Tres veces Ana tartalma

Tres veces Ana – Ana három arca c. sorozat tartalma:

1.
A sorozat epizódjai napjaink Mexikójában játszódnak, a történet kiindulópontja azonban egy húsz évvel korábbi, szörnyű autóbaleset. Az Álvarez del Castillo-család, a szülők és három, egypetéjű ikerlányuk az autóútról a folyóba zuhan. A szülők szörnyet halnak, az egyik kislány elmerül a vízben, a másik véres lábbal hever, eszméletlenül, a harmadik pedig hiába ébresztgeti a szüleit. A továbbiakban már a felnőtt lányok, három egészen különböző karakter sorsának alakulását követhetjük nyomon: az életerős, örök intrikus, sugárzó Ana Leticia és a balesetben maradandóan megsérült Ana Laura a nagymamájukkal élnek, Mexikóvárosban. Harmadik testvérüket, Ana Lucíát mindenki halottnak hiszik, holott ő egy másik anya gyermekének hiszi magát…

2.
Ana Lucía az anyjának hitt Soledaddal él San Nicolásban. A kislány nem emlékszik az autóbalesetre, melynek során elveszítette a szüleit, ám visszatérő álmában újra meg újra három kislány képét látja. Táncosnő egy társulatban, és egy karneváli forgatagban megismerkedik Marcelóval, aki a három évvel korábbi autóbalesete óta emlékezetkiesésben szenved. Marcelo álmában felesége, Ana Leticia képét látja, így nem érti, Ana Lucía miért nem ismeri fel őt. Ana Laura és Ramiro, az Álvarez del Castillo-család könyvelőjének fia szeretik egymást, ám a fiú apja ellenzi a kapcsolatukat. Ramiro volt menyasszonyának halála körül pedig szintén sötét titok lappang…

3.
Ernestina, az ikerlányok nagyanyja megbízza Ramirót, hogy folytassa harmadik, eltűnt unokája keresését, miután Marcelo a halála előtt állítólag talált már nyomot. Kiderül, hogy annak idején Ana Leticia adta a halálos gyógyszert Gina, Ramiro menyasszonya kezébe. Ana Laura sokat foglalkozik fogyatékos gyerekekkel egy alapítványnál, és egyre közelebb kerül Ramiróhoz. Ana Lucía és Marcelo egyre jobban vonzódnak egymáshoz, Marcelo pedig látogatást tesz a lány lakásán, mire Soledad felfedezi benne a nyomozót, aki annak idején megfenyegette őt. Ana Lucía társulata közben meghívást kap Santa Ceciliába…

4.
Soledad megtiltja a lányának, hogy Santa Ceciliába utazzon. Ana Laura magának sem meri bevallani, hogy szerelmes Ramiróba. Ana Leticia mindent megtesz azért, hogy Mariano és Jennifer ne béküljenek ki egymással. Inaki nem tudja kifizetni a lakbért, miközben az apjának is tartozik pénzzel. Marcelót teljesen lenyűgözte az ismeretlen lány és alig várja, hogy ismét találkozzanak…

5.
Orlando közbenjárására Soledad végül elengedi Ana Luciát Santa Ceciliába. Ramiro eljut Soledad utolsó címére és nagy meglepetésére Evaristo nyit ajtót neki. Ana Laura fellép egy sikeres koncerten, mialatt Ana Lucia csapata is nagy sikert arat a táncfesztiválon. Inakit közben egyre jobban idegesíti Ana Leticia, aki nem hagyja a férfit érvényesülni a munkában…

6.
Orlando tovább küzd Ana Lucía kegyeiért, Maribel pedig egyre féltékenyebb a barátnőjére. Ana Leticia eltökéli, hogy ellehetetleníti Iñaki helyzetét Mariano bácsikája cégénél. Ana Lucía és Marcelo szerelme egyre erősebbé válik. Miközben Ana Lucía tovább küzd a lelki problémáival, Ramiro San Nicolásba ér, hogy folytassa a nyomozást Ana Lucía után. Azonban feltörik a kocsiját, és kilopják belőle a fontos iratokat tartalmazó, régi hátizsákot, amit még Marcelo bízott a barátjára…

7.
Evaristo a két unokájával megjelenik Soledad házában a Ramirótól ellopott, értékes dokumentumokat tartalmazó hátizsákkal. Ramiro megismerkedik a mólón Orlandóval, és elmennek Soledadhoz, ám Ana Lucía a raktárban leltározik. Ramiro elmeséli, hogy egy eltűnt lány után nyomoz, ám nem esik szó a lány nevéről. Kiderül, hogy az idős Isidro nem Soledad kezére pályázik, hanem a lányáéra. Ana Laura megismerkedik egy mozgássérült fiatalemberrel, Valentínnel, akinek a múltjában szintén szerepelt Gina…

8.
Soledad elhatározza, hogy egyik napról a másikra elhagyja San Nicolást. Felkeresi Chanát, hogy az árukészletért cserébe adjon neki kölcsönt az induláshoz. Ő és Ana Lucía Mexikóvárosba utaznak. Evaristo felkeresi Ana Leticiát, és közli vele, hogy a férje életben van. Ernestina úgy dönt, hogy felhagy a további nyomozással az eltűnt unokája után. Soledad és Ana Lucía Mexikóvárosban épp Remedios panziójában találnak szállást…

9.
Soledad hallani sem akar arról, hogy a lánya Marcelóval járjon. Azonnal el akar menni Remedios házából. Remedios azonban rá tudja beszélni Soledadot arra, hogy maradjanak és megismerjék a ház többi lakóját. Ana Leticia megpróbálja elcsábítani Ramirót, aminek Ana Laura a fültanúja lesz. Ernestina még mindig nincs túl a lánya és az unokája elvesztésén. Ramiro feleségül kéri Ana Laurát…

10.
Soledad elmegy orvoshoz, a lánya és Marcelo elkísérik. Evaristo találkozik Ana Leticiával, és megígéri neki, hogy utánanéz, ki lehet az a Sofia Hernandez. Chana megtudja, hogy Isidro Ana Luciába szerelmes és nem Soledadba. Ana Laura elmondja Valeriának, hogy Ramiro megkérte a kezét. Valentin azt tanácsolja Ana Laurának, hogy merjen kockáztatni. Ernestina orvoshoz megy. Ana Lucia meglátja a tetoválást Marcelo hátán. Ana Leticia megpróbálja elcsábítani Ramirót, megint csak Ana Laura szeme láttára…

11.
Ana Leticia úgy intézi, hogy Ana Laura rajtakapja őt, amint megcsókolja Ramirót, továbbá elmeséli, hogy ez már a múltban is megtörtént egyszer. El akarja hitetni a testvérével, hogy Ramiro pusztán anyagi okokból szeretne bekerülni a családba – mindegy, melyik lány oldalán…

12.
Ana Leticia a nagyanyjával is igyekszik elhitetni, hogy annak idején Ana Laura rántotta el a kormányt, ami a végzetes balesethez vezetett. Soledad megkéri Evaristót, hogy ne keresse többé, és nem árulja el neki a hollétét. Előkerül egy titokzatos idegen Ernestina múltjából: ő Rodrigo…

13.
Ana Laura és Valentín összebarátkoznak. Ana Leticiának sikerül meggyőznie Ana Laurát Ramiro álnok kétszínűségéről, így a lány visszautasítja Ramiro házassági ajánlatát. Soledad ájulást színlel, így akarja megakadályozni, hogy Ana Lucía San Nicolásba utazzon Marcelóval…

14.
Ana Laura elárulja a nagyanyjának, hogy csókolózni látta Ramirót a testvérével, mire Ana Leticia bosszút esküszik. Ana Laura immár teljesen meg van győződve arról, hogy Ana Leticia igazat mondott, és maga is azt hiszi, Ramiro kétszínű játékot űzött. Ernestina is méltatlankodik, s felkeresi Edmundót, hogy elpanaszolja neki a történteket…

15.
Ramiro elhatározza, hogy visszatér San Nicolásba, hogy folytassa a nyomozást Ana Lucía után, s ezzel visszaférkőzhessen Ana Laura bizalmába. Evarsito megkörnyékezi Ana Lucíát, megmutatja neki Marcelo fényképét, és arra inti a lányt, óvakodjék a férfitől, mivel az veszélyes bűnöző…

16.
Maribel megérkezik Mexikóvárosba, Remedios panziójába, és meggyőződése, hogy Ana Lucía azért tűnt el olyan hirtelen, hogy a háta mögött leszerződjön a Danzaire társulattal. Evaristo hosszú beszélgetésre viszi az erdőbe Marcelót, s végül azzal kecsegteti, hogy segít neki feltárni a múltját. Soledad felébreszti a gyanút Remediosban, hogy a férje nem volt utazó ügynök, ugyanis Evaristo társai soha nem keresték tisztességes munkával a kenyerüket…

17.
Chana mindenkit megkér a faluban, hogy tagadják le Ramirónak, hogy ismerik Soledadot és Ana Lucíát. Chana jósol Ramirónak, és sok mindent elmond a múltjáról, illetve fenyegető jövőképet fest elé. Ana Leticia bosszúságára Mariano megkéri Jennifer kezét. Marcelót letartóztatja egy rendőr, és beviszik a kapitányságra: azzal vádolják, hogy ő ölte meg Ginát…

18.
Kiderül, hogy Evaristo szervezte meg Marcelo letartóztatásának színjátékát. Ana Lucía segítséget kér tőle telefonon, és Marcelót másnap reggel szabadon engedik. Ana Laura és Valentín kapcsolata egyre jobban elmélyül. Ramiro rájuk is talál egy kávézóban, és féltékenységi rohamában fellöki Valentínt, nem sejtvén, hogy a fiú mozgássérült. Marcelo meglátogatja Iñakit az új lakásában, és olyan érzés keríti hatalmába, hogy már járt ott azelőtt…

19.
Ana Laurának gyanús, hogy Ana Leticia ennyire féltékeny Jenniferre. Ana Leticia és Iñaki között a viszony ismét feszült. Iñaki rájön, hogy Marcelo és Ana Leticia házasok voltak. Ana Lucia és Maribel titokban megy el Anibal tánccsoportjába. Kiderül, hogy Valentin a múltban valamiért zsarolta Marianót. Ramiro kitart Ana Laura mellett, habár Ana Leticia továbbra is csábítgatja. Maribel irigy Ana Luciára a tehetsége miatt. Ana Leticia botrányt csap azért, mert a nagyanyja Jennifernek akar adni egy régi fülbevalót. Nerina megszidja Ana Luciát. Edmundo rá akarja venni Ramirót, hogy járjon Ana Leticiával. Miranda pedig meglátogatja Rodrigót…

20.
Soledad meg akar gyónni a templomban, de képtelen rá. Ramiro szakít az apjával, és rájön, hogy el kell költöznie otthonról. Pont abban a házban keres magának albérletet, ahová Iñaki beköltözött. Miranda meglátogatja Rodrigót. Viridiana elveszíti Mariano ellen a pert, de fellebbezni akar. Isidro Mexikóvárosba jön és pontosan Marcelo taxijába száll be. Ramiro még egy esélyt kér Ana Laurától. Jennifert meglátogatja Evaristo. Iñaki megmutatja Ana Leticiának Marcelo fényképét…

21.
Iñaki mobilja még időben lezár és Ana Leticia nem látja meg Marcelo fényképét. Ramiro és Ana Laura kibékülnek. Valentin azonban féltékenyen figyeli a lányt. Evaristo meglátogatja Jennifert és figyelmezteti, hogy tartania kell Ana Leticiától. Ernestina és Miranda összevesznek Rodrigo adománya miatt. Maribel megkéri Javiert, hogy segítsen neki abban, hogy jobb legyen a színpadon Ana Luciánál. Soledad megtalálja Marcelo régi fényképét, amit Santiago meglát nála és azt követeli tőle, hogy ne hazudjon neki tovább. Soledad annyira megijed, hogy elszalad…

22.
Marcelo elviszi Isidrót az anyjához, Soledad pedig éppen hogy elkerüli a régi ismerőst. Ana Leticia megpróbálja lebeszélni Marianót az esküvőről. Soledad kérésére Evaristo elmondja Marcelónak, hogy van felesége. Ana Lucia sírva elfogadja a tényt, de nem akarja, hogy Marcelo elutazzon és meglátogassa a feleségét. Ramiro eljegyzi Ana Laurát. Valentin eközben látja, hogy Ana Laura Ramiróval találkozik…

23.
Mariano bevallja Samuelnek, hogy nem biztos abban, hogy meg kellene nősülnie. Ana Laura igent mond Ramirónak, de nagyon fél attól, hogy közel engedje magához a férfit. Ernestina és a család aggódik, mert Ana Laura nincs otthon. Amikor hazaér, kitör a botrány. Ana Leticia elmondja Ana Laurának, hogy Ramiro meg akarta csókolni, ezért Ana Laura nem akar Ramiro menyasszonya lenni és leveszi az eljegyzési gyűrűt. Ana Lucia és Marcelo sem mennek haza éjszaka, elutaznak San Nicolásba és együtt töltik az éjszakát. Soledad és Remedios nagyon aggódnak értük. Ramiro elmegy az albérletbe, de Iñaki helyett Ana Leticia várja…

24.
Ana Leticia megfenyegeti Ramirót, hogy soha nem sikerül visszaszereznie Ana Laurát. Ramiro pedig aláírja vele az albérleti szerződést. Mariano megpróbál közeledni Ana Laurához, de nem értik meg egymást. Chana megjósolja Marcelónak, hogy három nő van az életében, akik fontosak neki. Orlando kilyukasztja Marcelo taxijának a kerekeit. Valentin behízelgi magát Ana Lauránál, Leonor pedig ennek nem örül. Mariano dühös, amiért Ana Leticia kiadta a lakást Ramirónak…

25.
Mariano nagyon dühös Ana Leticiára, amiért a háta mögött próbált ügyeskedni Ramiro szerződésével, ám Mariano végül találkozik Ramiróval, és aláírja neki a papírt. Valentín Ernestinával és Ana Laurával kávézik, miközben betoppan Ana Leticia. Orlando Ana Lucía kegyeiért eseng, végül elhatározza, hogy bosszút áll a kikosarazásért, és – Ramirón keresztül – eladja az információt Ana Lucía családjának…

26.
Orlando Mexikóvárosba utazik, és elárulja Ramirónak, hogy Ana Lucía a régi barátnője. Meg is mutatja a lány fényképét, de csak pénzért volna hajlandó Ramiro rendelkezésére bocsátani. Ramiro siet is a hírekkel Ernestinához, ő azonban újabb szélhámosságot gyanít. Valeria meg van győződve róla, hogy Ana Laura nem szerelmes Valentínbe, és igyekszik lebeszélni a barátnőjét a kapcsolatról. Soledad arra kéri Marcelót, hogy ne áltassa hiú reményekkel Ana Lucíát…

27.
Rodrigo nagyon szeretné felvásárolni Isidro tengerparti telkeit, és bízik Ramiro segítségében. Ana Leticia egy tóparton vakációzik a barátaival. Chana figyelmezteti Soledadot, hogy óvakodjék Orlandótól, mert tudomása van a titokról, és feltehetően valami rosszra készül. Közben Mexikóvárosban le is tartóztatják Marcelót – Orlando így próbálja sakkban tartani Ana Lucíát. Soledad pedig Evaristóhoz fordul, hogy segítsen eltenni az útból Orlandót…

28.
Úgy tűnik, Ramirónak sikerül meggyőznie Isidrót, hogy Rodrigónak adja el a tengerparti telkeket. Kiderül, hogy Isidro San Nicolásból való. Megtudjuk, hogy Daniel és Ana Leticia sötét tikon osztozik a múltat illetően. Evaristo megvereti Orlandót, aki a kórházból kétségbeesetten hívja fel Maribelt, aki éppen a barátaival kirándul. Evaristo visszaemlékezéséből részlegesen megtudjuk, mi is történt a baleset után Marcelóval és Alfredóval…

29.
Julieta és Virdiana egyre többet évődik Mariano és Virdiana örök csatározásán. Jennifer nem képes leküzdeni a kíváncsiságát, és felbontja a DNS-vizsgálat eredményét tartalmazó borítékot. Soledad meglátogatja Orlandót a kórházban. Marcelo végre elszánja rá magát, hogy felkerekedik Costa Paraísóra, miközben Evaristo sötét terveket forral…

30.
Evaristo emberei felforgatják a panziót, betörést színlelve, noha egy porcelántárgyat keresnek csak, amely egy értékes kulcsot rejteget. A felfordulásban Remedios megtalálja a földön Soledad régi újságcikkeit. Ana Leticia ugyanazon a gépen utazik Costa Paraíóba, mint Marcelo, ám nem figyelnek fel egymásra. Ana Lucía a DNS-vizsgálat eredményeit szeretné látni, ám az építkezésen, ahol Jennifer dolgozik, a két nő a magasban dulakodni kezd, és Ana Lucía a mélybe taszítja Jennifert…

31.
Marcelo rátalál Jenniferre és fontos információt tud meg tőle. Marcelóra rátámadnak Evaristo emberei, de sikerül megmenekülnie. Jenniferen azonban már nem tud segíteni. Ana Laura megismeri Iñakit. Ana Lucia szomorú, mert úgy érzi, hogy elveszítette Santiagót. Marcelo egyre nyugtalanabb és egy internetes kávézóban utánanéz a Marcelo Salvaterra névnek…

32.
Marcelo rájön, hogy Ana Leticia a felesége, ráadásul Ana Lucia semmit sem tud arról, hogy két testvére van. Remedios megtudja, hogy Ana Luciának nem Soledad az anyja. Orlando még mindig nem adja át Ramirónak Ana Lucia fényképét. Alvarez del Castillóék megtudják, hogy Jennifer meghalt és azonnal elutaznak Costa Paraísóba. Marcelo felhívja Ana Luciát telefonon, majd megtalálja a házat, ahol lakott Costa Paraísóban Ana Leticiával…

33.
Marcelónak sikerül elrejtőznie Ana Leticia szekrényében, amikor Ana Laura és Ana Leticia megjelennek a házban. Kihallgatja a két testvér beszélgetését, és sok mindent megtud a múltról. Viridianát bántja a lelkiismeret, hogy udvariatlan volt Marianóval. Mariano vigasztalhatatlan Jennifer halála miatt. Evaristo is megjelenik a ravatalozóban. Cristian, Jennifer testvére pedig megbízza őt azzal, hogy nézzen utána, valóban baleset okozta-e Jennifer halálát. Maribel csúnyán beolvas Ana Luciának, aki otthagyja a társulatot. Soledad mindent bevall Remediosnak. Ana Leticia rájön, hogy Marcelo ott járt a Costa Paraísói házban…

34.
Ana Leticia úgy sejti, hogy Marcelo azért jött vissza, hogy bosszút álljon rajta. Rodrigo közben hallani sem akar arról, hogy kibéküljön Ernestinával. Evaristo megfenyegeti Ana Leticiát, aki ismét kénytelen lesz fizetni neki. Ana Lucia visszamegy a társulathoz, aminek Maribel egyáltalán nem örül. Remedios megígéri Soledadnak, hogy nem árulja el senkinek a titkát. Marcelót eközben követi Evaristo egyik embere. Kiderül, hogy Gina annak idején sose volt elégedett Valentinnal, aki régen még nem volt kerekesszékben…

35.
Ramiro betör Valentin lakásába és nagy megdöbbenésére meglátja a falat Ana Laura fényképeivel. Iñaki úgy dönt, hogy misét szervez Jennifer emlékére. Evaristo nem akarja, hogy Marcelo bármilyen módon elválassza egymástól Soledadot és Ana Luciát. Ramiro megszerzi Orlandótól Ana Lucia karláncát és odaadja azt Ana Laurának. Ana Leticia átköltözik Marianóhoz. Leonor és Ana Laura meglátogatják Valentint és be akarnak menni a lakásába…

36.
Ana Laura és Leonor meglátogatják Valentint az otthonában, de nem azt tapasztalják, amit Ramiro. Soledad elmegy Viridiana boltjába, hátha sikerül munkát szereznie. Ana Leticia remekül érzi magát Marianónál. Viridiana részvétét nyilvánítja Marianónak, aminek Ana Leticia egyáltalán nem örül. Orlando találkozik Ramiróval és átveszi a pénzt Ana Lucia fényképéért cserébe. Javier segíteni akar Maribelnek, hogy nagyobb sikere legyen a társulatnál. Marcelo találkozik Ramiróval, aki ráismer…

37.
Marcelo és Ramiro szembesül egymással – Evaristo hazugságai alapján kölcsönösen bizalmatlanok, ugyanakkor Ramiro felajánlja Marcelónak a lakását az átmeneti időszakra. Iñaki elhatározza, hogy meghódítja Ana Leticiát. Mariano felajánlja a lehetőséget Ana Laurának, hogy Velencében folytathassa a zongora-tanulmányait. Evaristo beköltözteti Orlandót a panzióba…

38.
Mariano felajánlja Ana Laurának, hogy folytassa a zenei tanulmányait Velencében, de a lány nem óhajtja elhagyni Mexikót. Santiago emlékképében megjelenik Ana Laura és Ramiro alakja, és a két férfi kezd megbékélni egymással. Ana Lucía visszafogadja a barátságába Orlandót. Iñaki elhívja egy bárba Ana Leticiát, és az este egy csókkal végződik…

39.
Marcelót egyre több emlékkép gyötri, és szinte két különböző személyiség hadakozik benne. Ramiro felajánlja, hogy segít neki az útkeresésben, s a két személy „kibékítésében”. Iñaki megismeri Ana Lucíát, és ekkor derül ki számára, hogy Ana Leticia és a testvére teljesen egyformák. A Danzaire lázasan készül az új darab bemutatójára, ahol az Alvarez del Castillo-család is megjelenik majd…

40.
Ramiro, Iñaki és Marcelo megbeszélik, hogy Ramirónak és Iñakinak gondoskodnia kell Ana Laura és Ana Leticia programjáról a bemutató idejére, nehogy szembesüljenek Ana Lucíával. Ramiro hosszú beszélgetést folytat Ana Laurával, melynek során kiderül, hogy a lány még mindig szereti őt, ugyanakkor elhatározta, hogy kitart Valentín mellett, hogy megvédje magát a további csalódásoktól. Soledad az előadás kezdete előtt tudja meg, hogy lánya a Danzairéval debütál a színpadon…

41.
Viridiana elmondja Julietának, hogy elássa a csatabárdot Marianóval, mert megsajnálta a férfit a gyászmisén. Ana Laura felajánlja a barátságát Ramirónak, ám Leonor igyekszik meggyőzni a lányt Ramiro őszinte érzelmeiről. Iñaki és Ana Lucía egy bárban mulatnak az előadás alatt, ahol Daniel is jelen van, és a két férfi összeverekedik. A Danzaire előadása óriási sikert arat, ám Soledad nem engedi vissza meghajolni a lányát a színpadra. Nerina bocsánatot kér Valentíntől, a fiú azonban hajthatatlan…

42.
Soledad megtiltja Ana Luciának, hogy fellépjen a társulattal. Természetesen ezt Remedios nem hagyja annyiban. Az előadás után Ernestina véletlenül összefut Marcelóval és a megdöbbenéstől elájul. Kórházba kerül, de nem akarja, hogy az unokái megtudják, hogy beteg. Iñaki rábeszéli Adrianát, hogy vegyen ki a céges kasszából egy összeget. Ana Leticia eléri, hogy ottmaradhasson Mariano házában. Ramiro pedig kinyomozza, hogy Ernestina felismerte Marcelót…

43.
Mariano meglátogatja Viridianát, hogy megköszönje neki, hogy visszavonta a fellebbezést. Soledad dolgozni kezd Viridianának és ott találkozik Marianóval. Ernestina elmondja Leonornak, hogy Marcelót látta meg, amikor rosszul lett. Ana Leticia felmegy Iñakihoz, amikor hirtelen kopognak az ajtón. Ana Lucia érkezik Iñakihoz, aki átviszi a lányt Ramiro lakásába, ahol Marcelo is ott van. Marcelo nem mondja el Ana Luciának, hogy ki a felesége. Ana Leticia felajánlkozik Ramirónak. Eközben Ana Laura is megjelenik, ám Iñaki megmenti a helyzetet, meghívja magához és elmondja neki, hogy szerelmes lett Ana Leticiába…

44.
Ana Lucia megkéri Santiagót arra, hogy addig ne keresse, amíg nem tudja eldönteni, mit akar. Ramiro ellenáll Ana Leticia csábításának. Ana Laura is megjelenik Ramiro lakásán. Szerencsére Iñaki és Ramiro megmentik a helyzetet és a két testvér nem látja meg Marcelót. Rodrigo nem akar jóban lenni Ernestinával. Orlando szerelmet vall Ana Luciának és megcsókolja a lányt, amit Maribel meglát. Valentin megjelenik Ernestinánál a kórházban és kérdőre vonja Marcelóval kapcsolatban…

45.
Ramiro elhatározza, hogy próbára teszi Ana Laura szerelmét: furfangosan be akarja bizonyítani neki, hogy Ana Leticia intrikái miatt váltak szét. Ramiro Marcelónak is elárulja a tervét, akit azonban őrült féltékenység gyötör. Soledad és Ana Lucía úgy döntenek, elhagyják Mexikóvárost…

46.
Iñaki megszerzi Ana Leticia íróasztalának kulcsát és fontos dologra jön rá. Ana Laura rájön, hogy Ana Leticia hazudik neki és Ernestinának. Ana Lucia úgy dönt, hogy kilép a társulattól. Anibal hiába próbálja erről lebeszélni. Remedios meglátogatja Marcelót. Ana Leticia vesz magának egy olyan parókát, ami hasonlít Ana Laura frizurájára. Mariano meghívja ebédelni Viridianát. Ramiro találkozik Ana Leticiával és azt mondja neki, hogy szeretné komolyan megpróbálni vele…

47.
Ramiro és Ana Laura terve, hogy csapdába csalják és leleplezzék Ana Leticiát egyelőre jól alakul. Ana Leticia nem zárkózik el a férfi közeledése láttán. Sőt, bevallja neki, hogy szerelmes belé. Mariano és Viridiana remekül érzik magukat, amikor együtt ebédelnek. Kiderül, hogy a helyiség, amit Viridiana ki akar venni, kinek a tulajdonában van. Nerina mesél magáról Ana Luciának. Orlando továbbra is próbálkozik Ana Luciánál, de mindhiába: a lány Marcelót szereti. Ana Leticia meglátja, amikor Mariano és Viridiana közelebb kerülnek egymáshoz…

48.
Ana Leticia igyekszik elijeszteni Viridianát Marianótól. Mariano úgy dönt, hogy elutazik néhány napra és meghívja Ana Laurát is. Ennek persze Ana Leticia egyáltalán nem örül. Kiderül, hogy Rodrigo Ernestina egyik titkos udvarlója a társkereső oldalon. Ramiro meghívja a lakására Ana Leticiát. Iñaki pedig kizsarol egy randevút a nőből, de mindkettőjük hiába vár rá, ugyanis Ana Leticia meglátja az utcán Marcelót és majdnem elgázolja. Evaristo ígéretet tesz Ana Leticiának, hogy megöli Marcelót…

49.
Ana Leticia újabb ármányt eszel ki: elhatározza, hogy eljátssza Ana Laurát, hogy testvére távollétében így derítse ki Valentín titkát. Marcelo megjelenik a panzióban, és hosszas beszélgetésre invitálja Soledadot. Ana Laura eközben Mariano bácsikájával üdül egy gyönyörű helyen, ahol legnagyobb meglepetésükre Viridiánába botlanak…

50.
Valentín rájön, hogy Ana Lucíával ül szemközt. A lány kihúzza belőle a titkát: bosszút akar állni Marianón a balesete miatt. Marcelo közli Ana Lucíával, hogy vissza akar költözni a panzióba, illetve hogy visszaemlékezett felesége árulására, és arra, hogy a nő el akart válni tőle. Mariano találkozik Viridianával az üdülőhelyen, és egyre jobban elmélyül a barátságuk…

51.
Santiago visszaköltözik a panzióba, Ana Lucía legnagyobb örömére. Miközben Ana Laura és Mariano együtt nyaralnak, Ana Leticia vacsorát rendez, hogy az egész családnak bemutassa az új barátját, Ramirot…

52.
Leonor titkára fény derül és, hogy a család ne tudja meg, kénytelen megvédeni Ana Leticiát. Santiago meghívja magukhoz Ramirot, aminek Soledád és Orlando egyáltalán nem örülnek…

53.
Ernestina azt hiszi, hogy Ana Leticia Marcellot viszi a vacsorára. Inaki eközben nem is próbálja leplezni, hogy örül Santiago és Ana Leticia válásának…

54.
Bár Samuel megtagadta Ramiro kérését, Santiago ezt nem hagyja annyiban. Ana Laurát a vita hevében baleset éri, testvére pedig véletlenül sem siet a segítségére. Valentin közben Evaristótól kér segítséget, hogy keresztbe tegyen Ana Leticiának…

55.
Ana Laura és Ramiro beavatják Ernestina asszonyt a tervükbe, miszerint csapdát állítanak Ana Leticiának. Viridiana szép holmikat hoz Ana Laurának, és igyekszik női magabiztosságra és öntudatra ébreszteni a lányt. Evaristo emberei foglyul ejtik Danielt. Marcelo felhívja a feleségét, épp a családi vacsora előtt, amelyről Ana Leticia még nem sejti, hogy kellemetlen meglepetést hoz számára…

56.
Julieta felkeresi Iñakit, és megkéri, hogy felejtse el Danielt, mert nem szeretne több összetűzést. Eközben Evaristo előkeríti Danielt, és összehozza Marcelóval, aki megkéri, hogy tanúskodjék a bíróságon, miszerint Ana Leticia szeretője volt. Békességben el is válnak egymástól, ám másnap reggel Marcelo véres kézzel és ingben ébred, de nem emlékszik semmire…

57.
Ernestina találkozik Evaristóval, akit megbízott azzal, hogy találja meg Ana Luciát. Ramiro rájön, hogy Marcelónak köze lehet Gina halálához, majd azt is megtudja, hogy az anyja, Victoria annak idején öngyilkos lett. Marcelo rájön, hogy Marianónak tudomása van arról, hogy Gina hogyan halt meg. Julieta megmondja Iñakinak, hogy Daniel a testvére. Leonor pedig elviszi Marcelót Facundóhoz…

58.
Ana Laura megmondja Valentinnak, hogy szakítani akar vele. Facundo eközben valamiért nem ismer rá Marcelóra. Ernestina nem hajlandó megbocsátani Ana Leticiának, miközben azonban a nő szövetséget akar kötni Valentinnel. Iñaki nyomozni kezd Ana Leticia után…

59.
Ana Leticia elmondja Ernestinának, hogy Marcelo életben van. Ernestina pedig elmondja az unokájának, hogy tud erről. Ernestina meg akarja hívni Viridianát egy kávéra, hogy jobban megismerje őt. Julieta elárulja Ana Leticiának, hogy Iñaki az ő fia. Iñaki nem hajlandó segíteni Danielen, de Marcelo rábeszéli, hogy gondolja meg magát. Facundo eltökéli, hogy a fia, Marcelo ismét a régi lesz…

60.
Fakundo mindenkit meglep, amikor beköltözik Remediosz panziójába. Inaki úgy dönt, segít Danielnek, de csak egy rendkívül magas összeg fejében. Ramiro bevallja Ana Laurának, igaz a hír, hogy kapcsolatban áll Marceloval…

62.
Amikor Fakundo tudomására jut, hogy Daniel a fia miatt került kórházba, nem engedi, hogy Marcello bajba kerüljön. Santiago nem mesélte el az egész történetét Ana Leticiának, így ő még mindig azt hiszi, hogy Marcello átverte, amiért bosszút forral…

63.
Santiago ismét autóbalesetet szenved. Ana Leticia a szokásához híven hazugságokkal irányítja a családját. Orlando annyira belekeveredik Evaristo életébe, hogy onnan már nincs kiút számára…

64.
Fakundo megtiltja Remediosnak és Santiago összes mostani barátjának, hogy meglátogassák őt a kórházban. Helyettük Ana Leticiát és a családját értesíti. Ana Luciát rettenetesen megbántja Ana Leticia és borzasztóan szenved Santiago hiányától…

65.
Ana Leticia megpróbálja rávenni Marcellót, hogy kezdjék újra. Santiago összezavarodik és nehezen tud különbséget tenni a két testvér iránt érzett szerelme között. Soledad Orlando segítségével a szobájába zárja Ana Luciát, hogy semmiképpen se tudja meglátogatni Santiagót…

66.
Ana Lucia megharagudott Soledadra. Nem érti, miért tilt meg neki mindent és fogalma sincs mit titkolhat előle. Remediosz kétségbe van esve és retteg, hogy elveszíti Santiagót. Inaki és Ana Letícia kapcsolata egyre mélyebb. Annyira, hogy Inaki még a barátját is képes elárulni a lányért…

67.
Inaki mindent elmond Ana Leticiának Santiagoról. Orlando megpróbálja megakadályozni, hogy Ana Lucia meglátogassa a szerelmét. Viszont Nerina segítségével sikerül megszöknie a panzióból…

68.
Nerina segít Ana Luciának, hogy bejusson Santiagóhoz, de közben olyat lát, amire egyáltalán nem számított. Mostanra az egész Alvarez Del Castillo család megtudja, hogy Marcellonak amnéziája van. Santiagonak ötlete sincsen, hogy hogyan tovább…

69.
Egyre többen és többen ismerik meg Soledad titkát. Ana Lucia környezetében szinte mindenki tudja már, hogy elrabolták és Soledád nem az igazi anyja. Ana Leticia senkit sem tud elfogadni, aki közelebb kerül Marianohoz. Ebben az esetben Viridianának kell elviselnie a játszmáit…

70.
Ana Lucia megálmodja az autóbalesetet, ami vele történt. Soledad retteg, hogy egy napon a lánya mindenre visszaemlékszik és elveszíti őt. Ana Leticia nem hagyja annyiban a kapcsolatát Marcelloval. Ramiro a fejébe veszi, hogy kideríti, ki ölte meg Ginát, ám ezért súlyos árat fizet…

71.
Ramirot elrabolják és senki sem tudja, ki és miért. Santiago belemegy, hogy újra megpróbálják Ana Leticiával. Ana Leticiának viszont az a feltétele, hogy minden kapcsolatot szakítson meg azzal a nővel, akivel most együtt van. Ana Lucia eközben éppen bulit rendez Santiago fogadására…

72.
Marcello ismét átveszi az uralmat Santiago elméje felett és megmenti Ramirot. Santiago beköltözik Ana Leticiahoz és egy szót sem szól erről Remediosznak és a többieknek…

73.
Ana Lucia teljesen összetörik, amikor megtudja, hogy Santiago visszaköltözött a feleségéhez. Ráadásul Fakundo azt állítja, hogy az anyja hibás mindenért, ami vele történt. Marcello visszautasítja Ana Leticiát, aki ismét a testvérén, Ana Laurán vezeti le a dühét…

74.
Santiago helyett Fakundo jelenik meg a bulin és közli az egész panzióval, hogy soha többé nem láthatják a fiát. Ana Leticia egy új arcát mutatja meg Ana Laurának. Marcello éjjel visszatér és olyat tesz, amit Santiago fel sem tud dolgozni…

75.
Santiago felveszi a kapcsolatot Remediosszal, hogy beavassa a történtekbe. Ernestina még mindig használja a társkereső oldalt, de fogalma sincs róla, hogy élete szerelmével vált üzeneteket. Ana Leticia eközben Viridiana ellen szövetkezik…

76.
Marianot egyre többször kínozzák múltja sötét pillanatai. Evaristo újabb unokáját veszíti el és bosszút esküdött Marcello és Ramiro ellen. Chana közben ismét megjelenik, viszont most Ernestina életében…

77.
Ramiro leleplezi Evaristo ármánykodását Ana Leticia előtt. Inaki elhatározza, hogy szétválasztja Ana Leticiát és Marcellot, ezért titokban megszervezi, hogy Ana Lucia találkozhasson vele…

78.
Ana Lucia ellopja Santiago jegygyűrűjét és megtudja, hogy a feleségét Ana Leticiának hívják. Inaki mindent megtesz azért, hogy szétválassza Marcellot és Ana Leticiát, hogy övé lehessen a lány. Ezért aztán leitatja a barátját, hogy az ne tudjon hazamenni a feleségéhez éjszakára…

79.
Marcello ismét felbukkan és meglátogatja Ana Luciat, hogy felfedje az őt körülvevő titkokat. Nerina mindenáron szeretné megismerni Ana Lucia testvéreit, de helyettük egy rég nem látott gyerekével találkozik. Valentínnek eközben sikerül elrontania Ramiro és Ana Laura romantikus estéjét…

80.
Soledad szorult helyzetbe kerül a divatbemutatón, ugyanis az egész Alvarez Del Castillo család ott van. Ana Leticia ismét beleavatkozik Viridiana és Mariano kapcsolatába. Ana Lucia titokban szeretne nyomozásba kezdeni, hogy megtudjon mindent Soleadad lányáról…

81.
Ana Leticia segíteni szeretne az Ana Lucia utáni nyomozásban. Soledad kétségbe esik és mindenáron el akar menekülni a fővárosból. Evaristo terve sikerül, az alapítvány összes pénzét sikerül ellopniuk, ráadásul Valeriát hibáztatják mindezért…

82.
Marcello napok óta uralkodik Santiago felett és mindent elmond Ana Leticiának. Gina szelleme Ramirot, Marianot, és Valentint is üldözi. Soledadnak el kell mennie Ana Lucia családjához egy munka miatt. Egyre idegesebb és egyre közelebb jár ahhoz, hogy minden titkára fény derüljön…

83.
Ana Leticia Marcelloval készül vacsorázni, de fogalma sincs, hogy mivel találja szemben magát. Marcello végleg összetöri Ana Lucia szívét, feleségével pedig nyíltan hadat üzennek egymás ellen…

84.
Julieta depressziós lett a fia halála miatt, ezért úgy dönt felkeresi Inakit. Ana Leticiának ismét sikerül kimentenie magát Mariano előtt, ugyanis Claudia elárulta őt. Marcello úgy érzi, eljött az ideje, hogy mindenki megtudja, Ana Lucia közelebb van mint valaha…

85.
Evaristo elhiteti az Alvarez Del Castillo családdal, hogy Ana Lucia rég halott. Csak azzal nem számol, hogy most nem Santiago, hanem Marcello van jelen. Ráadásul megfenyegeti Marcellot, ha tönkre meri tenni Soledadot, szemrebbenés nélkül megöl mindenkit, akit szeret…

86.
Santiago végre rászánja magát, hogy elmenjen kivizsgáltatni a személyiségzavarait. Soledadot a barátnői megpróbálják rávenni, hogy árulja el az igazságot Ana Luciának. Ana Leticia eközben megadja Inakinak, amire vágyott, cserébe viszont információt kér Ana Luciáról…

87.
Santiagonak tumort találnak az agyában, ezért azonnal meg kell műteni. Az alapítvány a sikkasztás miatt szép lassan csődbe megy, ezért Ana Laura beleegyezik a jótékonysági koncert lehetőségébe…

88.
Santiago elárulja Ana Luciának, hogy mindenki hazudik körülötte. Ernestina és Rodrigo évtizedek után rendezik a kapcsolatukat és lezárják a múltat, azonban egy újabb titokra is fény derül. Orlando új munkát kap, ráadásul Evaristo Guerrától…

89.
Santiago bevallja Hulietának, hogy ő verte meg és jutatta kórházba a fiát, ezért most azt hiszik, hogy ő Daniel gyilkosa. Ana Lucia megadja az esélyt Soledadnak, hogy a teljes igazságot elmondja neki, de Soledad túlságosan fél…

90.
Ana Leticiának ismét sikerül tönkretenni Mariano és Viridiana estéjét. Ramiro addig nem mozdul, míg meg nem tudja a teljes igazságot Marianoról és Valentinről. Mariano viszont rengeteg mindent titkol és nemcsak Valentinnel kapcsolatban…

91.
Miután Ana Leticia közelebb kerül Santiagohoz, azt kívánja, hogy bárcsak Marcello örökre eltűnne. Nerinának sikerül az Alvarez Del Castillo család közelébe férkőzni, ahol találkozik a fiával. Marcello, Santiago minden kötelékét el akarja vágni, így Remedios hatalmas veszélybe kerül…

92.
Claudia elmegy Remediosz panziójába, de az anyja helyett egy sokkal érdekesebb emberbe ütközik. Marcello és Mariano összetűzésbe kerülnek a múlt miatt. Viridiána eközben elhatározza, hogy megleckézteti Ana Leticiát…

93.
Claudia arra akarja használni Ana Luciát, hogy közelebb kerüljön Marianohoz. Orlando Ana Leticia minden lépéséről beszámol Evaristonak. Eközben Ramiro végre megtudja, hogy mi történt Ginával…

94.
Soledad egyre nagyobb veszélyben van. Evaristo pontosan tudja, hogy idővel kiszivárog az igazság, de ennek ellenére is megpróbálja megvédeni őt. Marcello ismét felbukkan és mindent elmond Ramironak, amire kíváncsi. Ana Lucia úgy érzi, Soledad és a hazugságai a boldogsága útjában állnak…

95.
Ramiro Mariano minden hazugságát számonkéri. Maribell egy esküvői szalonban találkozik Ana Laurával, majd Ana Luciáért rohan, hogy megmutassa neki. Javier pont akkor lép be Inakihoz, amikor az anyjuk éppen Inakival üzletel…

96.
Santiago meghívja Remedioszt Ana Laura leánykérésére, ahol Ana Leticia azonnal behálózza, hogy közelebb kerüljön elveszett testvéréhez. Facundo teljesen kiborul, amikor megtudja, hogy Marcello nem ölte meg Remedioszt. Ana Lucia és Soledad kapcsolata eközben egyre csak romlik…

97.
Isidro találkozik Ana Leticiával és összekeveri Ana Luciával. Ana Leticia kihasználja a helyzetet, hogy információt szerezzen a testvéréről. Claudia elárulja Marianonak, hogy a halottnak hitt unokahúga életben van…

98.
Ramiro megfenyegeti Marianot, hogy semmiképpen se mondja el az igazat Ana Luciának. Maribell megtudja, hogy Orlando ölte meg Danielt, ezért veszélybe kerül. Julieta megpróbálja megakadályozni, hogy Inaki is Daniel sorsára jusson, Ana Leticia miatt…

99.
Ana Lucia és Mariano végre találkoznak. Soledad kétségbeesik, de a lánya nem hallgatja meg. Ramiro a lakására viszi Orlandot, hogy Marcelloval kiszedjék belőle az igazságot, viszont a kihallgatás a lehető legrosszabbul sül el…

100.
Evaristo betegsége kiderül. Soledad nem tudja, mihez kezdjen ezek után. Eközben Remediosz az életéért küzd a kórházban. Ana Leticia, Ana Luciának adja ki magát Isidro előtt és ezzel tönkreteszi a testvérét…

101.
Inakinak sikerül rákényszerítenie Ana Leticiát, hogy feleségül menjen hozzá. Ana Lucia abban a hitben él, hogy Ana Leticia Mariano lánya. Santiago megfogadja, hogy mindenki életéből végleg kilép, hogy ne okozzon több fájdalmat…

102.
Viridiána hatalmasat csalódott Marianoban, amikor meglátta őt Claudiával. Soledad Chanahoz menekül, amikor Ana Lucia végre megtudja az igazságot. Orlando megkeresi Ana Leticiát, hogy üzletet köthessen vele…

103.
Ana Lucia beszélni szeretne Soledaddal, de csak a titkait őrző dobozt és egy levelet talál a szobájában. Tadeo megtiltja Julietának, hogy közeledjen a fiaihoz. Mariano aláíratja Santiagoval Marcello válási papírjait, így Ana Leticia ismét szabad lehet…

104.
A rendőrök Viridiána üzletében keresik Soledadot, akit a munkatársa a ruhák mögött bújtat. Ana Lucia egész élete összeomlott, és fogalma sincs, mihez kezdjen. Orlando eközben megzsarolja Ana Leticiát…

105.
Inaki megölte Isidrot, s ezzel tönkretette Ana Leticia tervét. Ana Laura végre úgy érzi, képes levetkőzni a gátlásait Ramiro előtt. Evaristo nem tudja kezelni a betegségét, ezért lehetőséget ad Marcellonak, hogy megölje őt…

106.
Soledad egy cellába kerül Valeriával, de még nem tudja, hogy a nő az egész Álvarez családot ismeri. Ana Leticia meglátogatja Ana Luciát a panzióban és már most féltékeny rá és Marianora. Ernestina a börtönbe megy, hogy beszéljen Valeriával, de helyette mással találja szemben magát…

107.
Valentin lehetőséget ad Ana Leticiának, hogy tönkretehesse a testvéreit. Marcello megtalálja Alfredo dobozát, amiből megtud mindent, amit eddig titkoltak előle. Fakundo és Edmundo elintézik, hogy Evaristo ne okozzon több gondot.

108.
Ana Leticia kihallgatja Ernestinát és Leonort, így megtudja, hogy Leonor is a családjukhoz tartozik. Rodrigo úgy érzi, a magányos hölgy kihasználta és átverte, s még mindig nem tudja, hogy Ernestina áll a romantikus üzenetek mögött. Julieta élete eközben teljesen összeomlik.

109.
Javier Inakihoz rohan a gyilkosságukat leleplező videóval. Rodrigo közben még több titokról lerántja a leplet. Ana Lucia meglátogatja Soledadot a börtönben, de képtelen megbocsátani neki. Miranda elárulja Rodrigónak, hogy ő rendezte úgy a dolgokat, hogy Ernestinával újra kapcsolatba lépjenek.

110.
Viridiána meglátogatja Ana Luciát. Minden részletre szüksége van, hogy segíteni tudjon Soledadnak. Ramiro börtönnel fenyegeti Edmundót, ezért a férfinak csak egyetlen választása maradt. Ernestina mérhetetlen boldogságot érez, amikor viszontláthatja az unokáját.

111.
Ana Lucia elbúcsúzik Ernestinától. A történtek után ugyanis képtelen visszatérni az igazi családjához. Eközben Ana Leticia sikerrel jár. Ana Luciának öltözik, hogy Ana Laurával elhitesse, a rég elveszett testvérük egy képmutató és gonosz nő.

112.
Ana Lucia úgy dönt, elutazik Marianóval. De csak azzal a feltétellel, ha Soledadot kiengedik a börtönből. Inaki és Ana Leticia találkoznak Orlandoval, de a férfi már nincs egyedül. Ana Laura és Ramiro kapcsolata pedig ismét válságba kerül.

113.
Marcello közli Ana Leticiával, hogy már semmit sem érez iránta. Mariano felajánlja Soledadnak, hogy kiviszi a börtönből, ám olyan feltételeket szabna, amit Soledad nem hajlandó betartani. Ana Laura a történtektől teljesen besokall és kikel magából.

114.
Marcello még egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy megváltozzon az élete. Ana Leticia találkozik Javier-val, de képtelen elmondani neki, hogy a testvére halott. Ana Laura az egész családjában csalódott, mindenki hazudott neki, ezért végleg szakít Ramiroval és elköltözik otthonról.

115.
Ana Lucia megismeri Marcello igazi énjét. Inaki mindent megtesz azért, hogy lenyűgözze Ana Leticiát. Ana Laura pedig végre felvállaja a véleményét és mindenkinek elmondja, amit gondol. Még a testvérének is, Ana Leticiának.

116.
Javier egy naplóból ismeri meg Julietát. Marcello egyre közelebb kerül Ana Luciához és kezdi megérteni Santiago érzéseit. Valentin leleplezi Marianot Ana Laura előtt. Ramiro eközben próbálja helyrehozni a hibákat, amiket az apja elkövetett.

117.
Ana Leticia úgy érzi, hogy a testvérei elárulták őt, ezért megfogadja, hogy tönkreteszi Ana Luciát. Ramiro rengeteget szenved Valentin miatt, ráadásul senki sem tudja, hogy Valentin elrabolta őt.

118.
Valentin végre megmutatja igazi arcát és felfedi az összes titkát. Soledad megpróbál beszélni Ana Leticiával, de nem jár sikerrel. Ernestinának megváltozott a véleménye Soledaddal kapcsolatban, de még senki sem tudja az okát.

119.
Ana Leticia a legrosszabb emberekkel szövetkezik. Valentin mindenkit manipulál maga körül. Ana Lucia bevallja a testvéreinek, hogy nemcsak Santiagoba, de Marcelloba is szerelmes. Ramirot eközben fogva tartják, amihez Ana Leticiának is köze van.

120.
Mariano végre elhiszi, hogy Ana Leticia többet érez iránta. Ernestina és Rodrigo újra egymásra találnak. Inaki segít Ana Leticiának mindenben, ám ezzel sokak életét veszélybe sodorja.

121.
Inaki miatt Marcello életveszélybe kerül és sürgősen meg kell operálni. Ana Leticia terve nem úgy sül el, ahogy remélte. Valentin ezalatt úgy akarja megölni Ana Laurát, ahogy Gina is meghalt.

122
Az egész család Ana Leticiát keresi, de ötletük sincs, merre lehet. Mariano teljesen összetörik, amikor megtudja az igazságot Claudiáról és Jenniferről. Julieta nem bír elviselni több fájdalmat, ezért véget akar vetni az életének.

123.
Ana Laura és Ramiro összeházasodnak. Marcellonak el kell hagynia Ana Luciát, hogy megtalálja a fiát. Facundo csak azért hagyja életben Ana Leticiát, hogy elvégezze helyette a piszkos munkát és megölje az egész Alvarez Del Castillo családot…

Megosztom másokkal: