El talismán tartalma

EL TALISMÁN – Talizmán tartalma:

1.
Texasban Esteban kártyán elveszti az összes pénzét, ezért a birtokukkal kell fizetnie. Kaliforniában Bernardo felesége, Matilde meghal tüdõbajban. Fiatalon Gregorio szerelmes volt belé. Ráadásul birtokukat, a Talismánt is mindenáron meg szerette volna szerezni, ezért felgyújtatta, s ekkor lett lett súlyos beteg Matilde. Bernardo lányát, Marianát anyja halála után New York-i nagynénjéhez küldi, aki a számító dzsigolóval, Antonióval találkozgat titokban. Egy mexikói árvaházból útnak indul Pedro és Margarito, átszöknek az amerikai határon, hogy pénzt keressenek. A benzinkútnál az embercsempész kamionjukkal lebukik, ezért menekülniök kell, ekkor épp Mariana is a kútnál van apjával, aki magához veszi Pedrót és hazaviszik. Pedro meg is hálálja, hogy megmentették és Bernardo legmegbízhatóbb embere lesz. Esteban idõközben újra pénzhez jut, családjával Kaliforniában új birtokot keresnek, s épp a Talismánt nézik ki. Esteban lánya, Camila és Pedro megtetszenek egymásnak.

2.
Camila ellátogat Pedróhoz és hamarosan elcsattan az elsõ csók is. Antonio számára kiderül, hogy Mariana terhes lett. Bernardo megmondja a lányának és Pedrónak, hogy végstádiumos rákos. És azt látná legbiztonságosabb megoldásnak, ha Pedro elvenné Marianát feleségül. Mariana fültanúja lesz, amint Antonio kitárgyalja testvérével Lucreciával, hogy nem kell neki másra, csak hogy megszerezze a Talismánt. Össze is vesznek. Bernardo eladja a birtokukat Estebanéknak, akik alighogy beköltöznek, Gregorio haragjával is megismerkednek, amit késõbb nyájasan korrigál, egy vacsorameghívással. Gregorio tudja, ha Elvirát behálózza, megszerezheti a Talismánt.

3.
Mariana nemcsak a kisbabát veszti el, hanem emlékeit is. Antonio Camilára is szemet vet. Pedro úgy dönt, hogy beteg felesége mellett marad, ezért szakít Camilával. Gregorio és Elvira Fresnóban közel kerülnek egymáshoz. Camila megtudja, hogy az anyja Gregorio szeretõje, de tapintatból titkolja apja elõtt. Esteban játékfüggõségét kihasználva Gregorio aljas tervet eszel ki a Talisman birtok megkaparintására. Születésnapi partijára kaszinót rendez be az Alcatraz birtokon, és meghívja õt, míg Elvira New York-i bevásárlóútján lesz távol.

4.
Camila hiába kérleli apját, hogy ne menjen el Gregorio születésnapi kaszinó partijára. Elõször nem akar játszani, de aztán Gregorio megnyugtatja azzal, hogy ad neki kölcsönt és akkor nem a saját vagyonát költi. Estebannak nagyon szerencsés estéje van és ezen felbuzdulva felteszik egymás ellen a Talisman és az Alcatraz birtokot. Közben Pedro is megérkezik a partira, azzal a szándékkal, hogy beszálljon a birtokokért való játékba.

5.
Elvira megtudja, hogy Esteban eljátszotta a Talizmánt, felhívja és azt is elárulja, hogy Gregorio szeretõje volt. Ekkor Esteban fõbe lövi magát. A búcsúlevéllel együtt Elvirára hagyja Pedro 10 000 dolláros csekkét a gyerekek miatt, de Elvira nem mondja ezt el nekik. Armando megpróbál kikönyörögni némi anyagi segítséget Gregoriótól, de õ kidobja a házából, ezért Armando bosszút esküszik. Pedro mindenképp ki akarja segíteni Camila családját, hogy ne szûkölködjenek.

6.
Pedro és Camila összefutnak az utcán, de a lány hallani sem akar Pedróról. Meggyõzõdése, hogy a férfi csak kihasználta, hogy megszerezze az apja birtokát. Camila a családjával Davisba költöznek, ahol a lány egyetemre jár. Gregorio és Valentin elrabolja Marianát, és Los Angeles veszélyes utcáin teszik ki a tehetetlen asszonyt. Mindeközben, Antonio bogarat ültet a rendõrök fülébe miszerint Mariana nem egyszerûen eltûnt, hanem Pedro ölte meg.

7.
Camilát a munkája az Alcatrazra szólítja, de emiatt összevész anyjával. Pedro nem adja fel Mariana keresését. Lucrecia hazaérkezik. Apja szeretné, ha mihamarabb férjhez menne, és a lány is ezt tervezi, sõt, már a jelöltje is megvan. Doris és férje egyre rosszabbul jönnek ki, Antonio csak azért nem kezdeményezi a válást, mert apja akkor kitagadná. Egyedül Camila az, aki miatt még ezt is bevállalná. Camila fél, hogy találkoznia kell Pedróval. Elvira megérteti Armandóval, hogy bosszút kell állniuk Gregorio Negretén.

8.
Pedro és Camila vitája lezáratlan marad, hiszen mindketten hajthatatlanok. Gregorio megtiltja Fabiolának és Florenciának, hogy találkozzanak Claudióval és Gabriellel, amit a két fiú elég rossz néven vesz. Antonio megbizonyosodik arról, hogy tényleg Camilát látta elõzõ este: találkozik a lánnyal a birtokon, és közli vele, hogy bármikor képes lenne elhagyni a feleségét érte. Antonio megpróbálja elhitetni Camilával, hogy húga, Lucrecia, Pedróval jár. Camila teljesen kiborul…

9.
Fabiola és Florencia kijátsszák szüleiket és titokban találkoznak Claudióval és Gabriellel. Claudio szerelmet vall Florenciának és arra kéri legyen a barátnõje, de a lány visszautasítja. Lucrecia arra utasítja Albertát, hogy járjon át a szomszédos birtokra Domitilához, hogy minél több mindent meg tudjon Pedróról. Tracy megtudja, hogy Camila visszatért és úgy tervezi, hogy még aznap este meglátogatja és elviszi neki a leveleit is, azonban elejt egyet, amit Renato talál meg. A férfi kibontja a levelet, amelyben az Elvira nevére szóló csekk van, így elhatározza, hogy õ lesz a következõ hódítása.

10.
Camila meglátja, ahogy Lucrecia megcsókolja Pedrót, és természetesen félreérti a helyzetet. Így már elhiszi Antoniónak, hogy Pedro egy nagy nõcsábász. Lucrecia pénzt kér Pedrótól azt állítva, hogy el kell menekülnie az apja elõl, de ezt a pénz késõbb Antonio arra használja, hogy besározza Pedrót Camila elõtt. Mondván lefizette a húgát, hogy megszabaduljon tõle. Florencia nem tudja megértetni Claudióval, hogy csak barátként szereti. Miközben Fabiola és Gabriel beszélgetnek, hirtelen megjelenik Gregorio, és erõnek erejével hurcolja el az unokáját.

11.
Elvira és Armando visszatér Fresnóba, hogy bosszút álljon Gregorión. Elvira üzletet köt Antonióval: Antonio segít apja ellen, cserébe Elvira segít, hogy Antonio célba érjen Camilánál. Sarita hírt hoz Gabrielnek és Claudiónak, hogy az árvaházban meghalt Luciana nõvér, és mindannyian félnek, hogy ezt milyen nehéz lesz elmondani Pedrónak. Antonio és Lucrecia tervet eszel ki Pedro és Camila eltávolítására, de Lucrecia óva inti tõle Antoniót, hogy elárulja Camilának, hogy Pedro házas.

12.
Antonio és Lucrecia próbálja szétválasztani Camilát és Pedrót, hazugságokkal és különféle trükkökkel. Camila megtudja, Antonio jelenlétében, hogy Pedro házas. A részletek azonban még nem derülnek ki. Armando és Fabiola megismerkedik és elsõ látásra szerelmesek lesznekegymásba. Armando nem árulja el kicsoda valójában, nehogy Gregorio eltiltsa tõle Fabiolát. Renato és Rita tervet forral, mely szerint Elvirát, a gazdagnak vélt nõt Renato elcsábítja.

13.
Gregorio el akarja távolítani Camilát a birtokáról és a városból, ezért kirúgatná a fõnökével. Pedro azonban a maga javára használja ki a helyzetet, és õ ajánl munkát Smith cégén keresztül személy szerint a lánynak. Panchito megkéri Camilát, hogy járjon közbe Tracynél, mert szerelmes a lányba. Fabiola ujjongva elmeséli Florenciának Armandóval megesett elsõ csókjukat.

14.
Camila megtudja, hogy a Talizmán birtokon kell dolgoznia, sõt oda is kell költöznie. Ha nem vállalja, kirúgják a cégtõl, amit nem engedhet meg magának, mert szükség van a pénzre. Renato be akarja hálózni Elvirát abban a reményben, hogy gazdag. Elvira ugyanezt hiszi a férfiról. Fabiola és Florencia már régóta vágynak saját autóra, amit most végre megkapnak apjuktól. Antonio ezzel nyíltan szembeszegül Gregorióval, hisz a megkérdezése nélkül bonyolítja le a vásárlást.

15.
Antonio tudomást szerez arról az örökségrõl, melyet édesanyja rá és Lucreciára hagyott, s ezt számon kéri az apján, aki letagadja. Gregorio arra gyanakszik, hogy Brigite árulta el a titkot a fiának. Miközben Elvira buzgón készülõdik a találkára Renatóval, Antonio ördögitervet eszel ki apja ellen, melybe a nõt is bele akarja vonni. Pedro fejvesztve próbálja meggyõzni ügyfeleit, hogy a Talizmán terménye igenis jó. Elvira meg akarja gyõzni fiát, hogy Fabiolán keresztül hátba támadják a Negrete családot. Camila nem bírja felfogni, hogy Pedro

16.
Lucrecia felkeresi Pedrót és eljátssza, hogy segíteni akar, azonban ez is csak Antonio és Lucrecia újabb gonosz terve. Pedrót egy kecsegtetõ üzlet reményében a reptérre csalják, miközben Camila anyja elhiteti lányával, hogy Pedro kivitte a feleségét a reptérre. Camila eleinte kételkedik, de amikor meglátja Pedrót és Juliát együtt, minden rosszat elhisz a férfiról.

17.
Antonio és Lucrecia reptéri jelenetük végén Camilával elhitetik, hogy Pedro együtt lakik a feleségével és Lucrecia nem csak a szeretõje, hanem õ is vele lakik és mivel a felesége nem tud szülni neki, majd õ fog. Tracy figyelmezteti Renatót, hogy Elvira kibírhatatlan és õ nem is marad nála dolgozni, ha odahozza a házhoz. Armando egyszerre udvarol Fabiolának és Florenciának.

18.
Lukrécia elhiteti Pedróval, hogy a reptéri bonyodalmakról egyedül bátyja tehet, amit Camila megszerzésére tervelt ki. Lucrecia mindent bevet azért, hogy megszerezze magának Pedrót. Armando továbbra is a tûzzel játszik, és megpróbálja mind Florenciát, mind Fabiolát elcsábítani. A két lány nem is sejti, hogy ugyanaz a fiú udvarol nekik. Antonio saját oldalára állítja Valentint apjával szemben.

19.
Florencia nem tudja, hogy mondja meg Claudiónak, hogy José tetszik neki, mert nem akarja megbántani a fiút. Késõbb aztán mikor Claudio megint megkéri, hogy járjanak, kerek-perec a szemébe mondja. Antoniónak szörnyû bûntudata van, amiért megverte húgát. Lucrecia azonbanpont ezt akarja felhasználni, hogy behálózza Pedrót. Renato abból a pénzbõl, amit Tracytõl lopott el drága autót bérel, hogy elkápráztassa vele Elvirát és a nõ azt higgye dúsgazdag.

20.
Lucrecia Talismánra megy, ahol orvost hívnak hozzá. Camila féltékeny, ám átlát a lányon és csõbe húzza, végül Antonióval elviteti a húgát. Lucrecia azt állítja, hogy az apja verte meg. A kórházban Camila nyomására végül Antonio feljelenti az apját. Antonio elszólja magát Florencia elõtt, ezzel lányai számára kiderül, hogy apjuknak lehet valakije.

21.
Antonio elmondja Camilának, hogy Pedrót perbe fogták Mariana meggyilkolásának vádjával, ami Camilát az újdonság erejével taglózza le. Elvira biztos benne, hogy Renato elõbb-utóbb elveszi õt feleségül, így pénzével bosszúja még keményebben sújthat le Gregorióra. Gregorio eközben az Elvirával való újra találkozás varázsa alatt elhatározza, hogy ismét szeretõjévé teszi õt.

22.
Gregorio kiszabadul a börtönbõl és a kórházban szemrehányást tesz a lányának. Antonio Valentintól megtudja, hogy hol találja anyja végrendeletét, amit magához is vesz. Ebben anyjuk rá és húgára hagyta a birtok egy részét. Ezért úgy érzi, hogy már nyíltan is bosszút esküdhet. Az egymás által vagyonosnak hitt Elvira és Renato senkire nem hallgatva házasságot akarnak kötni.

23.
Camila beköltözik Pedro házába, ami Lucreciát és Antoniót nagyon feldühíti. Antonio kényszeríti Elvirát, hogy tovább mérgezze Gregoriót. Doris és Gregorio azt tervezik, hogy Antonio ellen fordítják Fabiolát és Florenciát, de nem lesz könnyû dolguk, hiszen a lányok sokkal jobban szeretik az apjukat. Camila elhatározza, hogy beszél Pedróval, és így deríti ki a múlt titkait.

24.
Camila válaszút elé állítja Pedrót: vagy Lucreciát küldi el a Talizmánról, vagy õ hagyja ott a birtokot. Renato egy gazdag üzletember, Oscar házába viszi Elvirát és persze a sajátjaként vezeti körbe. Antonio mindenáron el akar válni Doristól és most, hogy ismeri anyja végakaratát, már nem látja akadályát, hiszen az Alcatraz egy jelentõs része õt illeti. Pedro megtudja, hogy Luciana nõvér meghalt, ezért úgy dönt, meglátogatja a sírját Tijuanában.

25.
Antoniónak eszébe jut, hogy nála vannak Elvira ujjlenyomatai, amit felhasználhat, hogyha Camila nem akar majd hozzá menni. Pedro magával hívja Tijuanába Camilát, a lány némi habozás után úgy dönt, elmegy vele. Renato gyûrût küld Elvirának, hogy megkérje a kezét, amire a no telefonon igent is mond, de szeretné, ha személyesen megkérné õt egyenes fiától Armandótól.

26.
Pedro és Camila közös utazásra készül, ám ez sem megy olyan könnyen, mert a lány édesanyja, Elvira asszony hirtelen bejelenti eljegyzését Renatóval. Tracy kénytelen ismét Renatót szolgálni és hiába próbálja meggyõzni Panchót arról, hogy Renato rossz ember. Lucrecia újfent mindent bevet azért, hogy megszerezze magának Pedrót. Ezúttal öngyilkosságot színlel.

27.
Pedro nem akarja megszakítani utazását Lucrecia miatt, viszont Camilával még az út elõtt beugranak Elvira és Renato eljegyzései partijára. Camilának és Pedrónak is ismerõs Renato, de eleinte nem igen tudják hova tenni, késõbb viszont Pedrónak derengeni kezd, hol is találkoztak korábban. Armando tanácstalan a Negrete nõvérekkel kapcsolatban. Beleszeretett Fabiolába, már nem akarja kihasználni, de az igazságot sem mondhatja meg, mert akkor elveszíti a lányt.

28.
Gregorio találkozóra hívja a lányát, Lucreciát és megkéri, hogy az õ pártját fogja Antonióval szemben. Cserébe pedig hajlandó neki segíteni, hogy végre megszerezze Pedrót és zsarolással próbálja rávenni a lányát, hogy átadja neki a birtok rá esõ részét. Lucrecia ezt megtagadja, s ezzel feldühíti az apját. Doris provokálja Antoniót, s megkérdõjelezi férfiasságát.

29.
Elvira nem hajlandó hinni Camilának Renatóval kapcsolatban, és elzavarja lányát és elmondja mindennek szerelmét, Pedrót. Camila és Pedro elindulnak a hotelból és míg Camila alszik az autóban, Pedro elmegy Renatóhoz és figyelmezteti, hogy ne merje átverni Elvirát. Lucrecia ráveszi Claudiót, hogy szövetkezzenek és segítsék egymást céljaik elérésében.

30.
Camila és Pedro elindulnak Tijuanába és Pedro útközben közli a lánnyal, hogy amint visszaérnek Fresnóba beadja a válókeresetet és szeretné õt feleségül venni. Elvira úgy dönt, hogy eleget tesz Camila kérésének és utána néz, hogy Renato valóban gazdag-e. Jaime-tól szeretne információkat kapni a férfiról. Lucrecia megkéri Florenciát, hogy találkozzon Claudióval, amibe a lány nagy nehezen belemegy.

31.
Sebastian atya újabb rejtélyes telefonhívást kap Marianától, ezúttal azonban Pedro és Camila is jelen vannak. Pedro reménykedik, hogy Mariana hamarosan elõkerül, Camila viszont arra gyanakszik, hogy ez megint csak Lucrecia mûve. A telefonhívások hatására a rendõrség is újra nyomozni kezd. Florencia kiönti a szívét Joséról Claudiónak. A fiú egy újabb esélyt kér tõle, hogy elfeledtesse a bánatát, de ezúttal Florencia egy különös ajánlattal áll elõ.

32.
Lucreciára épp akkor nyitják rá a szobája ajtaját, amikor megpróbálja elrejteni a fogót, amivel elvágta Camila és Pedro autójának vezetékeit. A nyomozó azonnal letartóztatja, s börtönbe kerül. Bátyja ugyan nem szívesen, de segít neki, és azt várja tõle cserébe, hogy mellé álljon az apjuk ellen folytatott küzdelemben. Gregorio megzsarolja Lucreciát: vagy neki adja a birtok rá esõ részét, vagy elmegyógyintézetbe záratja.

33.
Lucreciát az apja az õrültek házába akarja záratni és a bátyja ellen hangolja. Ez nem sikerül Gregoriónak, de nem adja fel, és Pedróékat is megkörnyékezi, hogy tanúskodjanak lánya ellen, cserébe nem akadályozza továbbra a termény eladását. Lucas elvállalja a hamis végrendelet elkészítését Gregorio számára.

34.
Lucrecia visszatér a Talizmánra és újabb ármánykodásba kezd. Camilának már elege van a lány próbálkozásaiból, ezért arra kéri Pedrót tegye ki a lány szûrét. És bár a férfi tudja, ez volna helyes, mégis túlságosan sajnálja ahhoz, hogy ezt megtegye. A maszkban dolgozó Doris különleges meglepetést készít Gregoriónak, és leleplezi, hogy ki is õ valójában.

35.
Doris végre felfedi Gregorio elõtt Catherine valódi személyazonosságát. A férfi eleinte nem a várt módon reagál, de aztán Dorisnak sikerül elérnie, hogy szeretõk legyenek, ugyan egyelõre még csak titokban. Antonio és Lucrecia továbbra is Camila és Pedro elválasztásán fáradozik. Camila akaratlanul is a kezükre játszik, amikor Antoniótól kér segítséget.

36.
Doris kézhez kapja Antonio ügyvédjének levelét, melyben felszólítják a válásra. Antonio megbízza Valentint, hogy járjon utána Claudio a lányával, Florenciával jár-e, ha igen ölje meg. A nyomozó feltárja Pedro elõtt, hogy arra gyanakszik, Antonio áll a Marianától érkezett rejtélyes telefonhívások hátterében. Camila elmegy és közli Renatóval, hogy mindenáron megakadályozza az esküvõt.

37.
Gregorio rátámad Brigitte-re, amiért az a háta mögött összejátszott Doris-szal. Antonio meg akarja tudni, hogy mennyi pénzt ér a családi vállalkozás. Renato végre elveszi Elvirát, ezzel mind a ketten úgy gondolják, hogy révbe értek. Lucrecia azt állítja Pedrónak, hogy elköltözik a Talizmánról, de valójában ez egy újabb ármányos terv arra, hogy szétválassza õket.

38.
Elvira és Renato összeházasodnak.

39.
Pedro és Camila szakítanak, miután Pedro azt hiszi, hogy Camila megcsalja Antonióval és bosszút akar állni rajta. Pedro elkeseredésében lerészegedik, miután a férfi teljesen kiüti magát, úgy állatja be a dolgokat, mintha lefeküdtek volna. Sõt Patriciának azt mondja, hogy már Pedro barátnõje. Antonio is biztosítja Camilát, hogy bármiben segít neki. Armando találkozik Fabiolával, azonban arra nem számított, hogy a lány testvérét is magával viszi.

40.
Lucrecia eléri Pedrónál, hogy a férfi barátnõjéül fogadja. Camilát letaglózza a hír és úgy dönt, hogy elmegy a Talizmánról, amint a megbízása engedi, addig is visszaköltözik a kis házba. Florencia továbbra is José (Armando) és Claudio között õrlõdik, és próbálja meggyõzni magát, hogy igazából Claudióba szerelmes. Elvira túl van a nászéjszakáján Renatóval és nem is sejti, hogy a férfi Ritával együtt hamarosan kiforgatja õt a vagyonából.

41.
Camila és Armando kiderítik, hogy a ház, ahol az anyjuk esküvõje volt, nem is Renatóé. Nyomozásba kezdenek Antonio segítségével. Lucrecia elterjeszti, hogy Pedro eljegyezte õt. Camila Patriciától megtudja, mi a helyzet Pedróval, összetörik, majd próbálja magával elhitetni, hogy már nem is érdekli az egész. Antonio és Lucrecia szövetséget kötnek Pedro és Gregorio ellen. Antonio úgy érzi, eljött az õ ideje, és végre megszerezheti Camila szerelmét.

42.
Camila, Armando és Antonio elmennek Renatóhoz, hogy magyarázatot kérjenek rá, miért nem az övé a ház, ahol Elvirát elvette. Renato azt a mesét adja be nekik, hogy a házat eladta, ezért mondták azt, hogy nem az övé. Természetesen ezt egyikük se hiszi el. Antonio megfenyegeti Elvirát, hogy ha nem segít neki összejönni Camilával, akkor feljelenti a rendõrségen, amiért meg akarta ölni az apját. Pedro azon tépelõdik, hogy szakítson-e Lucreciával.

43.
Camila nehezen viseli, hogy a Talizmánon, nem messze Pedrótól kell dolgoznia, de nem szeretne többet visszamenni a férfihoz. A helyzetét Lucrecia sem könnyíti meg, szeretné õt eltávolítani a birtokról. Nyeregben érzi magát, hisz Pedro jelenleg vele van. Claudio bár tudja, hogy Florencia nem szereti õt igazán, elmondja Fabiolának, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a lány elfeledje Josét és végre beleszeressen. Fabiola örül, hogy nõvérét ennyire szereti egy fiú. Sarita és Gabriel megtalálja a tökéletes házat az árvaházhoz, ami Pedrónak is tetszik.

44.
Elvira szinte hisztérikus állapotba kerül, miután megtudja, hogy nem lesz szabad hozzáférése Renato pénzéhez. Camilát hibáztatja a kialakult helyzetért. Pedro mindent megtesz, hogy elfelejtse Camilát, és ezért még Lucreciának is hajlandó egy esélyt adni. Együtt töltenek egy napot, de az idillnek a rendõrség telefonhívása vet véget. A kapitány értesíti Pedrót, hogy Mariana nyomára bukkantak. Lucrecia kétségbeesetten felhívja Antoniót, mert attól tart, talán Jenny beszélt a rendõrökkel.

45.
Tracy végre elárulja Camilának, hogy Renato milyen ember is valójában. Camila és Pedro közt tovább folyik a szeretlek-gyûlöllek dacos játék. Ez addig fokozódik, hogy egy pofon is elcsattan. A rendõrségen Pedro megtudja, hogy a csekk Renatónál volt, amikor lefoglalták. Lassan úgy tûnik, hamarosan fény derül Renato szélhámosságaira. Lucas átadja a hamis végrendeletet Gregorinak. Miközben Elvira gyanútlanul házakat nézeget, Camila elmegy Renatóhoz, hogy kérdõre vonja anyjával kapcsolatban. Kiderül, hogy a férfi máris válni akar, hogy meneküljön a kínos helyzetbõl.

46.
A rendõrség felkeresi Renatót, hogy a Mariana által aláírt csekk felõl érdeklõdjön. A nyomás hatására a férfi megtör, és bevallja, hogyan jutott igazából a csekkhez. Ám nem ez az egyetlen ügy, ami felkeltette a hatóságok figyelmét és ez Ritát is közvetlenül érinti. Pedrót nagyon felzaklatja, hogy együtt látta Camilát és Antoniót, valamint Mariana ügye sem hagyja nyugodni. Armando jó híreket kap. Nagynénje, María és az unokatestvére, Ángel Fresnóba költöznek. Camila elmondja édesanyjának, hogy a rendõrség nyomoz a férje és egy bizonyos csekk után, valamint a férfi válási szándékáról is szól. Világossá válik Elvira elõtt, hogy Pedro sohasem hazudott nekik.

47.
Miután kiderült, hogy Renato csupán Elvira pénzére pályázott, csúnyán összevesznek, a nõ majdnem beleõrül a fájdalomba. Renato elküldi Elvirát a lakásából, de mivel az jelenleg még a közös otthonuk, a nõ nem akar menni. A veszekedésben Antonio Elvira és Camila védelmére kel, aminek az lesz az eredménye, hogy Renato életveszélyes állapotban kerül kórházba, Antoniót pedig a rendõrök viszik el. Raul közli Pedróval, hogy megtalálták gyerekkori barátját, Margaritót. Gregorio az újabb végrendelettel áll elõ és állítja Lucreciának, hogy bátyjával semmit sem örökölnek.

48.
Mivel Rita megfenyegeti Antoniót, ezért a férfi rátámad. Rivero kapitány nem érti Antonio viselkedését, de megengedi neki, hogy telefonáljon. A férfi elõször Camilát hívja fel, aki megígéri, hogy bemegy hozzá a rendõrségre. Utána pedig húgával beszél, hogy valamilyen ürüggyel csalja oda Pedrót az õrsre. Antonio elõadja Camilának, hogy lehet, hogy hosszú éveket kell rács mögött töltenie és ezért kér tõle egy búcsúcsókot. A lány ugyan nem szívesen, de belemegy. Természetesen ekkor érkezik meg Pedro és végignézi az egészet.

50.
Gregorio titkos egyezséget köt Renatóval, hogy börtönben tartsa a fiát, Antoniót. Antonio továbbra is azt állítja, hogy az iratot Gregorio hamisította. Késõbb Gregorio felpofozza a fiát, mikor Antonio összetépi az új végrendeletet. Ekkor elõtódulnak Antonio rossz gyerekkori emlékei apjával kapcsolatban. Doris is azt tervezi, hogy fényt derítsen apósa csalására, Lucas felhasználásával. Lucrecia megfenyegeti Elvirát, hogy tartsa távol a Talizmántól Camilát, vagy a lány életének vége.

51.
Pancho elmondja Gregoriónak, hogy Pedro és Raul doktor nyomozója új nyomra akadt Los Angelesben. Camila visszaviszi anyját a kórházba. Mariana pszichológusa és egyben megmentõje Manuel doktor elõadást tart az anonim alkoholistáknál és megismeri Margaritót. Pedrót a leendõ árvaház épületében leüti valaki.

52.
Jenny tovább hívogatja Pedrót Mariana nevében. Raul megpróbálja meggyõzni, hogy csak bebeszéli magának, hogy a nõ még életben lehet. Eközben Camila barátkozni próbál Jennyvel és megkéri, segítsen neki munkát találni Los Angelesben. Mint ahogy Pedro is, ahol találkozni akar Margaritóval és Claudiót is magával viszi, hogy találkozhasson apjával. Margarito megtalálja Marianát és megpróbálja elmagyarázni neki, ki is õ valójában.

53.
Pedro Los Angelesbe utazik, míg Camila szintén, a Lucrecia által kitalált állásinterjú miatt. Maria és Sebastian atya azonban úgy intézik, hogy estére egymás mellé kerüljenek kint a tengerparton. Antonio és Lucrecia továbbra is Pedro és Camila ellen szervezkednek, míg Doris felajánlja magát Lucasnak, ha sarokba szorítja Gregoriót.

54.
Sebastian atya terve tökéletesen beválik, hiszen Pedro és Camila nemcsak, hogy kibékülnek, de egybõl a házasságot tervezik. Miután Pedro találkozik rég nem látott barátjával, Margaritóval, a férfi közli, tudja, hol van Mariana. Antonio megzsarolja Elvirát: vagy segít neki Camilával, vagy eljuttatja a rendõrségre a mérget tartalmazó gyógyszeres üveget, amelyen a nõ ujjlenyomatai vannak.

55.
Margarito Mariana nyomára vezeti Pedrót, de hiába keresi fel a pszichológust, az tagadja, hogy Mariana nála lenne. Lucas, Gregorio magánnyomozója több szerencsével jár és az értékes információt jó pénzért el is adja Antoniónak. Fabiola rászánja magát és Armandónak ajándékozza a szüzességét, amit Elvira felejthetetlenül rossz élménnyé tesz.

56.
Antonio azt hazudja Manuelnek, hogy Pedro veszélyt jelent Marianára, meg akarja ölni. Mariana kihallgatja a beszélgetést, mégis beleegyezik, hogy Fresnóba végre szembenézzen a múltjával. Claudio mindenáron látni akarja Florenciát, de a lány nem szeretne találkozni vele. Pancho fél információkból ítélve azt hiszi megtudta, hogy Mariana pontosan mikor érkezik, és már rohan is elmondani a hírt apjának. Mariana esetleges vallomása veszélyt jelent Gregorióra, ezért kiadja a parancsot, hogy Marianával és Pedróval is végezzenek.

57.
Lucrecia és Antonio arra kényszerítik Jennyt, hogy azt hazudja Pedrónak, Camila bérelte õt fel, hogy Mariana nevében telefonáljon. A lány félelmében elõször ezt is mondja Pedrónak, de aztán erõt vesz magán és kiböki, hogy valójában az egész Lucrecia és Antonio mûve volt. Pedro megmondja Lucreciának, hogy sose bocsát meg neki és nem akarja többé látni, ezután pedig elmennek Jennyvel a rendõrségre, hogy jelentsék a történteket. Gregorio arra utasítja Lucast és Valentint, hogy öljék meg a Fresnóba érkezõ Marianát.

58.
Claudio és Patricia életüket vesztik. A rendõrség nyomozni kezd, illetve közlik a rossz hírt Talizmán lakóival, akik egytõl egyig megdöbbennek. Margarito összeroppan. Antonio dühöng és gyilkos tervet forral, hogy megakadályozza Camila házasságát Pedróval. Elvira sem fogadja kitörõ örömmel a hírt, ráadásul már Armando bizalmát is teljesen elveszítette. Dorist féltékenységbõl elkergeti Gregorio, de nem sokra rá, ismét a karjaiba omlik Brigitte-nél.

59.
Pedro meg van gyõzõdve róla, hogy Gregorio vagy Antonio ölette meg Claudiót és Patriciát, de idegesíti, hogy nincs rá bizonyítéka se neki, se a rendõrségnek. Ez, párosulva azzal, hogy Gabriel eltûnik, arra sarkallja, hogy elmenjen az Alcatrazra, ahol szembesíti Gregoriót a véleményével. Emellett elmondja neki, hogy jobban teszi, ha Florenciát se bántja, amit azért akart, mert Florencia megmondja neki, hogy szerette Claudiót. Gabriel végül magától megkerül. Pedro az Alcatrazra menet benéz az árvaházba is, ahol rábukkan és összebarátkozik az utcagyerek Santiagóval.

60.
Antonio rátesz egy lapáttal azzal, hogy azt mondja, régen Mariana és õ szerelmesek voltak. Elvira elpanaszolja nõvérének, hogy Renato megsértette a büszkeségében azzal, hogy a férfi kezdeményezte a válást. Beszélgetésükbõl az is kiderül, hogy María még mindig szerelmes Manuelbe. Dr. Raul körbevezeti Manuelt a kórházban, majd bemutatja leendõ kollégájának, Maríának. A férfi örömmel ismeri fel, de a nõ igyekszik mimnél távolságtartóbban fogadni õt.

61.
Mariana tovább leselkedik Talizmánon, de még mindig a legkisebb emlékfoszlány sem ugrik be neki. Viszont megtudja, hogy Pedro házasodni készül. Camila és Pedro esküvõi elõkészületei a finisbe fordulnak, amit Lucrecia növekvõ aggodalommal, Antonio pedig fokozódó bosszúvággyal szemlél. Fabiola látni sem akarja többé Armandót, Florencia viszont szeretne magyarázatot kapni a történtekre.

62.
Antonio összevitatkozik az apjával, hogy az írassa rá a birtokot. Gregorio annyira felizgatja magát, hogy rosszul lesz és kórházba kell szállítani. Elvira úgy érzi, hogy senki sem kíváncsi rá, ezért összecsomagol és elmegy Renatóhoz, hogy nála lakjon. Természetesen a férfi teljesen megrökönyödik a nõ merészségén és ki akarja dobni a lakásból. Pedro megpróbálja elmagyarázni a kis Santiagónak, hogy az a helyes út, ha jelenti a hatóságoknak, hogy ott van náluk. A fiú annyira megrémül, hogy árvaházba fog kerülni, hogy inkább elszökik.

63.
Elvira hirtelen beállít a Talizmánra, és közli a döbbent Camilával és Pedróval, hogy ezentúl velük fog lakni. De terve nem a kívánt hatást éri el. Camila és Pedro boldogabb már nem is lehetne esküvõjük napján. Ám a döntõ pillanatban Mariana megjelenik, és félbeszakítja a ceremóniát. Pedro hirtelen két tûz közé szorul: egyfelõl szeretné megnyugtatni Camilát, másfelõl viszont Marianával is szeretne megbeszélni mindent. Armando elmegy az Alcatrazra, hogy Fabiola bocsánatáért esedezzen.

64.
Camila és Pedro esküvõje kudarcba fulladt, mert megjelent Mariana és ennek az idõzítésének okáról Pedro úgy véli, csak a Negretesek tehetnek. A történtek után Camila María nagynénjéhez költözik. Mariana Santiagóba botlik a Talismánon és elviszi magával, de a fiú nem marad sokáig nála. Gregorio aláírja a papírokat, melyben az Alcatraz birtok egynegyed része Antonio fiának, a másik negyed Lucrecia leányának jut. Camila Maríához költözik, nem akar találkozni többé Pedróval.

65.
Manuel és Pedro megbeszélik, hogy Pedro másnap beszél Marianával, hogy tisztázzák ügyeiket a zavar után, amit Mariana esküvõi felbukkanása okozott. Emiatt Mariana iszonyúan izgul. Nem tudja, hogy szerelmes-e Pedróba és hogy kell-e félnie tõle. Camila kiborul az esküvõi botrány miatt, de Pedro meggyõzi róla, hogy az õ szerelmük ezt is túléli. Lucrecia le akarja lõni Pedrót és Antonio is biztatja õt, de végül nem képes megtenni. Fabiola és Florencia közli Antonióval, hogy nem fogják elfogadni Camilát családtagként, ha arra kerül a sor.

66.
Antonio szívesen ellátná Armando baját, de mivel csak Camilát találja otthon, jobb híján õt fenyegeti meg, hogy úgyis az övé lesz. Lucrecia összeomlik, miután nem sikerül lelõnie Pedrót. Pedro megtalálja Santiagót, aki azonban ismét kereket old. Pedro és Mariana találkoznak. Pedro elmondja, miért házasodtak össze. Mariana nem biztos abban, hogy hihet Pedrónak, és többet érez iránta testvéri szeretetnél. Manuel kitartóan próbálkozik Maríánál, aki mindig visszautasítja.

67.
María továbbra is szerelmes Manuelbe, és Manuelnek is õ az élete szerelme, de ezt a nõ nem mondják ki. Elvira bepróbálkozik Manuelnél, bemegy az irodájába, és el akarja csábítani. Armando és Fabiola szeretik egymást, de még nem békültek ki, bár Fabiolaerõsen hajlik arra, hogy beszéljen vele, mert nem tudja kiverni a fejébõl. Lucrecia és Antonio együtt ármánykodnak azon, hogy Pedrót megutálja Mariana.

68.
Pedro és Camila hiába próbálja meggyõzni Marianát, hogy Antonio hazudott neki, és nem szabadna megbíznia benne. A nõ továbbra is bizonytalan Pedróval szemben, annak ellenére, hogy beismeri, gyengéd érzelmeket táplál iránta. Ez a vallomás már tényleg túl sok Camila számára. Szerencsére Sebastian atyának sikerül rábeszélnie, hogy ne adja fel ilyen könnyen a küzdelmet a boldogságáért. Doris összepakolja a holmiját, és elhagyja az Alcatrazt abban a reményben, hogy Gregoriónak hiányozni fog, és visszahívja a birtokra.

69.
Lucrecia megtalálja Antoniónál a patkánymérget, így rájön, hogy testvére mérgezi apját. Pedro elviszi Marianának a bankszámlakivonatot, hogy lássa nem lopott el tõle semmit. Elvira kérdõre vonja Maríát, hogy mit mondott róla Manuelnek, amiért a férfi nem akarja õt látni. María közli, hogy semmit és egyébként is a férfi még õt szereti. Doris Brigitte-hez költözik, de nagyon fél, hogy Gregorio elfelejti õt. Közben Gregorio maga se gondolta, hogy ennyire fog neki hiányozni ágyasa.

70.
Mariana megkéri Camilát, hogy kísérje el a Talizmánra, elõször nyugalom fogja el, de mikor megtalálják fia ruháit szinte rosszul lesz. Egyenlõre nem tér vissza az emlékezete. Az atya szerelmeskedésen kapja Gabrielt és Sarát, és azonnal összeházasítaná õket. A lány a kezdeti megszeppenésen túlesve örül az esküvõ hírének, de a fiú még nem érzi készen magát erre a nagy lépésre.

71.
Mariana úgy dönt, nem áll Pedro és Camila szerelmének útjába, de arról nem mond le, hogy egyszer Pedróval legyen boldog. Margaritót kifaggatja meg nem született gyermekérõl, amitõl nem lesz jókedve. A gyámügyön Camila és Pedro nem járnak sikerrel, mivel nem házasok, elutasítják az örökbefogadási kérelmüket. Antonio rendületlen magabiztossággal állítja, hogy feleségül veszi Camilát, miközben Fabiola megtudja Armandótól, hogy ennek a szerelemnek semmi esélye sincs.

72.
Pedro be akarja csapni a szociális munkást azzal, hogy Marianával házaspárnak állítják be magukat, hogy így Pedro lehessen Santiago nevelõapja, de Camila ezt rossz ötletnek érzi, és le is beszéli róla. Gabriel Sarita igényeivel, és Sebastian atya kapacitálásával ellentétben nem akarja feleségül venni Saritát. Antonio magára íratja Lucreciával az Alcatraz testvérére esõ részét. Gregorio egészségi állapota rohamosan romlik a rossz tabletták miatt.

73.
Pedro még mindig nem viheti magával Santiagót, aki ezért meglehetõsen szomorú. Mariana Pedrótól várja a magyarázatot Elvira követelésére. Õ Camilával közösen elmegy Marianához, és mindent elmondanak. Antonio Camila miatt pofont üti Fabiolát, aki már véglegesnek érzi döntését, hogy elszökjön Alcatrazról Armandóval. Gregorio belebetegedik Doris hiányába, aki mindeközben Brigitte házában lakik, és még látogatója is akad.

74.
Egy veszekedés során Antonio úgy üti meg Lucreciát, hogy az elájul. Mivel Antonio azt hiszi, meghalt, a Talismánra viszi Lucreciát, hogy Pedrót keverje gyanúba. Manuel azt szeretné elérni, hogy María viszonozza szerelmét, Pancho pedig azt, hogy Doris újra az Alcatraz lakója legyen. Magához térve Lucrecia egy pajtában Pedróba botlik és hirtelen haragjában magukra gyújtja azt.

75.
Pedro börtönbe kerül, Antonio szervezésében azzal vádolják, hogy megölte Lucreciát. Megrendezik Lucrecia búcsúztatóját, aki eközben egy félreesõ házban bujkál. Camilát meg akarja zsarolni Antonio azzal, hogy az anyját, Elvirát börtönbe juttatja, mert Elvira meg akarta ölni Gregoriót. Manuel végre megcsókolja Maríát.

76.
Antonio látogatása után Elvira kénytelen bevallani lányának, hogy a férfi mivel tartja sakkban. Camila elmegy az Alcatrazra, hogy megtudja, hogyan menthetné meg az anyját. Antonio ultimátumot ad Camilának: vagy még azon a hétvégén hozzámegy feleségül, vagy feljelenti az anyját. Margarito és Sebastian atya szerez egy ügyvédet Pedrónak, aki bizakodó a perrel kapcsolatban. A szociális munkás közli Pedróval, hogy a letartóztatás miatt, nem fogadhatja örökbe a fiút.

77.
Manuel biztosítja Ángelt, hogy María iránti érzelmei valóban komolyak. Rivero kapitány közbenjár, hogy Pedrót óvadék ellenében mihamarabb szabadon engedjék. Antonio azzal zsarolja Camilát, hogy ha nem hajlandó hozzámenni feleségül, akkor börtönbe juttatja Elvirát, Gregorio megmérgezésének kísérlete miatt. Marianát a Talismánon régi, bár számára értelmezhetetlen emlékek rohanják meg. Míg Fabiola végül úgy dönt, hogy inkább elhagyja az Alcatrazt és internátusba vonul, Doris azt veszi a fejébe, hogy a birtok elõbb-utóbb az övé lesz.

78.
Marianának eszébe jut, hogy régen valaki megverte és elment a gyereke. Pedrót miután kiengedik a börtönbõl elmegy Camilához, aki azzal a hírrel fogadja, hogy nem megy hozzá feleségül. Végül késõbb Elvira kiböki Pedrónak, hogy Camila valójában Antonióhoz megy hozzá. Fabiola bentlakásos iskolába megy Kanadába és Florencia is azt tervezi, hogy követi. Antonio megbízza Jaimét, hogy olyan szert adjon be az apjának, aminek nem marad nyoma, de szép lassan végez vele.

79.
Camila nem enged a zsarolásnak, nem akar hozzámenni Antonióhoz. Sarita kitartóan követeli Gabrieltõl, hogy vegye feleségül, aki emiatt már kész menekülõre fogni. Jaime elárulja Renatónak és Ritának, mivel bízta még meg Antonio. Fabiola búcsúzkodik, hogy kollégiumba költözzön. A gyámügyes továbbra sem engedi Pedrót Santiago közelébe. Álrendõrök jelennek meg, hogy letartóztassák Elvirát. Camila mégsem az ügyvédet hívja, inkább megígéri Antoniónak, hogy feleségül megy hozzá.

80.
Camila, cserébe azért, hogy Antonio visszahívja az Elvirára szálló rendõröket, megígéri, hogy hozzámegy. Elvira persze nagyon megörül, hogy nem kell börtönbe mennie és a lelkiismeret furdalás csak kicsit gyötri, viszont Armando nagyon felháborodik. Kieszelik Ángellel, hogy megpróbálják ellopni Antonio Elvira elleni bizonyítékait, hogy megmenthessék Camilát. Sebastian atyának végre sikerül elintéznie, hogy örökbe fogadhassa Santiagót és az örömhírt Pedrónak is elújságolja.

81.
Camilát felkeresi Pedro, mert szeretné kideríteni, miért megy feleségül Antonióhoz a lány. Camila semmit nem mondhat el, mivel Antonio zsarolja. Sebastian atyának viszont bevallja az igazságot. Mariana is próbál segíteni Pedrónak, de titkon még mindig szereti. Camila felajánlja Marianának, hogy éljen a lehetõséggel, és tegye boldoggá Pedrót. Antonio nagy lendülettel szervezi az esküvõjét Camilával.

82.
Elérkezett Antonio és Camila esküvõjének napja, ám ennek nagyon sokan nem örülnek. Míg Gregorio azon mesterkedik, hogyan tehetné ki fiát az Alcatrazról, az egészsége egyre jobban aggasztja. Florencia még az esküvõ elõtt figyelmezteti Camilát, hogy õ nem fogadja szívesen a családjában. Lucrecia ismét Pedro után kémkedik, és nagyon nem tetszik neki Mariana közelsége.

83.
Míg Antonio és Camila esküvõje zajlik, Valentín véletlenül rányit a bujtatott Lucreciára. A nõ végül leüti és megkötözi. Manuel attól tart, hogy Mariana tudathasadásossá vált, õ maga volt a saját támadója, ezért terápiás céllal, visszaköltözteti Marianát a Talismánra. Camila megfogadja, hogy mindenáron megtalálja a Gregorio megmérgezését bizonyító üvegcsét az anyja ujjlenyomataival.

84.
Antonio a félresikerült nászéjszakán Dorisszal vigasztalódik. Errõl Pancho is tudomást szerez. Margaritóék megtudják Santiagótól, hogy Mexikóban hol élhet édesanyja és meg is ígérik neki, hogy meg fogják keresni. Pedro kihívja Manuelt a Talizmánon lévõ Marianához, akit egy álom felzaklatott. Lucrecia elmeséli Valentinek, hogy bánt el Marianával.

85.
Az álorvos, akit Antonio felbérelt, közli Camilával, hogy egy tumor van a méhében és meg kell operálni. Lucrecia kiborul, amikor megtudja, hogy Camila Pedro gyerekével terhes. Elvira nem bírja elviselni, hogy testvére Manuellel töltötte az éjszakát. Rosszkedvét csak tetézi, amikor megtudja, hogy a lánya rákos és mikor oda siet az Alcatraz birtokra, Antonio kidobja õt. Ángel bevallja Armandónak, hogy nagyon tetszik neki Florencia és késõbb a lányt randevúra is hívja.

86.
Gregorio rálõ Pedróra, de nem találja el, csak azt éri el, hogy leessen a lováról. Mariana belopózik a Negrete-házba, és Antonio és Camila orvosának beszélgetésébõl megtudja, hogy Camila valójában nem beteg, hanem gyermeket vár Pedrótól, a tumor miatti mûtét pedig valójában abortusz lenne. Ezért Mariana megpróbálja megszöktetni Camilát, de szembe találják magukat Antonióval. A férfi pisztolyt ránt elõ, és így tartja sakkban a két nõt, ám Mariana élete kockáztatásával idõt nyer Camilának, hogy elfuthasson, de Antonio utána ered, és végül el is kapja.

87.
Gregorio lelövi Marianát, majd némi tanakodás után Valentínnel egy sikátorban rejtik el. Antonio és Camila véletlenül meglátja. Antonio és az apja egyezséget kötnek, miszerint Antonio nem jelenti fel gyilkosságért az apját, aki cserébe nem árulja el, hogy Camila nem Antoniótól terhes. Talizmánon meglátják Lucreciát, s így nyilvánvalóvá válik, hogy nem halt meg. Manuel megkéri María kezét. Mindenki azt találgatja, mi történhetett. Pedro nem érti, mi a baj Camilával. Doris nem tudja, hol járt az éjjel Gregorio, Tracy, Alberta és Pancho Valentínt találja rettentõ furcsának.

88.
A rendõrség nyomozást indít Mariana halálának ügyében. Pedro ismét az elsõ számú gyanúsítottá válik, mert õ örökli Mariana teljes vagyonát. A férfi hiába erõsködik, hogy a valódi tettes Gregorio, mert mint mindig, erre most sincs bizonyíték. Legalább is, amíg Santiago be nem vallja, hogy a halála napján Mariana átment az Alcatrazra. Tracy véletlenül meghallja, hogy Camila terhes, de megígéri, hogy ezt titokban tartja. Sõt, megpróbál segíteni Camilának megkeresni a gyógyszeres üveget, amivel Antonio sakkban tartja.

89.
Valentin Lucreciának, Camila pedig Dorisnak árulja el, valójában Gregorio ölte meg Marianát. Jaime új, erõsebb gyógyszereket ígér Gregoriónak, de figyelmezteti õt, hogy azok átmenetileg lebéníthatják. Manuel képtelen elfogadni, hogy Mariana rablás áldozata lett, Pedro pedig úgy dönt, éjszaka beszökik az Alcatrazra, hogy kiderítse, mi van Camilával, és az állítólagos kísértetlány nem az élõ Lucrecia-e?

90.
Camila megbizonyosodik afelõl, hogy Lucrecia él. Antonio õrjöngve fenyegeti ismét Camilát, s mindeközben beállít Armando és Ángel. Renato „visszautasíthatatlan” ajánlattal próbálja elérni Elviránál a válást. Mariana gyászmiséje után Manuel és María már a házasságukat tervezgetik. A rendõrség nyomozni kezd, és ellátogat Gregorio Negretéhez…

91.
Gregorio bajban van a feljelentés miatt, ezért alibijükrõl Valentinnel egyeztet. Ráadásul az álgyógyszertõl is egyre rosszabbul érzi magát. Ez ellen Doris is tenni szeretne. Pedro egy ígérettel kicsalja a hazudozó Lucreciát a rejtekhelyérõl. Camilával és Antonióval négyesben találkoznak, de a rejtélyek nem oldódnak meg. Persze Pedro Lucrecia bizalmát nem ok nélkül akarja elérni. Manuel elkeseredettségében azt tervezi, hogy elmegy Gregorióhoz. Pancho teljesen összeomlik a tudattól, hogy apjának köze van Mariana halálához.

92.
Lucrecia megpróbálja még jobban az ujja köré csavarni Pedrót. A csábítás tartóssá tételéhez szeretne minél elõbb teherbe esni. Az étteremben meg is újítják kapcsolatukat két csókkal, de Camila azt mondja, már nem szereti õt. Pedro szembesíteni akarja Gregoriót azzal, hogy Antonióval eljátszották Lucrecia halálát, de kiderül, hogy Gregorio ebben nem vett részt, sõt meg is siratta. Elvira közben szeretne az elutazó Renato lakásába költözni, de ehhez kölcsönre lenne szüksége, amit Maríától nem kap meg.

93.
Alberta elújságolja Florenciának, hogy az apjának gyereke lesz Camilától. A lány nem akarja elhinni, hogy apjáé a gyerek és inkább arra gyanakszik, hogy Pedróé. Manuel megkéri María kezét és még aznap összeházasodnak, nehogy Elvira megakadályozhassa az esküvõjüket. María meghívja Camilát és Antoniót is az esküvõre. Manuel megpróbálja kiszedni Camilából, hogy van-e valami köze Negretééknek Mariana halálához. Doris sértettségében kiböki Gregoriónak, hogy tud róla, hogy Antonio valójában nem a fia, mert a felesége megcsalta õt.

94.
Gregorio állapota egyre rosszabbra fordul. Jaimét az „orvost” kirúgja, és gyanakodni kezd, hogy Antonio keze van a dologban. Manuel és María összeházasodnak. Camila élve az adódó lehetõséggel megkéri, hogy felejtse végre el, hogy mit tett Armando a lányok ellen. Elvira nagy nehezen, pénzért elárulja Pedrónak, mivel zsarolja Antonio Camilát. Most már Pedro is szeretné megtalálni a méregfiolát. Pedro tanúja lesz Lucrecia és Antonio telefonbeszélgetésének, melybõl megtudja, hogy Antonio mérgezi az apját.

95.
Gregorio új orvossal akarja megvizsgáltatni magát, de Antonio egy bénító injekcióval megakadályozza. Sarita egyre elkeseredettebb, amiért Gabriel nem akarja elvenni õt, de Gabriel egy Lucreciával vívott szócsatája során végül felvállalja a házasságot. Lucrecia mindent elkövet, hogy maga mellé csábítsa Pedrót. Antonio azt hazudja Camilának, hogy apja lebénulását agyvérzés okozta. A két „boldog” pár összefut, és Antonio nagy bejelentést tesz: kisbabát várnak Camilával.

96.
Sarita kitörõ örömmel újságolja Genovevának, hogy Gabriel végre hajlandó feleségül venni. Ám, amikor Genoveva felveti, hogy a fiú talán csak kötelességbõl teszi, Sarita teljesen elbizonytalanodik. Végül kiutat ajánl Gabrielnek, de õ biztosítja, hogy szereti, és valóban feleségül akarja venni. Miután Gregorio magatehetetlen állapotba kerül, Doris kimutatja a foga fehérjét. Továbbra sem tett le arról, hogy Gregorio feleségeként megkaparinthatja az Alcatraz felét. Pedro biztosítja Camilát, hogy tudja, a gyerek nem Antonióé. Csak a megfelelõ alkalomra vár, hogy megkeresse a mérget tartalmazó üveget.

97.
Pedro a mérget tartalmazó üvegeket keresi Valentin kunyhójában. Valentin egy új pisztolyból próbalövéseket ad le a közelben, amire többen is odaszaladnak. Camila a kunyhóban Pedróba botlik. Közösen úgy döntenek, Sarita és Gabriel esküvõjét másnapra szervezik meg, hogy az események zûrzavarában Pedro feltûnés nélkül be tudjon lopózni az Alcatrazra, hogy folytathassa a keresést. Panchót egyre inkább elkeseríti Gregorio állapota, Jaimét teszi felelõssé a történtekért, aki ezért azt tanácsolja Antoniónak, iktassák ki a túlbuzgó fiút.

98.
Két esküvõt is szerveznek, Sarita és Gabriel, együtt mondják ki a boldogító igent Tomás-szal és Genovevával, azzal a szándékkal, hogy így Antonio is eljön az esküvõre, és Pedrónak lesz alkalma zavartalanul bejutni az Alcatrazra es eltüntetni a mérges fiolákat. Greogio állapota továbbra is válságos, Pancho az egyetlen, aki valóban aggódik érte. Panchóért viszont Tracy aggódik. Antonio tovább zsarolja Elvirát, arra kényszeríti, hogy szedje ki Camilából, mit terveznek Pedróval. Elvira õszintén megbánja, hogy önzõ volt, és ilyen szörnyû helyzetbe hozta a lányát, és felajánlja, hogy segít neki.

99.
Összegyûlnek a vendégek Talizmánon a kettõs esküvõre. Pedro idõközben kilopózik, hogy megkeresse az ujjlenyomatos fiolát. Doris Lucas segítségével próbál férjhez menni a beszélni nem tudó Gregorióhoz. Ismét szükség van Jaime orvosi ismereteire. Renato és Rita új életük felé tartanak. Elvira a maga módján elköszön a fúktól, majd elindul, hogy beköltözzön a „saját” lakásába. Pedro megtalálja a fiolát, de betoppan Antonio, aki – némi szóváltás után – lelövi.

100.
Antonio meglövi Pedrót, és súlyosan megsebesíti Margaritót, mindketten kórházba kerülnek. Ezután elrabolja Camilát a Genoveva-Tomás, Sarita-Gabriel lagziról, és egy motelba megy vele, sokáig nem is tudja senki, hogy hol vannak, de végül a rendõrség rájuk akad, mielõtt azonban a mentõakciót megkezdhetnék, Pedro is megérkezik, aki elszökött a kórházból.

101.
Lucrecia teljesen belebolondul Pedro végsõ végleges elutasításába. Camila kiszabadul Antonio fogságából, miután a rendõrök lelövik a férfit. Antonio halálhírére Jaime menekülõre fogja. Valentin bevall mindent. Gregorio végrendeletében mindenét egyetlen örökösének fiát, Francisco Negretét, vagyis Panchót teszi meg. Elvira megtudja, hogy mégse kap kártérítést Renato halála után. Camila és Pedro az esküvõjükre készülõdnek.

Megosztom másokkal: