Pasión de gavilanes tartalma

PASIÓN DE GAVILANES – A szenvedélyek lángjai tartalma:

1.
A 17 éves Libia Reyes három bátyjával él, Juannal, Oscarral és Francóval. Libia titokban találkozgat gazdag, idõsebb szerelmével, Bernardo Elizondóval. Amikor ezt megtudják bátyjai, mindenképpen meg akarják akadályozni a románcot, hiába bizonygatja Bernardo, hogy hajlandó feleségül is venni Libiát. Egyikük sem sejti, hogy Bernardo nõs és felnõtt lányai vannak…

2.
Libia közli testvéreivel, hogy Bernardo gyermekét várja, miután Juan ultimátumot ad a férfinek, aki megígéri, hogy szereti a lányt, elveszi feleségül, sõt egy házat is vesz nekik. Fernando gyanakszik apósára, összeszólalkoznak, miután Bernardo elviharzik, ám ekkor baleset éri…

3.
Gabriela és Fernando rossz hírekkel tér haza a kórházból, nem tudták már megmenteni Bernardo életét. Libia Hortensiától tudja meg, hogy a szeretett férfi meghalt és azt is, hogy családja volt. Kétségbeesésében és Hortensia asszony rábeszélésére felkeresi a szerelme családját, miközben bátyjai mindenhol keresik…

4.
Libia elkeseredésében a folyóba veti magát. Az Elizondo családot továbbra sem hagyják nyugodni a történtek. Gabriela idõsek otthonába akarja vitetni az apját, mert már nem bírja elviselni az öreg viselkedését. Juan és testvérei megesküsznek a húguk sírjánál, hogy bosszút állnak a testvérükért. A rendõrségen tudják meg, hogy Libia szeretõje, Bernardo Elizondo is meghalt…

5.
Gabriela elutazik Floridába Normával és Fernandóval. Oscar megtudja az Elizondo család címét és elmennek, hogy beszéljenek Gabrielával. De csak Evával találkoznak, akitõl megtudják, hogy valójában Gabriela felelõs testvérük haláláért. Eva azt mondja Martinnak, hogy a három fiú az építkezésre jött dolgozni…

6.
Franco nem tudja biztosan, hogy szeretne-e a testvéreivel tartani és bosszút állni az Elizondo családon. Rosario megpróbálja lebeszélni róla, de végül úgy dönt, segít a testvéreinek. El is kezdik az építkezést a birtokon. Jimenának nagyon tetszenek, és Sarita is elismeri, hogy jóképûek…

7.
Egy este Juan arról beszél Oscarnak, hogy meg tudná ölni Gabrielát, akkor is, ha utána élete végéig börtönben kéne lennie. Oscar nem akar börtönbe jutni, ezért azt találja ki, hogy csábítsák el az Elizondo lányokat, majd amikor már teljesen beléjük szerettek, dobják el õket…

8.
Miután Rosario újra visszautasítja Francót, úgy dönt, hogy õ is támogatja Oscar tervét és megkörnyékezi Jimenát. Gabriela és Eva az Uribe családdal kapcsolatos titkukról beszélgetnek, ami nagyon mélyen érinti Evát. A nõ elállna a Reyes fiúkkal megbeszélt tervtõl…

9.
Normát nem hagyja nyugodni Juan, nagyon sokszor gondol a férfira. Jimena és Franco randevúján Franco túlságosan hevesen udvarol a lánynak, aki majdnem felpofozza õt. Sarita és Jimena összevesznek Franco miatt, Jimena nagyon megbántja nõvérét. Gabriela bevallja Evának, hogy gyötri a lelkifurdalás azért, mert rosszul bánt Libiával…

10.
A rodeóra megérkezik Raquel és Calixto Uribe és magukkal hozzák az unokaöccseiket is. Gabriela nem titkolt szándéka, hogy a két fiút összehozza lányaival. Juan megüli azt a lovat, amely minden profit levetett a nyergébõl, s ezzel nagy összegû adományt szerez az épülõ menhelynek. Norma le van nyûgözve a férfi nagylelkûségétõl. Armando féltékeny Francóra, ezért embereivel megleckézteti…

11.
Franco kórházba kerül, miután Armando emberei megverték. Oscar és Juan felkeresi Rosariót, aki a történtek hallatán nagyon megdöbben, azonban a fiúk vádjain felháborodva – miszerint Franco megveretése az õ utasítására történt – kidobja õket az öltözõjébõl. Rosario ezután szakít Armandóval, aki megígéri, hogy ilyen könnyen nem szabadul meg tõle. Juan és Oscar végül elfogadja Gabriela és Norma ajánlatát, hogy Francót egy jobb kórházba vigyék át lábadozni…

12.
Jimenához és Saritához megérkeznek Raquel unokaöccsei, Benito és Leandro. Jimenát viszont csak Franco érdekli. Eva nagyon megdöbben, amikor a vendégek nem a leghízelgõbben nyilatkoznak örökbeadott lányáról, Ruth-ról. Amikor Rosario meglátja, hogy Armando kifosztotta a lakását, megfogadja, hogy többé látni sem akarja. Juannal kisebb baleset történik és nagyon közel kerülnek egymáshoz Normával…

13.
Fernando továbbra is nehezményezi, hogy Norma folyton kerüli õt. A bár tulajdonosa elmondja Rosariónak, hogy Armando kérésére felbontotta a szerzõdését. Eva megpróbálja kihúzni Oscarból, hogy mi a tervük, ám õ csak annyit mond, hogy nem lesznek erõszakosak. Eva elmondja, hogy Norma gyanakszik. Oscar megpróbál beszélni Juannal, hogy legyen óvatosabb Normával kapcsolatban, és rájön, hogy Juan szerelmes a lányba…

14.
Juan nem tudja, hogy Norma milyen játékot játszik vele. Armando ellehetetleníti Rosariót, de õt inkább az aggasztja, hogy nem tud Francóról. Leandro és Jimena szövetséget kötnek, és bejelentik a családnak, hogy eljegyzik egymást. Oscar dühös lesz, mert azt hitte, hogy már sínen vannak a dolgok Franco és Jimena között. Megpróbálja Juant rávenni, hogy hagyják ott a birtokot…

15.
Martin és Raquel összeszólalkoznak. Eva rajtakapja Juánt és Normát, ahogy csókolóznak. Eva beszél a férfivel, hogy ne legyen kegyetlen Normával. Jimena és Leandro, a jövendõbeli võlegénye elmennek randevúzni, de igazából ez csak egy kifogás, hogy Jimena együtt lehessen Francóval. Armando megjelenik az Elizondo birtokon és Fernandót keresi…

16.
Armando pénzt kér kölcsön Fernandótól, Francónak bujkálnia kell, nehogy meglássa a férfi. Késõbb titkos randevújukon Franco megkéri Jimena kezét, majd megpillantja Rosariót. Norma és Juan titokban együtt töltik az éjszakát egy szállodában, miután Norma közli férjével, hogy többé nem kíván vele egy szobában aludni. Raquel sietteti Leandro és Jimena esküvõjét…

17.
Jimena megígéri Francónak, hogy állja a szavát és mielõtt összeházasodna Leandróval, hozzámegy Francóhoz. Norma elmondja Evának, hogy mi történt Juannal. Miután Evának nem sikerül lebeszélnie egyik fiatalt sem, és nem akarja elárulni Normát, inkább felmond. Oscar bemegy a fürdõszobába elhárítani a dugulást, ám ott találja Jimenát…

18.
Jimena rájön, hogy tetszik neki Oscar, sõt a férfinek is õ. Raquel megkéri Gabrielát, hogy ne engedje be Evát az eljegyzési partira, mert Ruth is ott lesz. Amikor megérkezik Raquel és családja, Martin, Gabriella bosszantására, leviteti magát a Reyes fivérekkel, akik nem hisznek a szemüknek, amikor meglátják Ruth-ot…

19.
Eva rászánja magát és beszélget Ruth-tal. A lánynak megtetszik Oscar és közeledni próbál hozzá. Sarita észreveszi, hogy Norma és Juan csókolóznak, majd számon kéri nõvérét. Fernandónál betelt a pohár és erõszakkal próbálja rávenni Normát házastársi kötelességeinek elvégzéséhez, azonban Martin és Gabriela rajtakapják…

20.
Rosario újra Armando bárjában énekel. Fernando bevesz egy doboznyi nyugtatót, és kórházba kerül. Célja ezzel az, hogy Norma többé ne akarjon elválni tõle, eléri célját, Norma szakít Juannal. Ruth továbbra is Oscar nyomában jár, meg akarja kapni a férfit. Sarita megfenyegeti a Reyes testvéreket, hogy állandóan a nyomukban fog járni…

21.
Oscar elfogadja Ruth meghívását és rájön, hogy belsõleg is a húgára hasonlít. Jimena meglátja õket, majd számon kéri Oscart, hogy mit akar a lánytól. Quintina megtudja Hortensiától, hogy a Reyes fivérek húga öngyilkos lett. Franco újabb randevúra megy Jimenával, de faképnél hagyja, amikor meglátja Rosariót. Bevallja a lánynak, hogy csak õt szereti. Armando meglátja az Elisondo birtokon Francót és fegyvert fog rá…

22.
Az Elisondo család kérdõre vonja Fernandót a verekedésrõl. A férfi elárulja Jimenának, hogy mindkét férfi Rosarióba szerelmes. Jimena ekkor döbben rá, hogy Franco mindvégig csak szédítette. Késõbb a fiú mindezt be is vallja Jimenának. Fernando közli Normával, hogy hajlandó elválni, de a nõ egyelõre nem ad választ. Jimenát ágynak dönti a csalódása..

23.
Armando titokban felfogad két embert, hogy rabolják el Francót. Gabriela megbízza Jimenát, hogy segítsen a rakodóknak, akiket Epifanio atya küldött, hogy elvigyenek néhány bútort, amit Gabriela ajánlott fel az árvák javára. Továbbá adományként rengeteg pénzt is küld az atyának Jimenával. Az elrablók tévedésbõl Oscart fogják el, sõt Jimenát is magukkal viszik…

24.
Armando megpróbálja elterelni a gyanút magáról a rendõr elõtt. Nagyon dühös lesz, mikor meglátja, hogy nem Francót, hanem Oscart rabolták el. Ráparancsol az embereire, hogy engedjék el õket. Mérges, mert most gyanús lenne, ha bármi történne Francóval, ezért nem tehet semmit, hogy félreállítsa. Armando emberei kirakják Jimenát és Oscart egy sivatagban, majd sorsukra hagyják õket…

25.
Oscar és Jimena a sivatagban éjszakáznak és sokat beszélgetnek. Keresik a kivezetõ utat, de már alig van jártányi erejük. Amikor már éppen feladnák, füstöt látnak és nem hisznek a szemüknek, egy reklámfilmforgatásba csöppennek. Közben a családjaik nagyon aggódnak értük…

26.
A reklámforgatás után hazaviszik Jimenát és Oscart. Mindketten elmesélik a történteket a családjaiknak. Ruth meghívja a Reyes testvéreket ebédelni és megkéri õket, hogy úgy gondoljanak rá, mint a húgukra. Ruth nem érti, miért érinti ez meg annyira a fiúkat. A történtek óta Jimena és Oscar folyton egymásra gondolnak. Juannak meglepõ dolgokat jósol egy cigányasszony…

27.
Franco úgy érzi, hogy bármit megtenne Rosarióért, még feleségül is venné, de a nõ erre nem vágyik. Juan tudni szeretné, mire számíthat Normától, ezért elviszi a házukba és õszintén elmondja, milyen életet tudna neki biztosítani. Amikor Norma hazaérkezik Juantól, Gabriela számon kéri, hogy hol volt, de a lány nem akar neki magyarázkodni. Fernando úgy dönt, hogy kiköltözik a házból…

28.
Kiderül, hogy Norma gyermeket vár. Fernando õrjöng, de nem akarja, hogy rajta nevessen mindenki, ezért úgy dönt, hogy nem válik el Normától és nagyon szeretné tudni, ki a felesége szeretõje. Armando egy új énekesnõt vesz fel, Pepitát, hogy bosszantsa vele Rosariót. Norma rágódik, nem tudja, hogy a családjára vagy a szívére hallgasson, ezért úgy dönt, hogy elutazik egy idõre. Jimena is vele tart…

29.
Juan meglepõdik, hogy Norma elutazik Jimenával Santa Clarába, de a lány hagy neki egy levelet, amiben idõt kér tõle. Rosario megdöbben, amikor Armando egy új énekesnõt hoz a bárba: Pepitát. Sarita unszolja az anyját, hogy mozduljon ki többet, találkozzon emberekkel, Gabriella is erre biztatja lányát. Armando számítása beválik: Pepita és Rosario hajba kapnak…

30.
Fernando megpróbálja kiszedni Saritából, ki Norma szeretõje, de a lány nem árulja el nõvérét. Oscar titokban megkeresi Jimenát Santa Clarában, de szerencsétlenségükre Norma meglátja õket. Jimena mindent bevall testvérének. A lányok hazatérnek és Norma elmondja a döntését Fernandónak…

31.
Norma elmondja a döntését Juannak, aki dühös Oscarra, mert szerinte miatta hagyta el a szerelme. Fernando bejelenti a családnak, hogy nem válnak el Normával. Rosario féltékeny az új énekesnõre, Pepitára. Juan nem tud lemondani Normáról. A család Jimena és Leandro esküvõjét szervezi…

32.
Jimena és Oscar titokban összeházasodni készülnek, ezért próbálják kijátszani a családtagokat. Fernando türelmét veszti és két napot ad a Reyes testvéreknek, hogy befejezzék a házépítést. Juan arra készül, hogy bevall mindent az Elisondo családnak, de már elõtte megtörténik a baj…

33.
A ház – amit a fiúk építettek – összedõlt, csak a szerencsén múlt, hogy senki nem sérült meg komolyan. Gabriela és a család számon kérik Juanon és Francón a történteket. Az építészt is elhívják és kiderül, hogy Eva mondta azt neki, hogy függessze fel a munkát. A számonkérés félbeszakad, mert kiderül, hogy Jimena és Oscar éppen a templomban vannak…

34.
Gabriela, Sarita és Fernando már a házasságkötés után érkeznek csak a templomhoz. Persze nagyon feldúltak. Magukkal viszik Oscart és Jimenát. Amikor a Reyes testvéreknek az Elizondo család elõtt színt kell vallaniuk, akkor Oscar kimagyarázza magukat és Juan, eredeti szándéka ellenére, mégsem tudja elmondani a teljes igazságot. Gabriela örökre elküldi a fiúkat. Oscar vagyonszerzés reményében vissza akar térni a birtokra Jimenáért…

35.
Gabriela képtelen elfogadni lánya házasságát, ezért amikor Oscar megjelenik a birtokon, pénzt ajánl neki, hogy váljon el Jimenától. A férfi persze visszautasítja az ajánlatot, annak reményében, hogy beköltözhet a birtokra. A számítását azonban Gabriela keresztülhúzza. Sarita javaslatára elküldi Jimenát a háztól, mert arra számítanak, hogy megriad majd a szegénységtõl és mielõbb siet vissza hozzájuk…

36.
Jimena megtudja, hogy Oscaréknak volt egy lánytestvérük. Juan azt hazudja, hogy a nõvérük férjhez ment és elköltözött a városból, azóta nem tudnak róla semmit. Franco elköltözik Rosarióhoz és munkát keres. Norma felajánlja Fernandónak, hogy visszaköltözhet a közös szobájukba, de közli vele, hogy ennél többet nem tud neki nyújtani…

37.
Juan a szemére veti Oscarnak, hogy õ és Jimena tartja el, mire Oscar megfogadja, hogy talál munkát és elõbbre fog lépni. Franco megpróbálja lebeszélni Rosariót, hogy elfogadja Santillana turnéajánlatát. Jimena megtalálja Libia karkötõjét, amit Bernardótól kapott és feltûnik neki, hogy a mellékelt kártyán a kézírás olyan, mint az apjáé. Oscar segítséget kér Ruth-tól munkaügyben, és Norma is dolgozni szeretne…

38.
Armando figyelmezteti Rosariót, hogy Santillana ellenszolgáltatásokat várhat a turnéajánlat fejében, de Rosario mégis elmegy. Sarita panaszkodik nagyapjának, hogy nem bír a munkásokkal, az pedig megdorgálja: a birtokon vesztegeti el a fiatalságát. Gabrielát alaposan felzaklatják a barátnõi, amikor elfecsegik, hogy Jimena a pékségben dolgozik, Oscar pedig Leandro alkalmazásában van…

39.
Jimena nem hajlandó visszamenni a birtokra. Miközben az anyja gyõzködi, Juan Normát próbálja rábeszélni, hogy térjen vissza hozzá. Csókolóznak, de Gabriela rajta kapja õket. A birtokon Gabriela kihúzza Normából, hogy Juan a gyerek apja, azonban ezt Fernando is meghallja. Elindul, hogy bosszút álljon a férfin…

40.
Jimena elmondja Oscarnak, hogy Gabriela felajánlotta, hogy mindketten éljenek a birtokon. Oscar csalódott, mert Jimena visszautasította. Norma úgy dönt, hogy elmegy a birtokról, és egy barátnõjénél lakik egy darabig. Másnap elmegy Juanhoz, és elmondja neki, hogy nem akar vele élni addig, amíg el nem válik Fernandótól. Eduvina felajánlja Francónak, hogy dolgozhatna nála…

41.
Armando rábeszéli Fernandót arra, hogy ne hagyja, hogy elveszítse az Elizondo pénzt és ennek érdekében törõdjön Gabrielával. Franco elmegy Eduvinához, mert mégis dolgozna neki. Amikor a nõ el akarja csábítani, Franco kiakad és azt mondja, hogy nem eladó. Juan, Norma, Oscar és Jimena együtt vacsoráznak. Raquel és Benito összevesznek Gabrielával…

42.
Franco elvállalja, hogy Eduvinának dolgozzon. A feladata az, hogy mindenhová kísérgesse õt. Jimena és Norma meglátják õt és szólnak Franco testvéreinek. Oscar figyelmezteti, hogy vigyázzon ezzel a nõvel. Fernando is látja õket együtt egy étteremben és szól Gabrieláéknak, hogy lehet, hogy mindhárom fiút a pénz vezérli, nem is a szerelem. Eduvina egy utazást tervez, ahová Francónak is el kell mennie. Közben hazajön Rosario…

43.
Armando visszaveszi Rosariót. Jimena kihallgatja Oscar és Juan beszélgetését. Pont azt hallja meg, amikor Oscar azt ecseteli, hogy még nem mondott le az Elizondo vagyonról és egy nap úgyis az övék lesz. Jimena ezután egyre nehezebben tud megbízni Oscarban. Másnap aztán a Reyes házban megtalálja Libia fotóját…

44.
Franco az Eduvinától kapott nyakláncot Rosariónak adja. Jimena a piacon megtudja, hogyan halt meg Libia, elmondja Normának is és teljesen letaglózza õket a hír. Az Alcala bárban Rosario születésnapjára készülnek, de Franco elõtt beállít Eduvina és jelenetet rendez…

45.
Jimena kihallgat egy beszélgetést Oscar és Juan között, ami a pékségben levõ patkányokról zajlik, azonban félreérti és azt hiszi, a fivérek õt és Normát akarják megmérgezni. Rosario azzal vádolja Francót, hogy eladta magát Eduvinának, majd kidobja a fiút és elfogadja Armando vigasztalását. Jimena szökni készül…

46.
Oscar kórházba kerül, válságos az állapota. Jimena és Norma menekülnek, de nem tudják hová menjenek. Emilse nagyon aggódik, hogy Norma és Jimena nem mentek az õ lakására és a keresésükre indul – a birtokra, ahol mindent elmond a családnak. Juan rájön, hogy Jimena megtalálta a fényképeket és így jött rá, mi történt valójában…

47.
Gabriela, Fernando és Sarita elmennek Juanékhoz, hogy megkeressék Jimenát és Normát, de nem találják õket ott. A lányok visszamennek a birtokra, de azt mondják, csak azért, hogy mindenki lássa, jól vannak, és senki se avatkozzon bele a dolgaikba. A család végül ráveszi õket, hogy maradjanak. Juan másnap elmegy Emilséhez, aki csak annyit árul el a férfinak, hogy Norma jól van…

48.
Gabriela elmondja Raquelnek, hogy mit tudott meg a Reyes fiúkról és Eváról. Raquel ezután megfenyegeti Evát, hogy ne merészeljen Ruth közelébe menni. Martin elmondja Gabrielának, hogy tudja, ki Eva lánya, de megígéri, hogy nem árulja el senkinek. Oscar elmondja a testvéreinek, hogy a lányok a birtokon vannak…

49.
Armando elveszi Rosariót feleségül és megígéri Fernandónak, hogy mielõtt elmegy nászútra eltávolítja a Reyes testvéreket az útból. Emberei szétverik Juanék lakását és a pékséget, Quintinát pedig bezárják. Eduvina rosszul van és Malcom elviszi hozzá Francót…

50.
Oscar mindent elmond Ruth-nak és a lány továbbra is támogatja a fiúkat. Juan és Oscar aggódnak Franco miatt, le akarják beszélni a házasságról, de nem sikerül nekik. Eduvina ráruházza a vagyont Francóra és megszervezi az esküvõjüket. Fernando vezeti Armando bárját, amíg õ távol van és gyanúsak neki Armando emberei…

51.
Franco és Eduvina összeházasodnak, ám senki sem ment el az esküvõre a meghívottak közül. Dühében az üzletláncában dolgozó alkalmazottakat hívja meg a lakodalomba. Eduvina orvosa és Franco figyelmeztetése ellenére egész este iszik, táncol, mulat és egy percre sem pihen. Végül a nagy ünneplés közben szívrohamot kap…

52.
Eva észreveszi, hogy eltûnt a bõröndjébõl az a csekk, amit Elizondóéktól kapott. Malcom bevallja neki, hogy nála van, mert nem hiszi el, hogy az övé. Eva segíteni szeretne az újdonsült özvegyen, ezért elmegy a testvéreihez és megkéri, hogy segítsenek neki. Franco bátyjai szavain felbátorodva helyre is teszi Malcomot és Carmelát. Jimena és Norma biztosak benne, hogy szerelmeik bûnözõk…

53.
Bruno, a reklámfilm rendezõje megkeresi Jimenát és újabb reklámfilm-szerzõdést ajánl neki. Malcolm és Carmela kiürítik Eduvina egyik széfjét és elszöknek a birtokról. Eva elmegy Ruth-hoz, hogy elbúcsúzzon tõle, de a lány elutasítóan viselkedik vele. Eva, Oscar és Franco meggyõzi Juant, hogy mégis költözzenek a Trueba-birtokra, de Juan azzal a feltétellel megy bele, hogy ugyanolyan munkás lesz, mint a többiek…

54.
A Reyes fiúk és Quintina elhagyják otthonukat. Eltelik fél év, Jimena nagyon belejött a reklámszakmába, utazgat, Norma elvált és megszületett a kisfia. A fiúk és Quintina otthonosan berendezkednek a Trueba-birtokon. Rosario megpróbál megfelelni az õrült tempónak, amit Armando diktál. Norma bevallja Ruth-nak, hogy nagyon hiányzik neki Juan.

55.
A Reyes testvérek meg szeretnék venni a Morales család földjét, ami szomszédos az Elizondo birtokkal, de már a Rosales család is ajánlatot tett rá. Pepita és Fernando látogatóba megy az Elizondo házba, aminek Martin nagyon örül. Fernando megnézi Norma kisbabáját és õt okolja azért, mert mindenét elvesztette. Jimena elmondja Ruth-nak, hogy nagyon hasonlít Libiára. Diora Rosales megjelenik Oscaréknál…

56.
Sarita szóváltásba keveredik Francóval a birtokhatár kérdésben, de leesik a lóról és megsérül. Amikor Franco ágyában tér magához, teljesen kikel magából. Otthon nem mondja el, mi történt, mert majd személyesen akar bosszút állni a férfin. Zacarias és Dinora elmennek a Reyes fivérekhez és meghívják õket egy partira. Sarita ismét leromboltatja a kerítést, amiért otthon Gabriela megtiltja neki, hogy a Reyes fiúk közelébe menjen…

57.
Reyesék és Elizondóék rendezik a telekhatár körüli vitákat. Gabriela át akarja adni a birtok irányítását Fernandónak, de ennek sem Sarita, sem Norma nem örül. A Rosales család partit rendez Reyesék tiszteletére. Meghívják Elizondóékat is, de persze nem mennek el, kivéve Saritát, aki a tömeg elõtt lejáratja a testvéreket. Elviharzik, de balesetet szenved és ismét Franco menti meg…

58.
Norma, a kisfia, Gabriela, Emilse és Denis elmennek egy étterembe. Oscar és Juan is ugyanoda mennek tárgyalni. Juan meglátja a fiát és amíg Gabriela és Normáék távol vannak, a kezébe veszi õt. Gabriela balhét csinál, de Norma megengedi neki, hogy fogja és hogy láthassa a fiát gyakrabban. Oscar és Eva Libiáról beszélgetnek, majd Ruth-ra terelõdik a szó, amikor megérkezik Leandro, hogy szívességet kérjen Oscartól…

59.
Rosario Panchitától megtudja, hogy Francóból idõközben vagyonos ember lett. Oscar szeretne segíteni Leandrón, ezért végül nem csak hogy kölcsön ad neki, hanem betársul az üzletébe. Cserébe Leandro megígéri, hogy segít neki visszaszerezni Jimenát. Norma elárulja Jimenának, hogy minden héten elviszi Juanhoz a gyereket és hogy még mindig szereti õt. Franco érdeklõdni kezd Sarita után Evánál és mindketten konstatálják, hogy a lány megváltozott. Dinora meglátogatja Reyeséket…

60.
Pepita szerenádot ad Martinnak, az öreg nagy örömére, viszont Gabriela neheztelésére. Közli apjával, hogy Pepita többé nem teheti be a lábát hozzájuk. Manolo és Miguel munkát kérnek Reyeséktõl. Juan és Norma újból találkoznak és Juan egy nyakláncot ad a kicsinek ?Szeretettel, Juan? felirattal. Norma elköszönésükkor megcsókolja a férfit. Oscar összetalálkozik Ruth-tal Leandro boltjában. Próbál közeledni felé, de a lány még mindig nagyon tartózkodó. Gabriela meglátja unokája nyakában a nyakláncot…

61.
Franco és Juan kedvetlenül bár, de elmegy Rosales-ék estélyére, ahol kellemetlen meglepetés éri õket: a díszvendég Rosario. Dinora nagyon dühös, mert Juan nem ment el a partira. Gabriela megtalálja a nyakláncot, amit Juan vett a kicsinek és tajtékozva számon kéri Normától a dolgot. Késõbb Norma és Juan együtt töltik az éjszakát a mezõn…

62.
Rosariót zavarja Franco közömbössége, elhatározza, hogy visszaszerzi a férfit. Dinora felkeresi Juant és dühös, amiért nem fogadja el a közeledését. Oscar biztos abban, hogy Ruth nem lehet Rachel és Calisto gyermeke. Normát zavarja, hogy újra a közelében lesz Fernando, mivel Gabriela õt kéri fel a birtok vezetésére. Oscar felkeresi Brunót, és megkéri, hogy õ lehessen Jimena partnere a legközelebbi reklámforgatáson…

63.
Norma, a kisfia és Juan újra találkoznak. Fernando meglátja õket és rögtön beavatja Gabrielát, aki azonnal számon kéri lányát. A vita hevében Norma dönt a fia nevét illetõen. Calisto majdnem elárulja Ruthnak, ki a valódi anyja. Oscar megjelenik a ?ad indián forgatásán, míg Sarita és Franco ismét hajba kapnak…

64.
Norma és Juan együtt töltik az éjszakát. Fernando megtudja, hogy régi barátnõje Dinora odavan Juanért. Norma bejelenti a családnak, hogy Juan és testvérei is ott lesznek a keresztelõn, ami miatt Gabriela kiborul. Pepita elviszi Martint szórakozni…

65.
Norma az anyja miatt fél visszamenni Juanhoz. Eva és Don Martin örömmel látják viszont egymást. Dinora felkeresi Fernandót az Elisondo birtokon, ahol Gabrielával szövetséget kötnek. Armando dühös Rosarióra, amikor megtudja, hogy Francóval találkozott. Don Martin azt javasolja unokájának, hogy ha szereti Juant, akkor menjen vissza hozzá…

66.
Armando hívatja embereit, hogy kitalálják, hogyan fogják el Francót. Norma és Sarita furcsállja, miért tölt oly sok idõt együtt Gabriela és Dinóra. Jimena elmegy a ruhabolt megnyitójára és vele tart Sarita is, Oscar pedig elhívja Evát…

67.
A divatközpont megnyitóján Eva nagyon kellemetlenül érzi magát egészen addig, amíg meglátja Ruth-ot. Bruno unszolására Jimena úgy dönt, hogy leforgatja a reklámot Oscarral, de elõtte még meg akarja leckéztetni a férfit. Norma elmegy Juanhoz. Késõbb, amikor hazaér, Gabriela számon kéri, mire Norma közli vele, hogy feleségül megy Juanhoz. Francót elkapják Armando emberei. Sarita végignézi a jelenetet és követni kezdi õket…

68.
Oscar szembesül vele, hogy Jimena átvágta õt és elvitte a ruháit. Hogy legyen mibe hazamennie, kölcsönkéri Leandro ruháit, aki ezért kénytelen egy nõi ruhát magára ölteni, amibõl persze csak félreértések adódnak. Sarita kiszabadítja Francót Herzock és Rubinsky fogságából és hazaviszi. Elválásukkor szenvedélyes csókot váltanak. Jimena próbálja kifaggatni Saritát, hogy miért ment haza olyan késõn, de Sarita nem akarja elárulni neki…

69.
Juan elmondja Francónak, mennyire megdöbbentette, hogy Oscart együtt találta Leandróval. Dinora és Gabriela egymást vádolják azért, mert Norma kijelentette, hogy hozzámegy Juanhoz, így Dinora megpróbálja elrontani kettejük közös estéjét. Oscar elmegy az Elizondo-birtokra és miután kölcsönös sértéseket vágnak egymás fejéhez Jimenával, mindketten eldöntik, hogy végre elválnak. Franco virágot küld Saritának, aki ettõl nagyon boldog lesz…

70.
Dinora és Gabriela megpróbálják elhitetni Normával, hogy Dinorának már egy ideje szerelmi kapcsolata van Juannal. Franco Armando szemére hányja, hogy megpróbálta megölni, majd elmondja neki, hogy már nem olyan könnyû ártani neki. Juan tart attól, hogy Norma félreérti a helyzetet, ezért elmegy hozzá, és beleegyezik, hogy õk hárman Dinorával tisztázzák mi történt…

71.
Dinora úgy tesz, mint akit tényleg meg akart erõszakolni Juan, és elmondja Normának, hogy Juan azért verte meg, mert nem volt hajlandó belemenni abba, hogy titkolják el a kapcsolatukat. Jimena elmegy a forgatásra, de Oscarral folyton veszekednek, ezért nem haladnak. Norma elmondja Martinnak, hogy már nem akar visszamenni Juanhoz. Franco bevallja Saritának, hogy tetszik neki…

72.
Zacarias dühösen elmegy a Reyes-birtokra, mivel számon akarja kárni Juanon, amiért erõszakoskodott a lányával. Armando bérgyilkosai meg akarják ölni Francót, ezért bombát rejtenek az autójába. De mivel Zacariasnak ugyanolyan autója van, tévesen oda teszik a bombát. Fel is robban és azt hiszik, hogy megölték Francót. Rosalesék túlélik a robbantást, de ezért is Juant hibáztatják…

73.
Armando leszidja bérgyilkosait, amiért nem ölték meg Francót. Összeszólalkoznak és Armandót jól elverik, aki kórházba is kerül. Gabriela magával viszi Normát Rosalesékhez, hogy megtudják, mi is történt Juan és Dinora között. Persze Ursula és Dinora azt hazudják nekik, hogy ki fognak békülni és minden rendben van…

74.
Rosario elmondja Panchitának, hogy el akar válni Armandótól. Franco megkéri Saritát, hogy segítsen neki kibékíteni Normát és Juant. Ugyanekkor Oscar is erre kéri Jimenát és bár a lány próbál beszélni nõvérével, de Norma nem akar hinni Juan ártatlanságában. Gabriela felveti Raquelnek, hogy mi lenne, ha elmondaná Ruth-nak, hogy örökbe fogadta. Fernando és Sarita ismét összeszólalkoznak…

75.
Sarita elmondja a családnak, hogy Fernando bántotta õt, és kezd rájönni, hogy talán Reyesék mégsem olyan rossz emberek, mint ahogy gondolta. Franco bevallja Evának, hogy érez valamit Sarita iránt. Raquel elmegy Leandróhoz és pénzt kínál neki, hogy rúgja ki Ruth-ot. Amikor Raquel távozni készül az üzletbõl, megpillantja Evát. Oscar felfedi a nõ titkát…

76.
Norma bejelenti a családnak, hogy otthagyja a rendelõt, hogy Juan Daviddal több idõt tölthessen és a birtok ügyeivel is foglalkozhasson. Dinora meghívja a Reyes-fivéreket egy partira. A kétségbeesett Leandro Oscart kéri meg, beszélje le Ruth-ot arról, hogy otthagyja a boltot. Raquel és Benito elmennek Evához, ahol Raquel megpróbálja újra megalázni Evát, aki azonban alaposan visszavág neki. Calixto elmondja Ruth-nak, hogy nem Raquel az anyja…

77.
Raquel gyõzködi Ruth-ot, hogy apja félrebeszél, ne figyeljen rá. Fernando Gabrielával vacsorázik és a múltról beszélgetnek. Rosario válni akar Armandótól. Juan szeretné látni a fiát, ezért Sarita felajánlja, hogy elviszi a kicsit, aminek Franco is nagyon örül. Dinora meghívta vacsorára a Reyes fivéreket és kiterveli az estét…

78.
Pepita titokban elviszi Martint a bárba, ahol nagyon jól érzi magát. Dinora dühös, hogy Juan nem ment el, és füstbe ment a terve. A rokonok egy kicsit megszorongatják Francót és Oscart, de végül kiderül, hogy egyikõjük sem Juan. Dinora részegen átmegy a férfihez, és kérdõre vonja, hogy miért nem ment el a vacsorára. Közben Norma is megérkezik a Reyes birtokra…

79.
Dinora beállít Juanhoz, pont akkor, amikor Norma is megérkezik. Dinora botrányos viselkedése után Juannak sikerül tisztáznia magát Norma elõtt. Norma megbocsát neki, majd számon akarja kérni az anyját, amiért hazudott neki Juannal kapcsolatban. Martin a bárban bulizik, amikor Gabriela és Fernando elmennek érte, rosszul lesz…

80.
Az orvos megvizsgálja Martint és azt mondja, hogy nem sok van neki hátra. Mindenki gyászolni kezd. Gabrieláék házában megjelennek Raquelék, Rosalesék, Epifanio atya és Gabriela barátnõi is. Mindenki nagyon sajnálja az öreget. Fernando reménykedik, hogy Martin meghal, mert neki csak az útjában van. Dinora Norma tudtára adja, hogy harcolni fog Juanért…

81.
Mindenki döbbenetére Martin hirtelen magához tér és kutya baja sincsen. Norma közli Gabrielával, hogy a történtek után mielõbb szeretne hozzámenni Juanhoz és elköltözni. El is megy Juanhoz, hogy megbeszéljék a dolgokat. Dinora továbbra sem akarja feladni a küzdelmet Juanért és erre biztatja Fernandót is Normát illetõen…

82.
Norma és Juan készülnek az esküvõre és Leandrót kérik fel, hogy tervezze meg Norma menyasszonyi ruháját. Jimena elárulja Normának, hogy nem akar elválni Oscartól. Raquel elszakítja Ruth-ot szerelmétõl. Rosario elárulja Fernandónak, hogy mindenképpen el akar válni Armandótól és utána szeretne újból Francóval lenni, a férfi viszont éppen Saritával randevúzik…

83.
Megjelenik Leando és Benito anyja, Melisa, aki botrányt csinál az üzletben. Sarita titokban találkozik Francóval. Fernando gyanút fog, és utánamegy, majd szembesíti Saritát és el is bizonytalanítja. Gabriela attól fél, hogy elveszíti lányát és unokáját, ha Norma hozzámegy Juanhoz. Fernando elmondja Rosariónak, hogy Franco más nõbe szerelmes…

84.
Sarita továbbra sem mondja el anyjának, hogy Francóval találkozgat. Rosario megjelenik a Reyes birtokon, de Franco közli vele, hogy mást szeret, végül Juannak kell kidobnia a dühös nõt. Közben Armando arra kéri Memót, hogy ölje meg feleségét. Oscar titokban meglátogatja Jimenát…

85.
Rosario elmegy az Elizondo-birtokra, hogy szemügyre vegye Saritát, ami feltûnik Normának. Unszolására Sara bevallja testvéreinek, hogy szerelmes Francóba. Ruth véletlenül meghallja, hogy örökbe fogadták és kérdõre vonja Raquelt, aki azonban tagadja, hogy tudná, kik a lány igazi szülei. Sarita kijelenti, hogy hamarosan tisztázzák az érzéseiket Francóval…

86.
Herzock és Rubinsky meg akarja ölni Francót, miközben Saritával vacsorázik, de Sarita észreveszi õket, és megakadályozza. Ruth megszökik otthonról és a Reyes birtokra megy, ahol a fivérek befogadják, és megígérik neki, hogy húgukként fognak gondoskodni róla. Raquel közben mindenhol õt keresi. Dinora elmondja Gabrielának, hogy most dupla annyi erõfeszítéssel kéne folytatniuk amit elkezdtek, ám Gabriela habozik..

87.
Memo elrabolja Rosariót, és elviszi egy kietlen helyre, hogy megölje. Rosario sejti, hogy a férfi erre képtelen lenne, és felajánlja neki, hogy inkább Armandót ölje meg helyette, és akkor megkaphatja õt. Fernando és Sarita megint összevesznek, de Norma és Jimena közbelép. Rájönnek, hogy így tarthatatlan a helyzet…

88.
Kiderül, hogy Hortensia vette rá Libiát arra, hogy menjen el az Elizondo birtokra és teregessen ki, hogy így pénzhez jussanak. Memo azt mondja Armandónak, hogy megölte Rosariót, de ez nem így történt, mert megegyezett a lánnyal és a lakásába vitte. Sarita kéri Francót, hogy tartsa távol magát Rosariótól, mert nem bízik benne. Gabriela kirúgja Olegariót, mert megint összevesztek Fernandóval. Jimena elviszi õt Reyesékhez…

89.
Melisa, Leandro, Benito bocsánatot akarnak kérni Raqueltõl, de õ visszautasítja azt. Armando ellátogat ahhoz a tóhoz, aminek a fenekén fekszik Rosario és elbúcsúzik tõle. Gabriela arra kéri Fernandót, hogy ne veszekedjen állandóan a munkásokkal. A férfi a felmondást fontolgatja. Memo megpróbálja megmérgezni Armandót. A Rosales család meg akarja hívatni magát Juanék esküvõjére…

90.
Jimena közli Gabrielával, hogy amint Norma feleségül megy Juanhoz, õ is odaköltözik Oscarhoz. Memo újabb csapdát állít Armandónak, mégpedig elvágja a kocsija fékcsövét, de terve ismét kudarcba fullad. Dinora látogatást tesz Gabrielánál és elmondja, hogy a Reyes birtokon lakik egy fiatal lány. Természetesen Gabriela rögtön rájön, hogy Ruth az és ezt el is mondja Raquelnek…

91.
Raquel és barátnõi pórul járnak Reyeséknél. Ruth beszél anyjával és elmondja neki, hogy egyelõre biztos nem megy haza. Memo újabb csapdát állít Armandónak, de a terve most is balul sül el. Pepita és Panchita nagyon aggódnak Armandóért, mert túl sokat iszik, amióta Rosario nincs az életében. Martin véletlenül elmondja unokáinak, hogy nem Raquel Ruth igazi anyja…

92.
Herzock és Rubinsky elmondja Armandónak, hogy Rosario él és Memónál rejtõzködik. Armando bemegy a kórházba, számon kéri Memót, hogy becsapta, és össze is veri a magatehetetlen férfit. Dinora újabb tervet eszel ki, hogy meghiúsítsa Juan és Norma házasságát, ehhez kéri Belinda segítségét és felbérel néhány férfit. Norma elmegy a Reyes birtokra, hogy egyeztessen az esküvõrõl, Jimena is vele tart, hogy Oscarral találkozzon és bocsánatot kérjen Ruthtól…

93.
Juan és Norma nagyon hálás, hogy minden rendben van az esküvõi elõkészületekkel. Dinora megmutatja Belindának, hogy van egy titkos kunyhó a birtokukon. Elmegy Gabrielához, és felveti, hogy megakadályozhatnák az esküvõt. Pepita és Panchita szerint valami nem stimmel Armandóval. Ruth Libiával álmodik, aki szerint Juan bajba került…

94.
Oscar és Franco felfedezik Juan üres kocsiját a sivatagban, továbbá vérfoltokat a környékén. Elmennek Normához, és megtudják tõle, hogy Juan éjfél körül hazavitte õt. Kihívják a rendõrséget, hogy bejelentsék az eltûnést. Olegario és Manolo megemlítik Dinorát és Fernandót, mint Juan ellenségeit. A rendõrség kikérdezi õket, de mindketten azt hiszik, hogy gyanúsítják õket. Juan a házban tér magához, amit Dinora épített…

95.
Dinora elmegy Juanhoz, és elmondja neki, hogy ha nem hódol be az akaratának, akkor meg fogja ölni. Armando elküldi Herzockot és Rubinsky-t Rosario volt szeretõihez, hogy keressék meg Rosariót. Pepita ezt elmondja Panchitának, és elkéri a szeretõk telefonszámát, hogy figyelmeztesse õket. Panchita nem engedi be Pepitát a hálószobájába, mert Rosario ott bujkál. Pepita azt hiszi, hogy Panchitának románca van valakivel. Mindenki aggódik Juan miatt, az esküvõt kénytelenek lefújni. Juan megpróbál megszökni, de a fogva tartói megverik…

96.
Raquel elmegy Ruth-hoz, hogy hazahívja, de végül Ruth, látván, hogy anyja semmit sem változott, elutasítja. Calixto furcsán viselkedik Evával. Dinora provokálja Normát, miután a két nõ összeverekszik. Ruth és Oscar elmennek lovagolni. Messze a Rosales birtokon járnak, amikor meglátnak egy házat, de fegyveres emberek elküldik õket…

97.
A férfiak, akik Juant õrzik, elmondják Dinórának, hogy váratlan látogatók érkeztek. A nõ megtiltja nekik, hogy bárkit beengedjenek a házba. Ruth felajánlja Manolóéknak a segítségét, hogy az anyjuk megfelelõ orvosi kezelést kaphasson. Ruth arra kíváncsi, hogy Eva miért aggódik miatta mindig, de Eva kitérõ válaszokat ad. Norma egyre elkeseredettebb, Juan ugyanúgy. Rosariót elviszik Armando emberei, ám Armando nem tudja még, mit csináljon a feleségével…

98.
Ruth Libiával álmodik. Álmában azt mondja neki, hogy elmegy Juanért Rosalesék földjére. Ruth ezt jelnek veszi, ezért elmegy megint a kis házhoz a birtokukon, de szerencsétlenségére õt is elkapják Dinora emberei. Herzock és Rubinsky egyre nehezebben bírják, hogy Rosarióra kell vigyázniuk, ezért követelik Armandótól, hogy döntse el, mi legyen a lánnyal. Armando végül úgy határoz, hogy párbajban küzd meg feleségével…

100.
Armando nem halt meg és azt mondja a rendõröknek, hogy véletlenül lõtte le önmagát. Az emberrablók erõszakoskodni akarnak Ruth-tal, de ezt Dinora megakadályozza. Erre azok bosszúból elviszik a lovakat. Amikor Dinora figyelme erre irányul, Juan kiszabadítja magát. Próbálnak gyalog menekülni, de újra felbukkannak az emberrablók, akiket Dinora utasít, hogy hajítsák be Juant és Ruth-ot egy gödörbe és lõjék le õket. Közben Oscarék Ruth-ot is elkezdik keresni, majd megtalálják a felgyújtott kunyhót a Rosales birtokon…

101.
Oscarék szólnak a rendõrségnek a kunyhóban talált keresztrõl, ami Juané, de arra kérik õket, hogy hagyjanak fel a magánnyomozással, mert veszélyes. A rendõrök kikérdeznék Dinorát, de õ elutazik külföldre, családja nem is érti, hogy miért ilyen hirtelen. Gabriela elmondja Raquelnek, hogy Ruth is eltûnt. Közben Juannak és Ruth-nak sikerül kimászniuk a gödörbõl, ám éjszaka nagyon hideg van a sivatagban…

102.
Raquel nagyon magányos Ruth nélkül. Meglátogatja õt Leandro és családja, akiknek végül elfogadja a közeledését. A keresõcsapat megtalálja Juant és a nagyon legyengült Ruth-ot. Juan elmondja a családnak, hogy Dinora tartotta õket fogva és megesküszik, hogy meg fog fizetni mindenért. Gabriela nem akarja elhinni, hogy Dinora volt az, és a lányai ráadásul még arra is célozgatnak, hogy Fernando is benne lehetett. Armando és Rosario egyezséget kötnek…

103.
Armando rábeszéli Fernandót, hogy várják ki a megfelelõ alkalmat és szabaduljanak meg Francótól és Juantól. Sarita beszél anyjával és elmondja neki, hogy minden bajuk okozója Fernando. A Reyes birtokon partit rendeznek Juan és Ruth visszatérése alkalmából. Betoppan Antonio is, aki elszökött az iskolából, hogy Ruth-tal lehessen. Fernando megüti Saritát és Normát is, mire a lányok rendesen helybenhagyják õt…

104.
Norma, Jimena és Sarita választás elé állítják anyjukat. Vagy õk vagy Fernando. Gabriela a lányokat választja, de fáj a szíve Fernando miatt. Juan, Ruth és Oscar hiába keresik, nem találtak semmit Dinora ellen. Sarita és Franco kettesben találkoznak egy kis kunyhóban. Fernando követi õket, késõbb elviszi oda Gabrielát, hogy lássa, kivel van Sarita…

105.
Gabriela nagyon dühös lesz, amikor meglátja lányát és Francót együtt. Elküldi Fernandót és Francót, Saritát pedig nagyon megveri. Jimena és Norma is megérkeznek és meglátják, mi történt, de a Reyes fiúknak nem mondják el. Miután a lányai válaszút elé állították, Gabriela úgy dönt, hogy elküldi Fernandót, aki kitalálja, hogy csak úgy maradhat Gabriela mellett, ha feleségül veszi…

106.
Benito panaszkodik nénikéjének, hogy Antonio beköltözött hozzájuk, Raquel kéri, hogy továbbra is tájékoztassa Ruthról. Franco és Ruth elviszi Hortensiát egy szanatóriumba, ahol a lányt leszólítja egy idõs hölgy. Gabriela bejelenti a családjának, hogy hozzámegy Fernandóhoz, akik teljesen ledöbbennek a hír hallatán…

107.
Norma és Jimena elmondják a fiúknak, hogy anyjuk és Fernando mire készülnek. Franco aggódik, amiért Sarita nem jött el testvéreivel. Gabriela és Fernando kitûzik az esküvõ idõpontját. Ruth, Antonio, Melisa, Leandro és Benito elmennek szórakozni, Ruth elmeséli a többieknek az esküvõ hírét, ami persze hamarosan eljut Raquelhez is. Fernando meghívja Armandót az esküvõjére. Franco elmegy Saritához…

108.
A meghívottakkal kapcsolatban némi ellentmondás van az ifjú pár között. A lányok még reménykednek, hogy anyjuk meggondolja magát. Gabriela közli velük, hogy elmehetnek a házból, ha nem tetszik nekik. A Reyes fivérek felajánlják a lányoknak és Martinnak, hogy éljenek velük. Gabrielának kétségei támadnak, hogy Fernando valóban szereti-e? Rosario elmondja Panchitának, hogy bosszút akar állni Francón és Saritán…

109.
Martin a birtokon marad, de nem megy el lánya esküvõjére. Nagyon aggódik a jövõjük miatt. Armando tartja Fernando legénybúcsúját a bárban, és egy csapat lánnyal kedveskedik neki. A Reyes fivérek is találgatnak, hogy Fernando ezentúl mire lesz képes, miközben Gabriela férjhez megy szerelméhez…

110.
A vendégek kibeszélik az ifjú párt a hátuk mögött. Fernando egyedül Armandóékat tekinti a barátainak és kijelenti nekik, hogy innentõl az egész Elizondo birtok az övé. Benito és Belinda együtt esznek, ám Benito rosszul lesz, majd egy félreértés miatt kitör a botrány. A násznépet hátrahagyva Gabriela és Fernando elutazik a nászútra. Közben az Elizondo lányok Santa Clarában vannak a szerelmeikkel…

111.
A fiatalok jól érzik magukat Santa Clarában. Raquel elmeséli Leandrónak és Melisának, hogy mi történt Benitóval és azt tanácsolja, hogy menjenek el Rosalesékhez, hogy tisztázzák a dolgokat. Ott arra jutnak, hogy az lenne a legjobb mindenkinek, ha Belinda és Benito összeházasodnának. Pepita ellátogat Martinhoz, bulizni kezdenek, közben megjönnek az Elizondo-lányok és a Reyes-testvérek és õk is csatlakoznak hozzájuk. Ruth megkérdezi Evát, hogy õ tudja-e, hogy ki az igazi anyja…

112.
Benito felveti Belindának, hogy mi lenne, ha összeházasodnának, hogy õ megkapja Raquel vagyonának egy részét. Antoniót megpróbálja rávenni az apja, hogy menjen vele haza, de a fiú nem tágít. Ruth némi bûntudatot érez és szeretné rávenni a fiút, hogy menjen vissza az iskolába. Az Elizondo lányok a Reyes birtokon vacsoráztak és amikor Juan hazafelé viszi õket, valaki rálõ a kocsijukra. Jimena megsérül, kórházba kerül. Mindenki azt feltételezi, hogy Dinora Rosales tért vissza…

113.
Rosalesék elmennek Reyesékhez, hogy számon kérjék õket, miért a lányukat vádolják a merénylettel. Ruth épp Jimenát készül meglátogatni a kórházban, amikor betoppan Antonio apja. Panchita elmeséli Rosariónak, hogy az Elizondo lányokat baleset érte és az egyikük megsérült. Rosario abban reménykedik, hogy Sara az. Juan egy gyanús furgont lát a birtokuk közelében és utána ered…

114.
Melisa találkozik Antonio apjával a boltban, majd a kórházban és veszekednek egyet Antonio miatt. Oscar azt akarja, hogy ha kiengedik Jimenát, akkor együtt lakjanak, de a lány meg akarja várni, amíg anyja hazajön a nászútról. Fernando magára hagyja Gabrielát a szobájában, lemegy játszani a kaszinóba és flörtölni kezd egy nõvel. Armando megpróbálja rábeszélni Rosariót, hogy utazzanak el, de a lány nemet mond. Két ismeretlen feltûnik az Elizondó birtokon és lövöldözni kezdenek…

115.
Juan kocsijára rálõnek miközben üldözi a támadókat, de Norma és Sarita elijesztik õket. A rendõrök tehetetlenek, míg Sara szerint mindenkinek fegyvert kéne viselnie. Melisa és Antonio apja tovább ismerkednek, pedig a férfinak van egy idegesítõ felesége. Franco összefut Rosarióval az irodájánál, és számon kéri, hogy miért zaklatja õket. Jimena megígéri Oscarnak, hogy hozzáköltözik. A fiúk kitalálják, hogy építtetnek maguknak külön házakat…

116.
Juan nem biztos benne, hogy a rendõrség a megfelelõ embereket fogta el. Norma, Sarita, Martin és Pepita üdvözlõ bulit akar tartani Jimena tiszteletére, ám Gabrieláék érkeznek haza hamarabb. Gabriela és Fernando nagyon dühös lesz. A lányok kemény csata elõtt állnak, fõleg miután Fernando kijelenti, hogy ezentúl õ a ház feje. Armando és Rosario meglepik barátaikat…

117.
Belinda és Benito ruhát akarnak vásárolni Leandro boltjában, de mivel nem tudnak fizetni, Leandro kidobja õket. A lányok fel vannak háborodva, hogy õk nem fogadhatnak vendégeket, Fernandóhoz bezzeg átmehet Armando és Rosario. Hortensiának meggyõzõdése, hogy Ruth és Libia ugyanaz a személy. Fernando provokálja Normát, aki megüti, mire Fernando visszaüt. Sõt, hogy bosszantsa a lányokat, felveszi Eduvina volt alkalmazottait háztartásvezetõknek…

118.
Bonnie az új szendvicsárus jóslataival ráijeszt Julie-ra, különösen, amikor látomásai kezdenek valóra válni. Rachel osztálytalálkozóra készül, eleinte magabiztosan, de késõbb egyre jobban kísértik egy rémálommá váló szónoklat-est emlékei. Ben közben igyekszik megnyerni magának Melissát. Julie gyanakodni kezd Warney-ra, különösen azután, hogy feltehetõen miatta, Chrissy-t kirúgják az állásából.

119.
Az Elizondo-lányok megtudják Reyeséktõl, hogy Carmela és Malcom miféle emberek és hogyan bántak Francóval és Evával. Ráadásul Don Martinnal is összevesznek. Gabriela és Fernando elmennek a klubba, ahol Fernando egy feltûnõen csinos lánnyal flörtöl. Gabriela szörnyen féltékeny lesz, de ezt próbálja leplezni férje elõtt. Senor Coronado kibékül Ruth-tal és a fiával és áldását adja a kapcsolatukra. Memo újra megjelenik Armandónál…

120.
A lányok próbálják meggyõzni Gabrielát és Fernandót arról, hogy ne alkalmazzák tovább Malcomot és Carmelát, mert bûnözõk. Ruth céloz arra Antoniónak, hogy apja és Melisa között lehet valami. Carmela azt akarja, hogy Dominga a konyhán dolgozzon és ne Martin mellett. Rosario találkozik Saritával és összevitatkoznak. Reyesék birtokán ünneplik Olegario születésnapját, amikor valaki rálõ a tömegre…

121.
Fernando, Malcom és Carmela ott vannak egy kocsiban a birtokhatáron. Malcom céloz a puskával, és azon szórakozik, hogy melyik Reyes-t lõné le elõbb. Valaki mögöttük rálõ Juanra, a fiúk azt hiszik, hogy Fernandóék voltak. Oscar utánuk ered, és a birtokon összeverekszik Fernandóval. Antonio elköltözik Melisáéktól. Belinda közli Benitóval hogy nem megy hozzá, ha nem örökölnek pénzt Raqueltõl. Dinora újra feltûnik a színen…

122.
Carmela kutat Sarita szobájában, majd próbálja bizonygatni, hogy csak a takarítást ellenõrzi, majd Francót próbálja lejáratni. Juanék gyanúja egyre jobban Dinorára terelõdik. Melisa nem kér Leonidas szerelmébõl és elküldi. Raquel barátnõi elmondják Conchitának, hogy látták a férjét Melisával, és szerintük el akarja csábítani. Dominga összeveszik Carmelával, ezért Gabrieláék kirúgják, sõt azt sem hagyják, hogy elbúcsúzzon Don Martintól…

123.
A Reyes-fivérek örömmel látják a birtokon Domingát és alkalmazzák, míg Martin aggódik, hogy mi lesz vele nélküle. Fernando megpróbálja meggyõzni Gabrielát, hogy mindennap ki kéne mozdulniuk otthonról. Dinora ismét rálõ Juanra, de most sem találja el, viszont Juan felismeri. Armando ruhákat rendel Leandrótól Rosario számára, hogy beilleszkedjenek az elõkelõ társaságba. Sarita és Jimena összeveszik Malcommal…

124.
Carmeláék panaszkodnak Fernandónak, hogy tûrhetetlen már a helyzet a lányok és Martin miatt. Francónak a klubba kell mennie üzleti megbeszélésre, de mivel Oscar átosont az Elizondo birtokra Jimenához, így kénytelen egyedül menni. A klubban ott van Gabriela és Fernando is, valamint Leandro és az anyja. Egyszer csak megjelenik senora Coronado is, aki fegyvert fog Melisára. Franco megpróbál a nõ védelmére kelni. Olegario szembesül vele, hogy már Dominga is a Reyes birtokon dolgozik és nagyon zavarba jön…

125.
Gabrieláékhoz vendégek érkeznek, éppen ezért a lányok elmennek a Reyes birtokra. Miközben a vendégekkel múlatják az idõt, Dinora beoson Fernando hálószobájába. Don Martin meglátja, hogy egy nõ van nála, el is mondja Jimenának. Olegario Quintinával és Domingával is flörtöl, aminek késõbb következményei lesznek…

126.
Armando odaadja az üresen álló lakásának a kulcsát Fernandónak, hogy adja oda Dinorának. Jimena gyanítja, hogy Dinora a titokzatos nõ, akit Fernandóval látott, ezt megosztja nagyapjával. Dominga elárulja Evának, hogy szerelmes Olegarióba, aki nagy valószínûséggel megcsalja Quintinával. Dinora férfinek öltözve elmegy a bárba, hogy megköszönje Armandónak a segítséget…

127.
Dinora megcsókolja Armandót, amikor Rosario pont besétál. Összeverekednek, de hamar kibékülnek, amikor rájönnek, hogy egy célért küzdenek. Fernando hajnalig mulat a kártyás haverjaival, amiért Gabriela dühös. Oscar ki van akadva, hogy nem lehet Jimenával, és már Juannak is kezd elege lenni a helyzetbõl. Rosario kilovagol Fernandóval és összetalálkozik Francóval…

128.
Fernando meg akarja erõszakolni Jimenát, de Sarita idõben érkezik és ezt megakadályozza. A férfi mindent tagad Gabriela elõtt, aki neki hisz, nem a lányainak. Mikor Oscar tudomást szerez a történtekrõl, megveri Fernandót. Mindezek után Fernando ultimátumot ad Gabrielának: vagy õ megy vagy Jimena. Oscar is döntésre kényszeríti szerelmét…

129.
Oscar el akar menni Franco birtokáról. Jimenát rábeszélik a testvérei, hogy ne hagyja elmenni férjét és végül úgy dönt, hogy odaköltözik hozzá. Oscar is megbékél és marad a birtokon Jimenával együtt. Franco bulit akar szervezni Jimena számára. Gabriela elfogadja, hogy Jimena elment és utána küldi a lovát is, hogy ne kelljen többé visszajönnie. Fernando persze örül, hogy végre nincs a birtokon a lány…

130.
Dinora megtiltja Belindának, hogy bárkinek is elmondja, hol rejtõzködik. Olegario megpróbálja kiszedni Domingából, hogy miért változott meg vele szemben. Sarita, Norma és Don Martin elmennek az összejövetelre, amit a Reyes fiúk tartanak Jimena tiszteletére. Don Martin elárulja a Reyes fiúknak, hogy õ és Jimena arra gyanakodnak, hogy Dinora és Fernando kapcsolatban állnak egymással…

131.
Senora Coronado megjelenik Reyeséknél a partin és lövöldözni kezd, azzal a szándékkal, hogy megöli Leonidast és Melisát. Armando elmondja Rosariónak, hogy Pepita terhes. Rosario oldalát furdalja a kíváncsiság, hogy vajon ki lehet az apa. Pepa cukkolni akarja a lányt és arra tesz utalást, hogy lehet, hogy Armando az. Rosario majdnem nekimegy Pepitának, de szerencsére Panchita visszafogja…

132.
Lezajlik a vásár, ahol a Reyesek nagyon jól szerepelnek, minden díjat megnyernek. Norma is el akarna menni, de amikor Dionisiára bízza a kisfiút, akkor Carmela elküldi a cselédet és jéghideg vízben meg akarja fürdetni Juan Davidot. Szerencsére Norma visszamegy és megakadályozza a dolgot. Rosario énekel a vásáron, és kiakad, hogy Franco Saritával van. Amikor megpróbálja felhívni magára a figyelmet, Armando is kibukik…

133.
Normának rémálmai vannak Carmela miatt. Gabriela és Fernando összevitatkoznak a férfi barátai miatt, meg azért, mert szó nélkül el akarta adni a birtok legjobb lovait. Franco lelkes a két új ház miatt, amiket a testvéreinek akar építtetni. Ruth rendszeresen találkozik Calixtóval, és Evának elmondja mennyire bántja, hogy az igazi anyja elhagyta õt. Olegario megkérdezi Domingát, hogy miért veszi semmibe. Fernando és Gabriela összetalálkoznak Oscarral és Jimenával a klubban…

134.
Sarita rajtakapja Malcolmot azon, hogy fürdés közben bámulja Normát. Ebbõl nagy veszekedés kerekedik és még Gabriela is a lányok mellé áll. Fernando persze azt mondja, hogy a lányok így akarják kirúgatni Malcolmot és Carmelát. Quintina és Dominga összeverekednek Olegario miatt. Calixto elmondja Ruthnak, hogy Eva az anyja…

135.
Olegario elhívja randira Quintinát és Domingát is, de a két nõ csapdába csalják õt. Egy kis vityillóba hívják az Elizondo birtokon, ahol jól elverik a hazug férfit. Közben megjelenik Fernando is és revansot vesz Olegarión, amiért elment tõlük. Ruth el akar menni a Reyes birtokról, de Eva feltartóztatja. Eljött az ideje, hogy tisztázzák a helyzetüket. Norma fél az összeköltözéstõl…

136.
Miguel és Manolo rátalálnak a félholtra vert Olegarióra. Domingának és Quintinának elég nagy bûntudatuk van a történtek miatt. Fernandónak egyre inkább nõ a játékszenvedélye, ezért egyre több kártyaestet tart. Megígéri Gabrielának, hogy visszavesz a játékszenvedélyébõl, de hozzáteszi, hogy ez bizony nem megy olyan gyorsan…

137.
Norma rajtakapja Fernandót egy lánnyal az alagsorban. Jimena, Sarita, Oscar és Franco a klubba mennek, ahol aznap este Rosario és Armando is megjelennek. Armando arra utasítja Memót, hogy intézze el a Reyes fiúkat, de Conchita de Coronado újból feltûnik a színen egy fegyverrel a kezében. Fernando azt meséli be Gabrielának, hogy összeveszett Normával és a lány majd biztos valami aljas rágalommal akarja õt lejáratni. Így amikor Norma közli anyjával a történteket, nem hiszi el. Késõbb Fernando összeszólalkozik Normával és baleset történik…

138.
Fernando továbbra is a markában tartja Gabrielát, aki elhisz neki mindent, még Normát is hajlandó lenne kidobni a házból. Fernando azt akarja, hogy Norma tûnjön el, mire hazajön a kórházból. Ezt meg is mondja neki, és megfenyegeti, hogy a fiát is bántani fogja. Juan csak annyit tud meg Normától, hogy Fernando leesett a lépcsõn…

139.
Coronado szerenádot ad Melisának, aki megenyhül. Pepita szerint nem úgy történt a baleset, ahogy Fernando állítja, de Armando nem akarja meghallgatni. Oscar, Franco és Jimena meglepetés születésnapot terveznek Juan Davidnak. Gabriela õrjöng, amikor megtudja mindezt Benitótól és Belindától. Sarita elmegy a mezõre álmodozni, ahol rátalál Dinora és Rosario. Dinora lelõné a lányt, de Rosario leállítja…

140.
A Reyes birtokon a kis Juan Davidot ünneplik. Közben Malcolm és Carmela elkezdenek kutatni Gabriela szobájában, mivel senki sincs a házban. Tudni akarják, milyen értékeik vannak az Elizondo családnak. Gabriela azonban rajtakapja õket, de kimagyarázzák a helyzetet. Fernando kijön a kórházból és megfenyegeti Normát. Sarita elmegy segítségért Juanhoz…

141.
Egy férfi jelenik meg az Elizondo családnál és azt kéri Gabrielától, hogy mutassa meg neki a birtokot. Késõbb kiderül, hogy Fernando gondolkodik az eladásán. Fernando egyedül marad a házban, így rátámad Normára. Sarita szól Juannak és szerencsére még idejében érnek az Elizondo birtokra. Juan jól elveri Fernandót, aki persze nem mondja el feleségének, hogy mi történt valójában. Norma elköltözik Juanhoz, már csak Sarita és Don Martin marad az Elizondo birtokon…

142.
Dinora arra kéri Belindát, hogy derítse ki Norma és Juan esküvõjének részleteit. Gabriela számon kéri Fernandót, hogy miért ajánlotta fel Arthur Klausnak eladásra a birtokukat. Fernando próbál mentegetõzni és végül Gabriela közli vele, hogy õ nem akar elmenni a birtokról. Sarita és a nagyapja minden eszközzel ki akarják készíteni Fernandót, ami sikerül is, amikor átadják Gabrielának Norma esküvõi meghívóját és szembesül vele, hogy õt nem is tervezték meghívni…

143.
Juan felkéri Don Martint, hogy az esküvõ napján õ kísérje Normát az oltárhoz. Rosario összetalálkozik Francóval és Saritával. Annyira felbõszíti, hogy együtt látja a párt, hogy elhatározza segít Dinorának és arra kéri, ha tudja, iktassa ki Francót és Sarát is. Gabriela annak ellenére, hogy nem szívleli az esküvõt, örül, hogy az apja vezeti majd Normát az oltárhoz. Carmela bosszúból kiégeti az öreg egyenruháját. Ruth-nak rémálma van, amiben Libia figyelmezteti, hogy baj történhet az esküvõn. Ezt el is mondja a többieknek és Juan azt fontolgatja, hogy talán másik templomot kéne választani?

144.
Norma megkéri Juánt, hogy inkább az Almagro kápolnában legyen az esküvõjük a La Luz templom helyett. Oscart és Francót ez eléggé zavarja, nem is tudnak mindenkit értesíteni. Fernandót idegesíti, hogy Franco és Oscar jött el Saritáért és Don Martinért. Gabriela nyugtatja, de õ elviharzik otthonról. Mindenki készülõdik az esküvõre. Belinda megtudja Melisától, hogy változott a helyszín, de már nem tudja Dinórát értesíteni…

145.
A kápolnában elkezdõdik Norma és Juan esküvõje, míg a másik templomi esküvõn Dinóra lövöldözni kezd. Több embert megsebesít és majdnem rálõ Gabrielára is, aki leselkedni ment oda. Belinda elrángatja Dinórát. Közben a Reyes birtokon zajlik a lakodalom…

146.
A rendõrök elfogják Belindát és kihallgatják. Dinora szülei persze nem hiszik el, amit állít. A rendõrök szólnak Juanéknak is a történtekrõl. Dinora bemenekül egy mocsaras területre, ahonnan elvileg még senki sem jött ki élve. Norma elmegy Gabrielához, hogy megtudja, jól van-e a lövöldözés után. Fernando kártyaszenvedélye egyre jobban elhatalmasodik…

147.
Fernando és Armando ott találják Dinorát ahol eddig lakott. Jól elbeszélgetnek és Dinora Fernandóval tölti az éjszakát. Gabriela nagyon mérges, amiért a férje állandóan kimaradozik. Norma és Juan végre boldogok. Rosario kiakad, amikor Pepita a Reyes-esküvõrõl beszél…

148.
Saritának feltûnik, hogy Fernando kimaradt éjszakára és próbálja ráébreszteni az anyját, hogy nem biztos, hogy játszani ment. Gabriela persze nem akar hinni neki, ezért azt mondja, hogy szerezzen rá bizonyítékot. Éppen ezért Sarita a következõ este, amikor Fernando elmegy, egészen Armando házáig követi õt, ahol meglátja, hogy egy nõvel találkozik, azt azonban akkor még nem tudja, hogy ez a nõ Dinora…

149.
Norma és Juan hazatérnek a nászútról. Sarita elmeséli anyjának, hogy Fernandót egy másik nõvel látta, majd Gabriela is meggyõzõdik errõl a saját szemével. Másnap oda is hívja a nyomozót a birtokra és Dinora nyomába küldi. Fernando rögvest értesíti Dinorát, hogy tûnjön el a házból. Gabriela a maga módján akar elbánni Fernandóval és arra kéri Saritát, hogy ne avatkozzon bele…

150.
Memo magára vállalja, hogy õ adta bérbe Armando lakását Dinorának, emiatt beviszik a rendõrségre. Franco áthívja Saritát vacsorázni, aki elmeséli milyen botrány van otthon. Bár Franco szeretné, ha szerelme hozzáköltözne, Sarita egyelõre nem akarja egyedül hagyni anyját. Gabriela ki akarja hajítani Fernandót a házból, de beállít Dinora és pisztollyal megfenyegeti, hogy megöli Saritát és Martint, hogyha nem rejtõzhet el a házban…

151.
Gabriela, Fernando és Dinora zsarolása miatt, elzavarja a házból Saritát, aki nem szívesen hagyja ott nagyapját és a helyzetet sem érti. Rosario aggódik, hogy Armando még bajba kerül amiatt, hogy segített Dinorának. Ruth újra Libiával álmodik. A lány elmondja neki, hogy aki õt bántotta, az nagyon rossz helyzetbe került és segítsenek rajta. De Ruth elfelejti az álmot, csak annyira emlékszik, hogy Libia szerepelt benne, és ezt elmondja a többieknek…

152.
Sarita beköltözik a Reyes-birtokra, de aggódik az anyja miatt és elmond mindent a többieknek. Dinora és Fernando az apjával fenyegetik meg Gabrielát, akinek sikerül fegyvert rántania, de nem tudja meghúzni a ravaszt. Rendõrök érkeznek az Elizondo birtokra és Gabrielánál érdeklõdnek afelõl, hogy minden rendben van-e náluk. Elmondják neki, hogy könnyen lehet, hogy Dinora a környéken mászkál, ezért résen kell lenniük…

153.
Jimena, Sarita és Norma amiatt keseregnek, hogy mindannyiuknak el kellett jönniük az otthonukból és nem értik, hogy az anyjuk, miért nem tett ez ellen semmit sem. Rosario a fürdõben beszélget Dinorával és arra kíváncsi, hogy mik a tervei. Közben Martin kopogtat, hogy megtudja, ki van a fürdõben. Rosario elõjön és beszélgetnek egyet. Martin érzi, hogy valami nem stimmel…

154.
Pepita elszörnyülködik rajta, hogy milyen körülmények közé költöztették Martint és felajánlja neki, hogy odaköltözhet hozzá. Gabriela megpróbálja meggyõzni az apját, hogy a Reyes birtokon jobb dolga lenne, de Martin nem akarja magára hagyni a lányát. Közben a birtokon épp Sarita érkezését ünneplik. Carmela biztosítja Dinorát, hogy õ és Malcom mindenben mellette állnak. Martin továbbra sem akarja megenni Carmela fõztjét…

155.
Rosalesék elmennek, hogy érdeklõdjenek a lányuk felõl Fernandónál, aki azt mondja nekik, hogy Dinora elutazott. Azonban Belindának van egy olyan sanda gyanúja, hogy unokatestvére a közelben van. Benitónak nem tetszik, hogy Ruth hazajárkál a szüleihez, mert attól fél, hogy vele kell majd osztoznia Raquel hagyatékán. Pepita úgy dönt, hogy meglátogatja Martint, hogy kiderítse, mi van vele…

156.
Fernando rá akarja kényszeríteni Gabrielát, hogy menjen el vele a bankba, mert több pénzre van szüksége. Armando leszidja Pepitát és Panchitát, amiért elmentek az Elizondo birtokra, Rosario viszont aggódni kezd Gabriela miatt. Fernando bajba kerül kártyatartozás miatt, csak Dinora közbelépése menti meg attól, hogy komolyabb bajba kerüljön. Ruth újra Libia Reyesszel álmodik, és nagyon megijed, mert álmában Don Martin meghal…

157.
Martin rányit Dinorára és Fernandóra. Dulakodni kezdenek, úgy tûnik, hogy az öreg meghal, és Fernando elindul, hogy megszabaduljon tõle. Út közben Martin felébred, ezért Fernando a szanatóriumba viszi. Eközben a lányok nagyon aggódnak, ezért Juan egy tervet eszel ki, hogy Manolót és Miguelt az Elizondo birtokra küldi munkát keresni. A fiúk meg is érkeznek, de Dinora rájuk ismer. Megpróbálják elhitetni velük, hogy Fernando Gabrielával és Martinnal együtt Európába költözik…

158.
Manolo és Miguel elmondják az Elizondo lányoknak, hogy az anyjuk és Fernando eladják a birtokot és elutaznak Európába. A lányok nagyon furcsállják az anyjuk viselkedését és nem értik, hogy a nagyapjuk miért nem keresi õket. Martin a szanatóriumban van, ahol benyugtatózzák. Armando elviszi Herzockot és Rubinskyt Fernandóhoz, hogy megvédjék õt és Dinórát…

159.
Bustillo Martin tudtára adja, hogy nem esik bántódása, ha csendben marad és senkivel sem beszél a szanatóriumban. Kiderül, hogy Hortensia is ugyanott él. Fernando és Dinora a birtok eladásáról beszélnek. Gabriela mindenáron látni akarja az apját, miközben Sarita, Ruth és Antonio belopóznak az Elizondo birtokra, hogy kiderítsék, mi van a lányok anyjával és nagyapjával. Manolo és Miguel meglátogatják az anyjukat…

160.
Francóék kórházba viszik Juant a törött lábával. Gabriela kiszökik a szobájából és az apja keresésére indul. Amikor benyit a szobájába, Malcomot találja ott katonai egyenruhába öltözve. Fernando megpróbálja azt a mesét beadni neki, hogy az apja iszik és ezért kórházba vitette. Természetesen Gabriela nem hisz neki és dührohamot kap. Fernando végül úgy dönt, hogy leköltöztetik az alagsorba…

161.
Don Martint megvizsgálja a szanatórium igazgatója és teljesen egészségesnek találja, azonban az öregúr Bustillo tanácsára továbbra is hallgat. Késõbb találkozik Hortenziával, akivel jól elbeszélgetnek. Raquel egyre inkább furcsállja, hogy barátnõje nem jelentkezik. Rosario elmegy az Elizondo birtokra, hogy meglátogassa Gabrielát és az apját, de Fernando és Dinora azt hazudják neki, hogy elutaztak Santa Clarába…

162.
Fernando újabb kártyapartit tart az Elizondo birtokon, de Dinorát annyira zavarja a zaj, hogy kidobatja a társaságot. Gabriela idegei kezdik felmondani a szolgálatot. Martin megint szóba elegyedik Hortensiával, aki elmondja neki, hogy lelkiismeret-furdalás gyötri amiért bántotta Libiát, akinek a szelleme kísérti. Bustillo elmegy Fernandóhoz, hogy még több pénzt zsaroljon ki tõle. Fernandónak elege lesz és megvereti az unokatestvérét, majd megmondja neki, hogy legközelebb akkor fizet, hogyha elteszi láb alól az öreget…

163.
Rosario rendkívül nyugtalan Gabriela és Martin miatt, Armando sehogy sem tudja megnyugtatni. Bustillo elmondja kolléganõjének, hogy Fernando megverette, és meg kell ölniük Martint ahhoz, hogy pénzt kapjanak. Hortensia meghallja, ahogy Violeta és Bustillo szövetkeznek, és éjszaka figyelmezteti Martint. Olegario összeverekszik Manolóval és Miguellel, mert viccelõdik az anyjukról. Ruth-nak újabb rémálma van, Raquelrõl és Calixtóról álmodik, de Libia szelleme nem ad világos magyarázatot…

164.
Hortensia figyelmezteti Martint, hogy ne vegyen be semmit, amit adnának neki, mert meg akarják ölni. Ruth meglátogatja szüleit, de összekap Raquellel, majd rossz elõérzete támad. Hortensiát meglátogatják a fiai és a legkisebb elkotyogja kivel él a férje. Fernandónak sikerül átvernie Raquelt Gabrielával kapcsolatban, míg a nõ egyre jobban szenved a bezártságtól.

165.
Herzock és Rubinsky megpróbálja rávenni Gabrielát arra, hogy írjon alá valamilyen papírokat, de Gabriela ellenkezik. Eközben Raquel továbbra is Calixtót keresi az Elizondo házban. Mikor Gabriela meghallja a hangját, kiabálni kezd. Raquel meglátja barátnõjét, de nem szól semmit, hanem elviharzanak a házból. A rendõrségre tartanak, amikor balesetet szenvednek. Ruth továbbra is aggódik az álma miatt…

166.
Magnolia értesíti Ruthot a szülei haláláról. Fernando aggódik, hogy összefüggésbe hozhatják õket Herzock és Rubinky balesetével. Dinora kárörvendve elmondja Gabrielának, hogy meghalt a barátnõje, aki magát okolja a történtekért. A Reyes fivérek és az Elizondo nõvérek biztosítják Ruthot, hogy mellette állnak és mindenben támogatják. Benito sajnálja, hogy meghalt a nagynénje, de elõtör belõle kapzsisága és máris örvendezni kezd, hogy õ örökölt mindent…

167.
A temetés utáni halotti toron Benito kérdõre vonja Ruthot, hogy mit keres ott a házban, mert szerinte az õt illeti. Malcom és Carmela egyre nehezebben tudják kezelni Gabrielát. Oscar bemegy a rendõrségre, ahol azonosítja Herzockot és Rubinskyt, mint egykori elrablójukat és Franco korábbi támadóit. Rosario elmeséli Pepitának, hogy legutóbbi látogatásakor nem találta a birtokon Gabrielát és Don Martint. Pepita aggódni kezd, hogy történt velük valami…

168.
Mindenki nagyon örül, hogy Juan végre hazajött a kórházból, de õ elég rosszul viseli a tétlen ülést. Mivel Manolo és Miguel még mindig nagyon aggódik az anyjuk miatt, ezért Juan és Norma úgy dönt, hogy elkísérik õket a szanatóriumba. Fernando és Dinora tovább gyõzködik Gabrielát, hogy írja alá a meghatalmazást. Pepita újra feltûnik az Elizondo birtokon, Martint és Gabrielát keresi, és megfenyegeti Fernandót, hogy nagyon megbánja, ha hazudott neki. Sor kerül Raquel végrendeletének felolvasására…

169.
Benito borzalmasan ki van akadva, amiért nem õ örökölt Raqueltõl. Bustillo elhatározza, hogy mindenképp injekciót fog beadni Martinnak, mert nem hatnak a gyógyszerek. Hortensia és Gabriela mindketten arról álmodnak, amikor Libia öngyilkos lett, és mind a ketten rettenetesen kiborulnak, mert saját magukat tartják felelõsnek. Juan, Norma és Franco elkísérik Manolót és Miguelt a szanatóriumba, ahonnan eltûnt Hortensia és Don Martin…

170.
Hortensia megszöktette Martint a szanatóriumból. Fernando és Arthur majdnem megegyeznek, amikor Arthur azt mondja, hogy szól a mennyasszonyának, hogy õ is vegyen részt az adásvételben. Kiderül, hogy a menyasszony nem más, mint Pepita. És a nõ nem akar üzletelni Fernandóval, mert szerinte õ hazudik. Fernando nagyon feldúlt lesz és mivel pénzt nem tud kapni a birtokért, úgy gondolja, hogy megkérdezi Gabrielát, hol vannak a titkos bankszámlái…

171.
Hortensia és Martin találnak egy sofõrt, aki majd hazaviszi õket. Közben Manolo, Miguel, Juan és Franco elmennek a szanatóriumba, hátha van valami hír a fiúk anyjáról. Dinora és Fernando Gabriela ékszerei után kutatnak, hogy pénzzé tegyék õket, de nem találják. Pepita ellátogat Normához és elmondja neki, hogy nagyon aggódik, mert Martincito és Gabriela eltûntek. Norma Evával karöltve rögtön a birtokra siet…

172.
Martin és Hortensia sikeresen visszaérnek a városba és elmennek Filemonhoz. Hatalmas veszekedés tör ki közöttük és végül a rendõrségen kötnek ki. A rendõrök azonban elsõsorban nem a patáliáról faggatják Hortensiát, hanem Violetáról és Bustillóról. Az Elizondo lányok elhatározzák, hogy egyedül derítik ki, mi van anyjukkal és a nagyapjukkal, de mire hazaérnek a fiúk már mindent tudnak Quintinától. Fernando és Dinora átkutatják Malcom szobáját, hogy megtalálják Gabriela eltûnt ékszereit…

173.
Malcom és Carmela egyre jobban lázadnak Fernandóék ellen. Martin megérkezik a Reyes birtokra és mindenki nagyon örül neki. Elmeséli, hogy mi történt vele, erre Oscar és Franco elmennek a rendõrségre, Juan pedig észrevétlenül kilopakodik és elmegy egyedül az Elizondo birtokra. Amikor Norma észreveszi az eltûnését, biztos benne, hogy veszélybe sodorta magát…

174.
Carmela azzal vág vissza Fernandónak, hogy nem zárja be Gabrielát, így Juan le tud menni a pincébe. Memo eközben rátalál Juan kocsijára, így már várnak rájuk, amikor kijutnak. Pisztollyal fenyegetik meg õt és Gabrielát. Közben Oscar, Franco, Sarita és Norma megérkezik az Elizondo birtokra, de nincs náluk fegyver, így amikor Dinora elkezd rájuk lõni, nem tudnak mit csinálni. Végül megérkezik a rendõrség…

175.
A rendõrség felszólítja Dinoráékat, hogy adják meg magukat, de õk váltságdíjat kérnek Juanért és Gabrieláért cserébe. Rosario aggódik, amiért Armando még nem ért haza reggelre sem az Elizondo birtokról. Pepita ellátogat a Reyes birtokra és ott beszél Martinnal és megtudja, hogy Armando az Elizondo birtokon van Fernandóékkal…

176.
Don Martint nagyon megrendíti Raquel halálhíre. Rosario elmegy az Elizondo birtokra, hogy beszéljen Armandóval. A férfi átadja a rendõröknek Fernando és Dinora követeléseit, valamint közli, hogy neki semmi köze ehhez az egészhez. Vita alakul ki és lövöldözni kezdenek, aminek tragédia lesz a vége. Fernando kimegy, hogy beszéljen a rendõrökkel…

177.
Fernando két órát ad Reyeséknek, hogy megszerezzék a váltságdíjat, különben megöli Juant és Gabrielát. Mindeközben a rendõrség odahívja a birtokra Dinora szüleit, hátha õk jobb belátásra tudják bírni. Azonban a tervük kudarcba fullad, mert a lány rálõ a szüleire is. Francóék átadják a pénzt, ám amíg a két bûnözõ összepakolja a holmiját az emeleten, addig Malcom és Carmela ellopják a váltságdíjat és megszöknek a házból…

178.
Malcomot és Carmelát elkapják a pénzzel és õrizetbe veszik õket. Kis idõvel késõbb Dinoráék ki akarják tenni az úton Gabrielát és Juant, de holtan. Akkor másítják meg a tervüket, amikor észreveszik, hogy nincs náluk a pénz. Fernando tiltakozása ellenére, Dinora azt találja ki, hogy meneküljenek be a mocsárba, ahova a rendõrök nem követik õket, mert életveszélyes. Dinora végül belehajt az ingoványba, ahol elsüllyed Juan autója…

179.
Juan elmondja Gabrielának, hogy az apja biztonságban van, ez erõt ad a nõnek a mocsárban. Fernando és Dinora megállás nélkül vitatkoznak és el is tévednek. Filemon visszakönyörögné magát, de Hortensia megkeményíti a szívét. Oscar és Franco visszaindulnak a mocsárhoz, de Normát nem engedik, hogy velük tartson, mivel nem érzi jól magát. Panchita elmeséli Pepitának, hogy mi történt Armandóval és Rosarióval, miközben a lány állapota válságos…

180.
Jimena, Sarita nagyon el vannak keseredve a birtokon uralkodó állapotok miatt. Gabriela és Juan egyre nehezebben bírják az erõltetett menetet, Fernando és Dinora egyre többet veszekednek. Az egyik vita hevében Dinora lõ egyet, ezt meghallja a mocsár szélén várakozó Franco és Oscar, akik belevetik magukat a rengetegbe, a rendõrök tiltakozása ellenére. A Rosales család a Reyes birtokra látogat és bocsánatot kérnek Dinora tettei miatt…

181.
Hortensia ellátogat Martinhoz. Közben Ruth is hazatér és Hortensia nagyon megijed, azonban sikerül õt megnyugtatni és már nem nézi szellemnek a lányt. Rosario felébred a kórházban. Dinora, Fernando, Juan és Gabriela az estét a mocsárban töltik. Dinorát megmarja valami és rosszul lesz. Fernando másnap tovább akar menni, Dinora nélkül…

182.
Benito el akar vinni mindent Raquel házából, mert úgy gondolja, hogy õt illeti. Ám Eva elmegy és helyére teszi a fiút, ráadásul üzleti ajánlatot tesz neki. Jimena, Sarita és Norma az Elizondo birtokon takarítanak. Megtalálják Dinora pénztárcáját, benne képekkel férfiakról. Fernando mindenképpen hátra akarja hagyni az egyre rosszabbul lévõ, már hallucináló Dinorát, mert ha cipelik, nem haladnak elég gyorsan…

183.
Dinora egyre rosszabb állapotban van és rá akar támadni Fernandóra, de a férfi rálõ. Franco és Sarita eleget tesznek Rosario kérésének és bemennek hozzá a kórházba. A nõ mindenért bocsánatot kér tõlük. Gabriela és Fernando összeszólalkoznak, ezért Juan a nõ segítségére siet, dulakodnak és Gabriela megszerzi a fegyvert. Franco és Oscar jó hírt kapnak, megérkezett a geológus, akit kerestek…

184.
Juan elmondja, hogy az a terve, hogy visszafelé követve a nyomaikat kivezeti magukat a mocsárból. Fernando kétségbeesik, amikor ezt meghallja és nekitámad Juannak, majd a mocsárba löki, õ pedig elindul a másik irányba. Anibal mesél a fiúknak az életérõl és elmondja, hogy volt egy lány, akit el akart venni feleségül, de sajnos egy szörnyû vonatbaleset közbeszólt és soha többé nem látták egymást. Amikor Eva meghallja a geológus nevét, teljesen ledöbben. Anibalék megérkeznek a mocsárhoz…

185.
Gabriela és Juan egyre többet tudnak meg egymásról a mocsárban, de azért még mindig sokszor összekülönböznek. Otthon mindenki nagyon izgul miattuk és a fiúkért, akik Anibállal együtt a keresésükre indultak. Rosario a kórházban fekszik, ahol bevallja Pepitának, hogy Armando minden hibája ellenére nagyon szerette a férfit. Jimena és Sarita az Elizondo birtok helyrehozatalával múlatják az idõt…

186.
Gabriela és Juan egyre jobban megismeri egymást a mocsárban. Oscar nagyon aggódik miattuk, rosszul tûri, hogy éjszakára le kellett táborozni, és nem folytatják a keresést, rémképek kínozzák. Melisa, Coronado, Leandro és Benito ellátogatnak a lányokhoz, hogy felajánlják segítségüket. A kutatócsoportból az egyik rendõr megijed és elsüti a fegyverét, amit meghallanak Juanék. A hang után indulnak, de a nagy sietségben Gabriela nem figyel oda, hova lép…

187.
Sarita, Norma és Jimena kimennek a mocsárhoz, hogy információkat gyûjtsenek. Fernando vállon lövi Gabrielát és Juánra is rálõ, de nem találja el, viszont õ beleesik a mocsárba. Juan már éppen feladná, amikor a kutatócsoport rájuk talál, így megmenekülnek. Gabrielát beviszik a kórházba…

188.
Kiderül, hogy Anibal Eva régi nagy szerelme, de megbeszélik, hogy a kapcsolatukat titokban tartják. Rosario szomorú Armando halála miatt, de úgy dönt, hogy folytatja az éneklést. Gabriela a kórházban lábadozik és alig várja, hogy hazatérhessen. Szomorú, amiért a Reyes testvérek nem jöttek el hozzá. Azonban õk egy nagy meglepetésre készülnek…

Megosztom másokkal: