondja Honorionak mit titkol Gonzalo elõl és kiderül, hogy Fina régen elrabolta Regina lányát. A rendõrség keresi Finát, de mikor Roberta erre rájön, szól neki, hogy bújjon el. Jeronimo találkozni akar Renátával, és elmondja neki, hogy a grafológus szerint Josefina írta a levelet Rafaelnek.

117.
Jeronimo közli a rossz hírt Renátával, akit nem érint jól a hallott dolog. Úgy döntenek összehívják a családot, hogy elmeséljék mindenkinek mi történt. Gonzalo elmondja Reginának, hogy Josefina és Pepa ugyanaz a személy, mostmár biztos benne és abban is, hogy õ rabolta el a gyereket. Gonzalo elmondja, hogy Josefina próbálta megölni Constanzát, és megragadja az alkalmat Renátáék is kitálalnak. Roberta a hallottak után összeesik és nem tudja elhinni, hogy tehetett ilyet anyja.

118.
Josefina felhívja Robertát a mobiltelefonján, de Adriana veszi fel és közli, hogy Roberta kórházban van. Fina végül felhívja a kórházat, de nem tud beszélni az orvossal. Éjszaka lefizeti az egyik nõvért és bejut a lánya szobájába. Robertának rohama lesz és üvöltözik anyjával, amiért megölte Rafaelt és hazudott neki. Agustin megpróbálja utolérni Robertát, hogy kiderítse valóban Jeronimoval van-e Renáta. Regina közben azt szeretné, ha Renáta lenne a lány és nem az utálatos Roberta.

119.
Renáta meghallja mikor Regina Jeronimoval beszélget. Jeronimo elmondja Reginának, hogy nagyon nehéz elviselnie, hogy a nõ, akit szeret a testvére gyilkosának lánya. Agustin felbérli Ezequielt, hogy ölje meg Arelit. Adriana elmondja Matiasnak, hogy szereti.

125.
Renáta meglátogatja Matinát, hogy megtudja, a gyerek akit vár valóban Jeronimoé. Marina bevallja, hogy igen és arra kéri tartsa titokban. Renáta rájön, hogy nem akar elválni a férjétõl. Közben Agustin azt hiszi, hogy Renáta és Jeronimo szakítani fognak ha kiderül a gyerekrõl az igazság. Gonzalo mesél az aggodalmairól Honorionak, mert nem tudja, hol dognak élni Reginával miután összeházasodnak.

126.
Karina, Lazaro és Marina ápolónõje segít Alfonsinanak, aki épp szül. Közben Marina és Agustin azon dolgozik, hogy Renátát és Jeronimot szétválassza. Renáta közli Jeronimoval, hogy Marina az õ gyerekét várja, de megbeszélik, hogy együtt vészelik át. Gonzalo azt akarja, hogy Renátáé legyen a háza és ne Josefináé. Matias és Adriana egy szigeten kell, hogy töltsék az éjszakát, mert a hajójuk nem indul be és nem tudnak visszamenni a hotelba.

127.
Matias megkéri Adriana kezét, aki örömmel mond igent. Marina úgy dönt elmondja a nagybátjának, hogy gyereket vár Jeronimotól. Severino atya telefonálni akar a férfinak, de Marina megállítja. Jeronimo meglátogatja Marinát, mert szeretné ha az õ nevét kapná a gyerek és látni akarja minden rendben van-e. Agustin rájön, hogy nem tudja már szétválasztani Renátáékat és barátok se maradhatnak többi.

128.
Lazaro mindent megtesz, hogy elmondja Karinának, hogy Alvaro életben van. Karina nagyon meglepõdik a hír hallatán és haragszik Lazarora, amiért eltitkolta elõle ezt. Renáta szakít Agustinnal. Vissza akarja adni neki a nyakláncot, amit kapott, de Roberta mint mindig, most is féltékeny és meg akarja tartani, ezért azt hazudja nem találja sehol. Miután Renáta beszél Agustinnal, a férfi elmegy a világ elõl és senkit nem akar látni. Alvaro közben nem akar visszamenni a börtönbe. Chema egyre rosszabbul van.

129.
Jeronimo bármennyire is próbálkozik, Renáta nem hiszi el neki, hogy Agustin felbérelt valakit, hogy megölje Doktor Nesmet. Elvira elhatározta, hogy átváltoztatja Matildet a falusi lányból egy csinos fiatal hölggyé, hogy a fiának jó legyen. Rengeteg ruhát vesz neki és megtanítja magas sarkú cipõben járni. Adriana kétségbeesik mikor kiderül, hogy Chema nem emlékszik rá.

130.
Matias és Adriana bejelentik a család elõtt, hogy együtt járnák, és hogy össze fognak házasodni. Roberta csípõs megjegyzéseket tesz Regina elõtt, hogy elõbb Fina volt az õ férje szeretõje, most meg fordítva. Roberta megtalálja a testvére fiókjában a smaragd nyakláncot. Fina apácának öltözik, és elmegy az esküvõre. Carlos anyja átformálja Matildet, ami Carlosnak nem nagyon tetszik.

131.
Gonzálot a fején találja el a golyó és súlyos az állapota. Matias és az egész család aggódik. regina szerencsére nem szenvedett súlyos sérülést. Finát elkapják és börtönbe zárják.

132.
FIna és Blanca szövetkeznek a Monterrubio család ellen. Antonio vallomást tesz Fina ellen a rendõrségen. Agustin megjelenik a kórházban, és Robertával azon szervezkednek, hogyan tudnák elválasztani Jeronimot és Renatat.

133.
A kórházban Selene és Adriana beszélnek Chema orvosával, aki felvilágosítja õket milyen súlyos is a helyzet. Roberta meglátogatja az anyját, és nagyon dühös, amiért az apját is lelõtte. Severino atya nagyon beteg, ezért kórházba kell vinni, így eltolódik Karináék esküvõje. MArina rosszul viseli a terhességet.

134.
Carlos anyja nagyon bûszke Matildére. Ezekiel ad a feleségének egy fegyvert, ha Alvaro doktor megjelenne és zaklatná õt. Constanza is megtudja, hogy Chemának agydaganata van, és nagyon elkeseredik. Dr. Alvaro felbérel egy férfit, hogy kémkedjen neki, mi zajlik a birtokon.

135.
Egy furcsa ember érkezik a Bonitára, és munkát kér. Roberta nagyon kiborul, mikor az orvosok közlik, hogy nem tudják, mi lesz az apjával. Regina és renata nem adja fel, bíznak Gonzalo felépülésében. Adrian felhívja Chema apját, és találkozót beszélnek meg.

136.
A börtönben Finára támad pár rab. Roberta nem bírja elviselni Renátáék boldogságát. Jeronimo felhívja Marinát és biztosítja, hogy sem õ sem a gyermek nem fog hiányt szenvedni.

137.
Alvaro nem bírja elviselni a tudatot, hogy Karina újra férjhez menjen. Gonzalo kinyitja a szemét, de nem tud kommunikálni. Selene nem akar Roberta barátnõje lenni.Adriana Chema mellett akar maradni az utolsó hónapjaiban.

148.
Miután Renáta elviszi Agustin házába Anibált, és kiderül õ Agustin fia. Agustin nem akar neki hinni, azt hiszi csak a pénze kell neki. Ennek ellenére Renáta azt tanácsolja etessék meg és kötözzék be a sérült fejét. Agustin továbbra is meg akarja keseríteni Ezequiel életét.

149.
Benjamin és Chema elmennek az orvoshoz, hogy megvizsgálja õket a vállalat számára. Renáta és Jeronimo mikor lovagolni mennek felakasztva találják Ezequielt egy fára. Nagyon meglepõdnek, nem hitték, hogy ez fog történni. Agustin szerint azért lett öngyilkos a fiú, mert nem akart börtönbe menni…

150.
Ezequiel “öngyilkossága” után Agustin mindenkivel el akarja hitetni, hogy azért ölte meg magát a férfi, mert nem akart börtönbe kerülni. Ibarrola és Roberto elmennek együtt ebédelni, Matias és Adriana pedig meglátja õket. Chema kezdi gyanítani, hogy valami nincs rendben az egészségével, így a második tesztnél, arra kéri az orvost, hogy mondja el mit tud…

151.
Josefina és Ojeda doktor elmennek a Monteburrio birtokra, hogy felvegyék a pénzt, amit Robertától kértek. Anibal és Alison unalmában elmegy autózni a birtok körül, ám elfogy az üzemanyaguk és Agustin talál rájuk. Carlos úgy mutatja be Matildet Priscilanak, mint a barátnõjét, pedig õ a menyasszonya és hamarosan össze fognak házasodni. Priscilanak nem tetszik, amit lát és hall. Agustin tanácsára Roberta elmeséli Renátának, hogy Ezequiel megerõszakolta õt…

152.
Iborra folytatni akarja a kapcsolatát Robertával, de õ elhatározza, hogy megbolondítja a férfit és megpróbálja elérni, hogy mindent megtegyen, amit kér. Matilde közben egyre féltékenyebb Priscillara és ultimátumot ad Carlosnak. Alfonsina nagyon mérges és bántja, hogy nem ment el a temetõbe, hogy elégesse a férjét. Jeronimot pedig felkeresi pár rendõr és Nesme doktor halálával gyanúsítják…

153.
Jeronimot meggyanúsítják és elviszik a rendõrségre. Agustin lefizeti Doktor Izaguirre-t, hogy Jeronimora tereljék a gyanút és, hogy elhitessék az õ ötlete volt Alvaro megölése. Alarcon ügyvéd tájékoztatja Isidrot, hogy Roberta és Regina ujjlenyomata a születési anyakönyvön nem hasonlít, amibõl arra következtet, hogy a két lány nem testvér.

154.
Fina felhívja Robertát Regina házában, és közli vele, ha nem akarja mindenét elveszíteni, akkor meg kell tennie mindent, amit kér tõle. Nem sokkal a telefon után, a lány egy ajándékdobozzal jön ki, mely tele van pénzzel az anyjának szánt pénzzel. A szobalány meglátja Finát a háztól nem messze egy autóban ülve, oldalán egy férfival, illetve, hogy Roberta átad egy csomagot nekik. Isidro és Ines kitalálja a szobalány elbeszélésébõl, hogy ki lehetett az autóban…

155.
Agustin felajánlja Anibalnak, hogy maradjon tovább, hogy jobban megismerjék egymást, de az igazság szerint csak tudni akarja mi történik most Renátával, és sûrûbben akarja látni a fiát. Marina meglátogatja Jeronimot a börtönben, majd nem sokkal késõbb megjelenik Renáta is. Marina úgy döntött, elhagyja a várost és ezért nagyon szomorú. Chema elmegy az orvoshoz, aki közli vele, hogy daganatos beteg.

156.
Renata elmegy a börtönbe, ahol Alvaro bevallja, hogy Jeronimonak nincs köze a gyilkossághoz. Cserébe pénzt kér Renátától. Miután Agustin megtudta Marina élettörténetét felhívja Sault, Marina exbarátját és felbérli, hogy tüntesse el az útjából. Hogy biztosra menjen, rengeteg pénzt nyújt át neki. Közben Roberta tudatja Finával, hogy semmi pénze nincs, így nem tud adni neki. Chema Párizsba utazik és az új éttermén töri a fejét. Eközben Lazaro és Karina összeházasodnak.

157.
Saul könyörög Marinanak, hogy bocsásson meg neki és kezdjenek mindent újra. Azt is megígéri, hogy jó apja lesz a gyerekeknek, de úgy tûnik a lány nem dõl be neki. Chema az apjával és a barátaival találkozik és mikor tósztot mond összeesik és azonnal kórházba kell vinni, ahol meghal. Antonio beszámol Jeronimonak Saulról. Jeronimo arra kéri, hogy üldözze el a férfit Marina közelébõl.

158.
Doctor Ojeda, Josefina és Blanca felveszi Corina-t egy munkára. Közben Constanza házában rátalálnak Corina gyerekére egyedül, sírva. Találnak rajta egy cetlit, melyet Corina írt, hogy sürgõs dolog miatt el kellett mennie, de amint tud jön vissza. Honorio nagyon mérges Constanzára, de megegyeznek, hogy maradhat a baba, amíg vissza nem tér az anyja. Renata és Antonio átadja a pénzt Nesme doktornak, aki cserébe elmondja az igazságot Jeronimoról és Izaguirre-ról.

159.
Alfonsina felkeresi Agustint az irodájában és felháborodottan a férje fizetését követeli. Alison és Anibal csókolóznak, mikor meglátja õket Agustin, aki ezt nem nézi jó szemmel. Jeronimo közben kiszabadul a börtönbõl, Renáta viszi haza és miközben örömükben csókolóznak, Marina meglátja õket, és ez nagyon rosszul érinti õt. Benjamin arra kéri Julietat, hogy valósítsa meg Chema álmát, az éttermet.

170.
Kiderül, hogy a gyermekrabláshoz Blancának és Josefinának van köze, sõt a pszichiátria igazgatója is a kezükre játszott. Constanza kiszabadul a börtönbõl. A tûzvészben Blanca életét vesztette, Josefina viszont megszökött, ami az egész családot félelemmel tölti el. Adriana és Carlos átmenetileg szakítanak Carlos volt szerelme színrelépése miatt, de Severino atya közremûködésével ki is békülnek. Anibal kezdi sejteni, hogy apja, Augustin keze benne lehet Renatáék esküvõjének meghiúsításában, és rájön, hogy Alison táplálkozási zavarokkal küzd. Regina, bár szeretne hinni Robertának, mégis kételkedni kezd, hogy valóban õ-e a lánya. Antonio pedig olyan bizonyíték birtokába jut, ami semmi kétséget sem hagy afelõl, hogy Regina sejtése helyes. Renata szenved, amiért Jeronimo még nem került elõ. Severino atya pedig megbízza Antoniót, hogy kerítse elõ Marinát, az unokahúgát Mexikóból.

171.
Renata elhagyja a Bonita birtokot, és visszamegy a fõvárosba. Antonio megtalálja Marinát Mexikóvárosban, legnagyobb megdöbbenésére azonban Jeronimo nincs vele, és nem is tud róla semmit. Saulnak is nyoma veszik, senki nem tudja, hol van. Antonio és Marina rosszat sejt, aggódnak Jeronimo miatt. Josefina szökésben van, azt tervezi, hogy Robertával Svájcba megy. Antonio elmondja Renatának és Reginának, amit Jeronimoról megtudott.

172.
Kiderül, hogy Jeronimo nem is Marinával utazott Mexikóvárosba. Jeronimo után kutat mindenki.Egy Sabina nevû nõ próbálja meggyógyítani Jeronimot. Gonzalo nyomozót fogad, aki a reptér biztonsági kameréjét akarja megnézni. Agustin ezt letörölteti. Kiderül, hogy German Robertaval együtt akar majd elutazni. Beth elmondja, hogy van köztük valami. Anibal munkát akar kapni a Bonitán.

173.
Agustin letörölteti a reptér biztonsági kamerájának felvételét. Továbbra is keresik Jeronimot. Marina Saul után kutat. Anibal munkát kap a Bonitán. Ines azt mondja Reginának, hogy Roberta nem a lány és ezt bizonyítani is tudja. Matias, Adriana és Honorio Roberta után nyomoz. Jeronimo magához tér Sabinánál. Karina elmondja Alfonsinanak, hogy lehet, hogy Ezequielt Agustin ölette meg.

174.
Roberta és German elutaznak Valle de Bravóba egy állítólagos üzleti tárgyalásra. Honorio, Matias és Adriana követi õket, mert bizonyítékot akarnak szerezni arra, hogy Roberta German szeretõje. Marina bejut Saul irodájába, és megtalálja egy las vegasi hotel címét egy gyufásskatulyán. Elmegy Renatához, és úgy döntenek, együtt elutaznak Las Vegasba megkeresni a férfit, mert biztosra veszik, hogy õ tudhat valamit Jeronimo eltûnésérõl. Isidro és Antonio bizonyítékokkal alátámasztva elmondja Reginának, hogy valójában Renata a lánya. Carlos arra kéri Priscilát, hogy hagyja el a birtokot, mert a kapcsolat Mati és közte ellehetetleníti a kettejük viszonyát. Alfonsina megtudja, hogy Ezequiel nem lett öngyilkos, hanem meggyilkolták, és megpróbálja kideríteni, hogy ki lehetett a gyilkosa. Mindeközben Anibal feltöri Agustin számítógépét és bizonyítékot talál arra, hogy õ lehet a felelõs Jeronimo eltûnéséért. Agustin észreveszi, hogy Anibal kutakodott a gépében, és megfenyegeti a fiút. Carlos, Anibal és Lazaro éjszaka betörnek Agustinhoz és ellopják a laptopját, azonban az jelszóval van levédve.

175.
Adriana, Matias és Honorio megérkeznek Valle de Bravóba és lebuktatják Robertát és Germant. Megérkezik Gema is, aki közli a férjével, hogy benyújtja a válópert, és biztosítja Honoriót, hogy a Vállalatot nem érinti majd ez a kis incidens, és hogy õ továbbra is támogatni fogja õket.
Matilde segítségével a birtokon sikerül feltörni a jelszót, amellyel Agustin levédte a laptopját. Találnak két repülõjegyet, egyet Saul nevére, egyet pedig Jeronimóéra. Marina és Renata megtalálják a las vegasi hotel kaszinójában Sault, és kifaggatják arról, amit tud. Õ elmondja, hogy Agustin kérte meg rá, hogy Marinát próbálja visszahódítani azért, hogy megakadályozhassa Renata és Jeronimo esküvõjét. Kiderül, hogy Agustin tervezte meg Jeronimo eltûntetését. Renata és Marina elindul vissza Mexikóvárosba, ám Saul megszökik.
Roberta úgy dönt, mégis elmegy Josefinával Svájcba, miután megkapja az örökségét, és rájön, hogy mégis szereti az anyját. Gonzalo, Matias és Honorio a rendõrök kíséretében felkeresi German lakását, abban bízva, hogy ott megtalálják Josefinát, de Josefina Roberta tanácsára felmenekül a tetõre, így nem találják meg. Roberta elmegy és Josefina tanácsára azt hazudja Reginának, hogy õ szerelmes lett Germanba, aki becsapta õt. Azzal érvel, hogy Regina is akkor lett szerelmes Gonzalóba, amikor az még Josefina férje volt. Regina és Gonzalo úgy tesznek, mintha hinnének Robertának, mert az a tervük, hogy a szülinapja utána lebuktatják Robertát, és elkapják Josefinát. Karina és Anibal elviszik Alisont egy pszichológushoz, hogy szakmai segítséggel szembe tudjon nézni a betegségével.
Regina és Gonzalo elmondják Renatának, hogy õ Regina igazi lánya.

176.
Renata megtudja, ki az igazi anyja. Adriana Selene segítségét kéri, hogy leleplezzék Robertát Renata elõtt. Ibarrola megtalálja Josefinát a Robertával közös szerelmi fészkükben, de eleinte nem ismeri fel. Sabina üzen Matildének és Lazarónak, hogy nála van egy sebesült férfi, aki az õ nevüket emlegeti. Alison és Anibal meggyõzik Manuelát, hogy Alisonnak ne kelljen hazamennie.

177.
Renata megtudja, hogy Jeronimo életben van, bár súlyosan bántalmazták. A hír lassan mindenkihez eljut, bár Carlosék szeretnék titokban tartani, mert azt akarják, hogy Augustin emberei továbbra is azt higgyék, Jeronimo halott. Renata elhatározza, hogy azonnal elmegy hozzá, csakhogy útközben megtámadják õket Augustin emberei, és Renatát el is rabolják. A rendõrség Augustin után nyomoz, aki egy hajón rejtõzködik nemzetközi vizeken.
Kiderül, hogy Karina terhes. Gonzalo és Regina trükkös tervet eszelnek ki, hogy megszerezzék Roberta ujjlenyomatát, hogy kideríthessék, valóban õ-e Regina lánya.

178.
Renatát elrabolják Agustin emberei és egy hajóra viszik Agustinhoz. Alfonsina Melesiotól megtudta, hogy Agustin egy hajón van a nyílt tengeren. Karina elmondja Lazarónak, hogy terhes. Adriana elmondja Gonzalónak, hogy Roberta szeretõje Agustin és lehet, hogy õ tudja, hol van Renata. Carlosék elfogják Melesiót.

179.
Melesiot vallatják Carlosék. Megtudják, mi Agustin hajójának a neve. És rajta keresztül el akarnak jutni Renatához. Melesio bevallja, hogy Agustin ölette meg Ezequielt. Jeronimóék megtudják, hol van Renata. Anibal feljut a hajóra, Jeronimo és Matias pedig a parti õrséggel a hajó közelébe kerülnek és elúsznak a hajóig. Anibalt elkapja Agustin. Jeronimo és Agustin verekednek, vívnak.

180.
Jeronimo és Agustin megküzd egymással a hajón. Agustin meghal. Anibal az egyetlen, aki meglátogatja a sírját. Matilde és Carlos végre összeházasodnak. Josefina azt tanácsolja Robertának, hogy kérje meg Reginát, hogy rendezzenek egy nagy születésnapi bulit, ahova Renatát is meghívják. Marina úgy dönt, hogy mégis Valle de Guadalupében marad, közel Jeronimóhoz és a bácsikájához. Alison és Anibal maradnak a birtokon. Jeronimo és Renata úgy döntenek, hogy állják az egyetemi tandíjaikat. Alvaro a börtönben alkoholista kört alapít, ahol segít a rabtársaknak megtalálni istent és rajta keresztül leküzdeni a szenvedélybetegséget.
Ines leukémiás gyerekeknek létrehozott alapítványát ünnepélyes keretek közt megnyitják. Regina és Renata arra kérik Gonzalót, hogy adjon egy utolsó esélyt Robertának, fedjék fel elõtte, hogy tudják, hogy Josefina Roberta igazi anyja, és adjanak neki esélyt arra, hogy jóvá tegye az eddigieket, és kiadja nekik Josefinát.

181.
Eljött Renata és Roberta 25. születésnapja. Roberta aznap szembesül azzal, hogy mindenki megtudta, nem õ Regina lánya, hanem Renata. Elõször tagadja, hogy együttmûködött volna Josefinával, de aztán Gonzalo a lelkére beszél, és végül átáll a Monterrubio család oldalára, csakhogy már túl késõn. Renata és Roberta közös születésnapi ünnepségén Josefina tévedésbõl Robertát lövi le Renata helyett. Alison és Anibal egyetemre mennek Jeronimo és Renata támogatásával.

182.
Josefina Renatat akarta lelõni, de Robertát sikerült lelõnie és meg is hal. Josefina bolondok házába kerül. Hónapokkal késõbb: Marina és Renata is szülni kezd. Marina belehal a szülésbe és Renatára és Jeronimóra hagyja a gyerekeit. Évekkel késõbb: Renatának és Jeronimónak összesen öt gyereke van már. A borfesztiválra mennek, ahol a San Rafael nyer.

Megosztom másokkal: